Képviselőházi irományok, 1865. II. kötet • 42-136 sz.

Irományszámok - 1865-85. Dalmát-, Horvát- és Tótországok országos küldöttségének a küldöttség elutazása előtt átadott utolsó válaszirata

138 LXXXV. SZÁM. külön érdekének alárendelte. Csak a múltnak — legyen az bár kellemetlen — részre nem hajló és hidegvérű megfontolása képes megoldani a csomót, melyet az ránk hagyott, csak az képes bennünket tisztázott, tartós és szerencsés jövőbe vezetni. Nem hozunk föl ismeretlen tényt, ha fölemiitjük, hogy már 1848-ki jan. havában ugyanazon törvényhozásban nyilvánult a vágy és szándék a háromegy királyság viszonyának Magyarországhoz olyatén módosítására, melyben ne lenne szó a háromegy királyság külön jogáról. Hogy ezen szándék az 1848-ki törvények által valóban létesült, mutatja az 1848-ki V. czikk, melynélfogva a horvát megyéknek szintoly képviselet adatik a közös országgyűlésen, egyenlő szavazatjog mellett, a minő Magyarország egyes megyéinek megválasztott képviselőit illeti, de a háromegy királyságnak mint olyannak képviseltetése, minden nyoma eltöröltetik. Ezen törvény határozata a háromegy királyság egyediségét a közös törvényhozó testületben megsemmisítette, s megfosztotta őt azon lényeges biztosítéktól, melylyel, addigi municipiumai helyzetében, mint a tiltakozás jogával bírt. Az 1848-diki 3-dik czikk, midőn a teljes államhatalmat az ország nádo.rára s a központi minisztériumra ruházza át, s azt, minden megszorítás és tekintet nélkül a báni hatalom területére és jogkörére, a Dráván innen is kiterjeszti, nem gondoskodott oly megfelelő biztosítékról, mely alkalmas és elég erős lett volna a háromegy királyság különlétének föltételeit megvédni és megótalmazni. Ezen törvény határozatánál fogva tehát a háromegy királyság meg van fosztva autonómiájától a kormány körében. Ezenkívül, a 3-dik és 5-dik czikk által, szét van szakítva Horvát- és Szlavonország között minden kapocs a kormányzat és törvényhozás közegében; hasonlóképen Horvátország és a tengermellék között. Az 1848-diki törvényhozó testületben nem létezett Szlavonország, hanem csak Szerem-, Pozsega- és Verőczemegye. S ezen fölbontás nem terjedt ki egyedül a civil Horvát- és Szlavonországra, hanem katonai határvidékeire is. Ekkép Horvátés Szlavonország s a tengermellék közt a törvényhozás és kormányzás tekintetében minden összeköttetés fölbomlott. Az 1848-diki 5-dik czikk 3-dik szakasza a háromegy királyságban a választhatóság jogát tekintet nélkül az illető lakosságra, csupán csak azokra szorította, kik a magyar nyelvben jártasak. A háromegy királyság lakossága, különös ethnographiai helyzetében, a legkiválóbb politikai joggyakorlatában oly módon szoríttatott meg, mely az egyenjogúságot kirekeszti. Nem jelöljük meg azon helyzetet, melybe az 1848-diki törvényhatározatok a háromegy királyságot juttatták; legyen azonban szabad fölemlitenünk, hogy an jelölte meg azt az 1848-ki 5-dik czikk 53-dik szakasza, midőn a horvát és sziavon királyság országgyűlését egyedül a három horvát megyére szorította s tartomány-gyűlésnek keresztelte. Az 1848-diki magyar törvényhozás tehát, támaszkodva a szám szerinti többségre, átlépte a közösség határát, midőn saját kizárólagos érdeke tekintetéből szövetségesét, a háromegy királyságot az állami különlét minden jeleitől és föltételeitől megfosztotta, arra használván föl a közös törvényhozást, hogy a közösséget, a szövetséges háromegy királyság területének bekeblezése s külön jogai eltörlése által, megsemmisítse. Ámde ez épen azon pont, a hol minden jogi momentum a magyar országgyűlés határozataiban megszűnt; ez azon pont , melyhez a háromegy királyság országgyűlése nem alaptalanul csatolta abbeli nyilatkozatát: miszerint az 1848-diki törvények folytán a háromegy királyság és Magyarország között minden törvényhozási és közigazgatási kapocs jogilag megszűnt, s hogy az előbbi a maga saját külön jogára támaszkodik. Azonban mi nem annyira ezen jogi elvek erejét, mint inkább a szövetségi politika tanácsát követtük, midőn őszintén kinyilatkoztattuk, hogy oly kapcsolat, a milyen közvetlenül 1848 előtt a háromegy királyság és Magyarország közt fenállott, ujabb s még veszélyesebb összekocczanásokra szolgáltatna alkalmat, mint az 1848-dikiak valának. Idő folytával változnak nem csak a közösség szükségletei, hanem az egyes felek szükségei is. A bölcseség tanácsolja azoknak egymással öszhangzásba hozását: miért is nem szabad kételkednünk -s mi ennek biztositékát a tisztelt magyar küldöttség