Képviselőházi irományok, 1865. II. kötet • 42-136 sz.

Irományszámok - 1865-85. Dalmát-, Horvát- és Tótországok országos küldöttségének a küldöttség elutazása előtt átadott utolsó válaszirata

LXXXV. SZÍM. 155 a horvát királyság Fiume megszerzésére nem csak jogczimet nyert az 1777-ki szept. 5-kei királyi leirat és saját területének kölcsön fejében odaengedése által, hanem hogy Fiume neki rendes törvény szabta módon át is adatott. Érvényesen szerzett jogok ellenében pedig még a királyi okmányok is érvénytelenek. Ennek ellenében Magyarországnak jogczime sincs Fiume városa és kerülete területére, kivéve az 1779-ki kiváltságlevél és az 1807-ki 4-ik czikk magyarázatát, mely magyarázatnak azonban csak akkor lehetne értelme, ha Horvátország nem volna szintén királyság (regnum), ha nem volna alkatrésze a tágabb értelemben vett Magyarországnak, s ha végül ugyanazon kiváltságlevél ezen szavakkal : „novissime reapplicitis" világosan nem tolmácsolná e szónak értelmét*.- „Hungária", még pedig az 1777-ki leirat alapján. Ezenkívül Fiume városa soha sem adatott át közvetlenül Magyarországnak ; tehát foglalás sem történt. De jogczim és foglalás nélkül se magán, se államügyek vagy jogok nem szerezhetők. Mi legalább nem birjuk fölfogni, hogy ezen, a jogszerzésre mulhatlanul megkivántató föltételek miképen pótolhatók az által, hogy a közös országgyűlésen egy nem világos törvény hozatott, vagy hogy bizonyos terület részére, annak különös helyzete tekintetéből, a közös alkotmány ellenére, a közös törvényhozás által kivételesen különös törvényhatóságok szerveztettek s különös folyamodási ut jelöltetett ki, vagy hogy egyes közigazgatási cselekmény a szövetséges királyságból való személy által rendkivüli minőségében vitetett véghez, vagy végre, hogy bizonyos közhatóság, hatáskörének átléptével, törvénytelen módon, egy másik közhatóság körébe vágott. Emiitettük már, hogy a közösséget jogi intézménynek tartjuk a részes felek magán és közös jogai védelmére, ótalmára ; ha pedig a közösség közegeit arra lehetne fölhasználni, hogy az egyes feleket megfoszszák jogaiktól az erősebb fél magán előnyére, a közösség elvesztené jogi természetét s a bitorlás eszközévé s vészhozó intézménynyé fajulna. Ez adatok alapján s ezen elvektől vezérelve, a háromegy királyság azt tartotta és tartja, hogy Fiume 1848-ban szintúgy, mint 1777-ben, s 177?-ben szintúgy, mint 1866-ban, az ő kiegészítő részét képezé és képezi : miért is nem láthatunk bitorlást a háromegy királyság államhatalma azon cselekvényében, midőn a neki ellenálló közegeket alkalmas eszközökkel hódolatra kényszerité. Az 1848-iki magyar törvények felől már kinyilatkoztattuk véleményünket,tekintve a háromegy királyság területi épségét, s ezúttal nem vesszük uj vizsgálat alá, vajon azon törvények által bármi is elszakittatott-e Horvátországtól, miután itt nem egyedül Horvátországról van szó, hanem az egész háromegy királyságról, Dalmát-, Horvát- és Szlavonországról, mely is fegyveres erővel, fölfogásunk szerint jogosan állott ellent azon törvényeknek. Annyi kétségbe vonhatlan, hogy a tisztelt küldöttség most is ugyanazon ponton áll — tekintve a háromegy királyság területi épségét — melyen az 1848-ki törvények állottak, s ezekből következteti Fiume városának Magyarországhoz közvetlen tartozását, mely állítás azonban előbbi törvények által nem igazolható. A tisztelt küldöttség azon megjegyzésére, hogy Fiume lakossága 1848 után azon óhaját nyilvánitá, állíttassák vissza a régi viszony : részünkről különbséget tevéna fiumei lakosság közt, ezúttal nem bocsátkozunk annak vizsgálatába, vajon mi módon és mily irányban jutottak efféle nyilatkozatok nyilvánosságra, se nem akarjuk ezek belbecsét meghatározni ; annyit azonban mégis kijelenthetünk, hogy a fiumei izgatás czélja nem felel meg azon czélnak, mely a tisztelt küldöttség szeme előtt lebeg, s hogy amannak inditóokai egészen mások. Nem fogjuk föl világosan, mit ért a tisztelt küldöttség azon, hogy a horvát- és sziavon királyságok reál-területe többi részeire nézve egyelőre semmi megjegyzések nem fognak tétetni, nehogy ez által uj nehézségek támasztassanak, melyek az óhajtott kiegyezés befejezését megakaszthatnák. Ha a tisztelt küldöttség e részeken Szlavóniát értené, mi a háromegy királyság országgyűlésének a tisztelt küldöttség ezen föntartását a háromegy királyság területébe való további belenyúlásra nézve még csak előterjeszteni sem bátorkodnánk azon alapos aggodalom nélkül, hogy ezen országgyűlés már ebben is 20*