Képviselőházi irományok, 1865. II. kötet • 42-136 sz.

Irományszámok - 1865-45. Pap Pál jelentése

12 XLV. SZÁM. szállásunkon, minden a kormányra vonatkozó iratokat s okmányokat megsemmisítettünk, s a fegyverletétel napján Kralovánszky honvéd Őrnagygyal egyetemben Boros-Jenó're vonultunk, a honnan a már bennünket körülkerített muszka csapatok köréből, szekereinket s podgyászainkat visszahagyva, lóháton a közel fekvő erdőségekbe menekültünk. Kelt Jalkoveczen, april 30-án 1866. évben. Jozipovich s. k. Alólirt ezennel bizonyítom, hogy az 1849 évben a világosi események előtt, belátva az akkori időszak következményeit, Aradon, hol mint kormánybiztosok ideiglenesen tartózkodánk, Pap P ál és Jozipovich Antal minden hivatalos Írásaikat előttem semmisítették meg, s a fegyverletétel nap­/• ján a fent nevezettekkel és Kralovánszky volt honvéd tiszttel Boros-Jenőről, hol szekereinket — körül levén már kerítve a muszka csapatok által —hagytuk, lóháton a közel fekvő erdőségbe menekültünk. Kelt Pesten, november 23-án 1866-ik évben. Id. Bónis Sámuel s. k. Nyilatkozat. — Alólirott ezennel kinyilatkoztatom, hogy 1849. év augusztus havában a világosi fegyverletétel napján Világosról Jozipovich Antal, Bónis Sámuel és Pap Pál urakkal Boros­Jenőre vonultunk, a honnan, muszka csapatoktól körül lévén kerítve, podgyászainkat, szekereinket 3"/. elhagyva, lóháton, egy cseléd kíséretében, a közel fekvő erdőségekbe menekültünk. Kelt april 19-én 1866. Kralovánszky Gyula s. k. birtokos. Előttünk: Molnár Sándor s. k. hadnagy. Rhénes István s. k. tanácsnok. Bizonyítvány. — Alulírott szükség esetében hittel is bizonyítom , hogy Pap Pál orszá­gos képviselő és kormánybiztos, az 1849-ki évben a világosi fegyverletétel után néhány nappal, nálam 4'/ jöttében megjelenvén és meghálván házamnál, mindenétől meg volt fosztva, és tőlem lóháton egy cse­lédjével tova menekült. Kelt Dormándon, 1-ső július 1866. Sághy László s. k. Másolat másolata. Tekintetes kettős megye! Az 184%-ik években e kettős megye kápolnai kerülete képvise­lője voltam, s országos kormánybiztosa, s ezen minőségben hadjárati foglyok körüli, népfelkelési és egy esetben kártalanítási kormánybiztos voltam. Ezen minőségben az országos pénztárból öszvesen 5000 pftot, és ezen felül egy fillért sem kezeltem, és ezen öszveget is csak közvetve és általam e végett megbízott pénztárnokom által kezeltettem. Hazafiúi kötelességem mikénti betöltése s önzéstelen eljárásom tanúságára kénytelen vagyok kijelenteni, hogy 8 havi kormánybiztosi illetékemből semmit föl nem vettem, de sőt a muszka sereg által részint saját, részint nőm kápolnai tulajdonán ejtett, a helységelőljárók közbejöttével, s megyei szolgabíró előtt beigazolt, s általa hitelesen megbecsült kárainkért, semmi kárpótlást az államtól nem követeltem, snem is kaptam. Tettes vmegye! A kápolnai 5-/. választó kerületben, melyet osztatlan bizalomból képviseltem, jelenleg fönt emiitett kormánybiztosi eljárásomra nézve oly hirek és rágalmak keringnek, s rágódnak becsületemen, melyeket ártatlanságom érzetében eltűrnöm nem lehet; de a tettes megyének is, melynek jelenleg bizalmából törvényszéki^egyik választott elnöke vagyok, ezen állásomnál fogva tűrni lehetetlen. A midőn tehát egyrészt a nyilvá­nosság terén az egész világ előtt minden vádak, alapos és bebizonyítható tények ellen férfiasan és nyíl­tan kilépek, ugyanakkor alázatos tisztelettel felkérem a tettes megyét, hogy kezei közt lévő erkölcsi eszközeit, az említett hirek tovább terjesztése s az előhozott rágalmak megszüntetésére nekem nyújtani 160/861 méltóztassék. Eger, február 20-án 1861. Alázatos szolgája Pap Pál m. k. Fölolvastatott Heves és K. Szolnok megyék február 20-án tartott bizottmányi közgyűlé­sében. Kelt mint fent. Kovács m. k.

Next

/
Oldalképek
Tartalom