Képviselőházi irományok, 1865. V. kötet • 251-312. sz.

Irományszámok - 1865-305. Jelentése az állandó pénzügyi bizottságnak az 1868-ik évre előterjesztett államköltségvetés tárgyában

.260 CCCV. SZÁM. lesztésre, szintén ezen minisztérium budgetjébe tartoznak s az előterjesztett rendes költségvetésben 14.683,000 forintnyi összegben irányoztattak elő. Ezen számtételek egybeállítására nézve megérintendő, hogy miután a bizottság olyszerü egybeállítását óhajtotta volna a költségvetési tételeknek már magában a fő-költségvetésben is, mely a bevételek és kiadások bruttó és nettó eredményeit egyidejűleg és átnézetesen tüntette volna föl: ez utóbbi tekintetből s a budgetben ez irányban tapasztalható hiány pótlása, de könyebb tájékoz­tatás végett is, I. számú mellékletben egy oly budget-átnézeti jegyzéket csatolt ide, mely a bruttó és nettó budget-tételek teljesb felismerése- és megítélésére kalauzul szolgálhat, s egy úttal az államjöve­delmek eszközlésének összes költségeit is feltünteti. A pénzügyminisztérium költségvetésének azon szakaszánál végre, a hol a számvevőségre vonatkozó tételek foglaltatnak, a bízottság azon nézetet fejezé ki, miszerint az országos pénzügyek vitelének, valamint annak, alkalmazkodtak-e az egyes minisztériumok a budgetben számukra törvényi­leg kijelölt, tételekhez, alkotmányszerű ellenőrizhetésére, szükségesnek tartja, hogy egy e czélra szolgáló külön és független szervezetű állami főszámvevő szék állíttassák fel, s hogy államháztartási rend­szerünknek ezen hiányára a képviselőházat figyelmeztetni akarta. Mire a pénzügyminiszter úr részéről kijelentetett, miként a kormány osztva a véleményt, ez intézmény életbe léptetésére nézve mielőbb törvényjavaslatot terjesztend az országgyűlés elé; sőt ezt már eddig is megtette volna, ha az eddig létezett legfelsőbb számviteli ügy szétválasztása annyi nehézségekkel összekötve nem lett volna, s különösen az állami számvevőszék működését lehetővé tevő rendes budget nem hiányozott volna, mely a szükségletek sorát czim, rovat és tételenkint biztosan felmutatván, a rendes könyvve­zetésnek alapjára szükséges adatokat nyújtani egyedül képes. A közmunka- és közlekedésügyi minisztérium. A közlekedésügyi minisztérium költségvetésének vizsgálatánál kiderül, hogy az 1848-ki időszakban e minisztérium hivatali szervezete jóval csekélyebb terjedelmű, s azért mérsékeltebb­költségösszeget igénylő vala; de másfelől lehetlen szem elől téveszteni azt, hogy az érintett korszakban e minisztérium praktikus tevékenységének tér alig nyilt, s tőkékben meg termelési forrásokban sze­génységünk minden nagyobb mérvű müvelet megindítását ez irányban majdnem lehetetlenné tette. Ezt fontolóra véve, s méltányolva azon sokoldalú feladatokat is, melyeknek megoldására e minisz­térium hazánkban ép a jelen időben hivatva van, a bizottság a költségvetésből kiderülő jelentékeny szükségletet indokoltnak tekinti, s azért változtatásokat csak ott vél javaslatba hozandóknak, a hol azt a takarékosság vissza nem utasítható tekintetei követelék, s a törlés a hivatali szolgálat igényle­teivel összeférőnek ismertetett. Az e minisztérium költségvetésében javaslatba hozott változtatások ezek : AJ A központi igazgatásra a 25-ik fejezetben 256.000 frt. a 2 °/ 0 levonásával 251.000 frt van előirányozva. Ez összegből a bizottság véleménye szerint a következő tételek volnának törlendők: a) az első rovattételben: egy osztálytanácsosi állomás, mint a mely még betol" tétlen, 2.900 írttal; b) egy országos középitészeti felügyelői állomás 2.100 frttal; c) öt országos középitészeti felügyelői állomásnak, mely szintén csak ezentúl lészen betöl­tendő, illetményeiből, és pedig

Next

/
Oldalképek
Tartalom