Képviselőházi irományok, 1865. III. kötet • 137-192. sz.

74 CLXXV1I. ÜLÉS. 1372. Ivánka Imre képviselő benyujtá röviden indokolva Kis-Kőrös mező­városa közönségének kérvényét, a melyben az iránt esedezik, hogy a duna-tiszai csatorna vonalok között a szegedi vonalt, mint vidéki és országos tekintetben szük­ségesebbet a képviselőház pártolja. A kérvényi bizottságnak adatott ki. 1373. Felolvastatott Pulszky Ferencz képviselőnek az igazságügyi minisz­terhez intézett következő interpellatioja : Interpellatio. Miután az 1848-ik XII. t. ez. 9. §-a világosan a minisztérium kötelességévé teszi, igazság s méltányosság szerint intézkedni azon úrbéri örökváltsági szerződé­sekre nézve, melyek 1848 előtt köttettek, kérdeztetik az igazságügyi miniszter, mi­kor szándékozik ezen törvény rendeletének eleget tenni. Miután az igazságügyminiszter kijelentette, hogy az ezen ügyre vonatkozó törvényjavaslat, mint kiegészítő része az úrbéri maradványok iránt mielőbb előter­jesztendő törvényjavaslatnak már munka alatt van, interpelláló magát megnyugo­dottnak nyilvánította. 1374. Andrássy Gyula gróf miniszterelnök jelenti, hogy megbizatása kö­vetkeztében a ház szerencsekivánatát és hódolatát ő felsége a királynénak neve évfordulati napján kifejezte, a mire a királyné ő felsége neki kegyesen megparan­csolni méltóztatott, hogy a háznak ő felsége szives köszönetét tudtul adja. A képviselőház ő felsége a királynénak a miniszterelnök által kifejezett szives köszönetét hódoló tisztelet- és örömmel fogadta. 1375. Csengery Antal, mint a központi bizottság előadója, olvasta ugyan­azon bizottság jelentését azon törvényjavaslatról, mely az arányt állapitja meg, a mely szerint a magyar korona országai és ő felsége többi országai az 1867. XII. t. czikkben a pragmatica sanctio folytán közöseknek ismert államügyek költségeit ezentúl viselik. Kerkápoly Károly előadó olvasta jelentését a központi bizottságnak a 139. számú előterjesztvény tárgyában, Pulszky Ferencz előadó olvasta jelentését a központi bizottságnak a vám­és kereskedelmi szerződés tárgyában beadott törvényjavaslatról, Prugberger József, a IX-ik osztály központi bizottság eló'adója rövid in­dokolás után benyújtotta a IX-ik osztály különvéleményét a közös költségek ará­nya 138. sz. alatt, az államadósságok évi járulékai 139. sz. alatt, és a vám- és ke­reskedelmi szövetség tárgyában, 140. szám alatt a ház elé terjesztett miniszteri törvényjavaslatok felett. Határoztatott, hogy mindezen jelentések kinyomattassanak és a képviselők között szétosztassanak: azoknak tárgyalása pedig f. évi deczember hó 2-án napján tartandó ülés napirendéül kitüzetett. 1376. Elnök mutatja a Grorove István kereskedelmi minisztertől beadott: „jegyzékét a magyar korona országai, és ő felsége többi országai közt kötött vám­és kereskedelmi szövetségben hivatolt okmányoknak a szükséges észrevételek­kel" és jelenti továbbá: hogy a nevezett okmányok külön szekrényben elhelyezve, megtekinthetés végett a ház irodájában tétetnek le. Tudomásul vétetett

Next

/
Oldalképek
Tartalom