Képviselőházi irományok, 1865. II. kötet • 42-136 sz.

Irományszámok - 1865-85. Dalmát-, Horvát- és Tótországok országos küldöttségének a küldöttség elutazása előtt átadott utolsó válaszirata

132 LXXXV. SZÁM. Semmi kétség, hogy sok számos adat van, mely megdönthetlen igaznak bizonyitja, hogy se a magyar koroira királyságai és tartományai egyetemes törvényhozásának hatásköre, se az egyes királyságok külön törvényhozásköre, sö't ezen törvényhozások egymás közti viszonya sem volt elismert és állandó határok közt elrendezve, s hogy épen ezen rendezetlenség szolgáltatott alkalmat arra, hogy egyik királyság a másik körébe vágott. Hogy e mellett a közös törvényhozás a külön törvényhozás hátrányára tulsulylyal birt, az nem csak átalán az elégtelenül rendezett szövetségi viszony természetébó'l folyt, hanem a háromegy királyság képviseletének a közös törvényhozásban meg nem határozott helyzetéből is ; különösen pedig a két királyságbeli lakosság azon osztályainak lényeges érdekei azonosságából is, melyek a fönállott rendszer szerint egyedül valának hivatva mind a közös, mind a külön törvényhozásba befolyni. Azonban ezen, a háromegy királyság különlételének a magyar korona államegysége általi teljes absorptiójának tulnyomólag kedvező körülmények és viszonylatok mellett is, a háromegy királyság , Dalmát-, Horvát- és Szlavonország, annyi századok folytán sem veszté el állami egyediségét; nem olvadt egybe a magyar királysággal, és soha sem lett élettelen közigazgatási eszköze valamely egyetlen souverain egységnek. Könnyű belátni, hogy ez nem valamely túlnyomó erő eredménye, mely kétségen kivül nem -a háromegy királyság részén keresendő; hanem azon különbség folyománya, mely a két királyság érdekei közt soha sem szűnt meg egészen, valamint azon alkotmányos biztositékok eredménye is, melyeknek hatalmasaknak kellett lenniök, miután a háromegy királyság egyediségét az absorptio oly túlnyomó föltételei ellenében is föntartották. S itt vissza kell térnünk a múltra, mert annak föladata igazolni a jelent, s mert lehetetlen megtagadni befolyását a jövő alakulására. Valahányszor a magyar korona államának alapjogai kérdés alá kerültek, s azt a háromegy királyság külön érdeke megkivánta, a háromegy királyság mindig épen föntartá paritását szemben Magyarországgal, s még ez utóbbinak akarata ellenére is önhatalmúlag rendelkezett maga felől. Hivatkozunk az 1527-ik és 1712-ik évre, midőn ^szó volt az uralkodó ház megválasztásáról és örökösödéséről; továbbá az 1608-ik és 1645-ik, illetőleg 1647-ik évre, midőn szó volt a pozsonyi és linczi szerződések által a vallásügyi egyenetlenkedések megszüntetéséről. E szerződések, ámbár Magyarország karai és rendéi által elfogadtattak s a megkoronázott királyok részéről megerősíttettek, a háromegy királyságban, karai és rendéi ellenkezése miatt, sohsem emelkedtek törvény erejére. Sőt a háromegy királyság országgyűlése 1609-ki és 1649-ki ülésszakában, a megkoronázott király hozzájárulása mellett, ellenkező törvényeket hozott, s a nem-katholikusoktól Horvát- és Szlavonországban megtagadta a birtokolás jogát. Nem lesz helyén kivül, ha továbbá hivatkozunk az 1790-ki közös országgyűlésre, melyen t. i. az 1608-ki 1-ső és 1647-ki 8-ik megújított törvény czikkeket a háromegy királyságra is k akarták terjeszteni, s mely alkalommal a bán 1790-ki szeptember 2-kán kelt óvástételével a nevezett szándékot a háromegy királyság irányában meghiúsította, ugy hogy az 1790-ki 26-ik ezikk csak is a magyar királyság tsrületén lőn törvényes erejűvé. Nem hivatkozunk a háromegy királyság országgyűlésének ezen határozataira s ezen sükeres tiltakozásra azoknak különös tartalmok miatt, hanem azon államjogi elv tekintetéből, mely általok megerősíttetik, s hogy támogassuk válaszunkban foglalt azon állitásunkat, melyre a tisztelt magyar országos küldöttség különös figyelmet fordított: értjük azon állítást, miszerint a közös magyar országgyűlésen hozott törvények Dalmát-, Horvát- és Szlavonországra nézve csak akkor lettek érvényesekké, midőn a háromegy királyság országgyűlésén kihirdettettek. Ezen állítást pedig azon értelemben vettük, miszerint a háromegy királyság országgyűlése megtagadhatta az ily törvénytől a kihirdetést és érvényességet. Teljesen belátjuk, hogy, ezen elvnek ily átalánossága mellett, a háromegy királyság és Magyarország közti közösségnek nem lenne tartós alapja a jövőre nézve. Azonban a tisztelt küldöttség bölcseségétől reméljük annak elismerését, hogy a múltban ezen elv szükségkép következett azon szö-