Képviselőházi irományok, 1865. IV. kötet • 193-250. sz.

Irományszámok - 1865-236. Együttes jelentése a képviselőház által kiküldött vasuti és pénzügyi bizottságnak a hatvan-miskolczi, a zákány-zágrábi és az éjszak-keleti vasut vonalak tárgyában

276 CCXXXVI. SZÁM. gének ni. é. deczember 4-ről kelt kérvénye, mely­ben azonkívül, hogy egy másik a bizottság elé nem jött, különben is Hollán Ernő államtitkár értesitése szerint a kormány által megvizsgált, de elfogadhatónak nem talált, a diós-győri völgyön vezetendő vasuttervezet hátrányait mutatja ki, a javasolt irány ellenében azt kéri, hogy Pest Mis­kolczczal, Eger és Gyöngyös városok elkerülésé­vel, a legegyenesebb vonalban köttessék össze. . :• • Olvastatott Gyöngyös város vasúti bizottsá­gának f. évi aprilhó 9-én kelt kérvénye, mely­ben a hatvan-miskolczi vasútnak, a mellékelt tér­képen kijelölt vonal szerinti építését elrendeltetni kéri. • Miután Borsod megye kérvényileg nyilvání­tott kívánságának az által elég van téve, hogy a javasolt irány szerint, a vasút épen a kérvényben felemlített Kövesd és Keresztes mvárosokat érinti, azonkívül szintén a javaslati terv szerint Egerhez sem tér ki, s e szerint az egyedüli különbség, mely a Borsod megye által kivánt legegyenesebb, ós a javaslatban tervezett irány közt fen forog, abban áll — hogy az elvontan tekintve legolcsóbb nyil­egyenesség mellett — a forgalom szempontjából figyelmen kivül nem hagyható nevezetesebb váro­sok, ez esetben Gyöngyöshöz közeledés kedvéért némi eltérés szándékoltatik: a bizottság azon véleményben van, hogy a Gyöngyös felé való ka­nyarodás oly csekély s annyira indokolt leend, miszerint a kérvényező megye a hatvan-miskolczi vasútnak különben kívánságának egészen megfe­lelő irányában teljes megnyugvást találhat. Miután a fölmérések és mütani kiszámítások megtörténte, illetőleg felülvizsgálása nélkül a kér­dést méltányosan eldönteni alig lehetne, a vasúti bizottság véleménye odajárul, miszerint a vonal ezen részének végleges megállapítása függőben hagyatván, a közmunka- és közlekedési miniszter oda utasittassék, hogy ha az által, hogy Gyöngyös városnak kérelme teljesíttetik , a vasútvonal a minisztérium által ajánlottnál tetemesen hosszabb vagy költségesebb nem lesz, s az országos forga­lom érdekeit más szempontokból sem veszélyez­teti, az épitést Gyöngyös város kívánságának meg ­felelőleg eszközöltesse.

Next

/
Oldalképek
Tartalom