Képviselőházi irományok, 1865. I. kötet • 1-41 sz.

Irományszámok - 1865-9. A magyar országgyülés képviselőháza elé terjesztett válaszfelirati javaslat a legmagasb trónbeszédre

IX. SZÁM. 23 midőn az alkotmányos tevékenység leginkább szükséges volt. A mit e tizenhét év alatt fokonkint pótolni és javítani könnyű lett volna, mind azt most egyszerre, kivált azok után, a mik idő közben történtek, helyrehozni — sokkal, igen sokkal nehezebb leend. De a legmagasabb trónbeszéd sok akadályt elhárított, s ez által visszaadta nekünk a bizalmat és azon reményt, hogy Fölséged bölcsesége és alkotmányos érzelmei támogatni fognak minket a nehéz munkában. Mi, polgári kötelességünk érzetében, igyekezni fogunk, hogy á király alkotmányos akarata s a nemzet jogos kivánatai teljes öszhangzásban és egyesülten valósulhassanak. Midőn Fölséged legmagasabb trónbeszédében a pragmatica sanctiót, mint közöaen elismert jogalapot, választotta kiindulási pontul, annak nem csak egyik részére fordította legmagasabb figyelmét, hanem kegyelmesen elismerte egyszersmind azt is, hogy az említett alaptörvény Magyarországnak s az ahhoz kapcsolt részeknek közjogi és belkormányzati önállóságát biztosította. És ezen önállóságnak törvényes és okszerű korlátozását egyedül abban találja Fölséged, „hogy ugyanazon pragmatica sanctio a Fölséged uralkodó házának kormányzása alatti országok feloszthailan és elválhatlan együtt maradását, s ez által azok összességének nagyhatalmi állását állandóan megállapította." A sanctio pragmatica megkötésénél egyik fő czél a fejedelem részéről az volt : hogy a fi-ág magszakadásának esetére biztosítsa a trónöröklést nő-ági utódainak is; a nemzet részéről pedig az volt: hogy ez esetre a kijelölt leány-ágban magának már előre uj királyi házat válaszszon s igy a szabad választásnak gyakran veszélyes mozgalmait elkerülje. De mind a fejedeletnnek, mind a nemzetnek törekvése egyszersmind oda is volt irányozva, hogy a megállapított trónöröklés rendje szerint egy közös uralkodó alatt álló, s feloszthatlanul és elválhatlanul együtt birtoklandó országok és tartományok együttes erővel könnyebben és biztosabban ellenállhassanak minden külső és belső ellenségnek. Ezen közös biztonság volt tehát a sanctio pragmaticának másik fő czélja. És az idő teljesen igazolta ez előrelátást. Mert ha akkor a pragmatica sanctio meg nem állapíttatik, ha Magyarország azt 1723-ban el nem fogadja: azon országok és tartományok, melyek azóta egy uralkodó alatt, egymást védve, a legnagyobb veszélyek között is fenn tudták magokat tartani, sőt növekedtek erőben és hatalomban, a Habsburg-ház fi-ágának tizenhét év múlva bekövetkezett magszakadtával, valószínűleg több fejedelem uralma alá kerülve, már régen szétbomlották volna. Nekünk tehát, kik szorosan ragaszkodunk a pragmatica sanctio minden pontjaihoz, lehetetlen akarnunk: hogy annak egyik fő czélja, a közös biztonság, elérhetlen legyen; lehetetlen akarnunk: hogy azon támasz, melyet e biztonság érdekében egymásnak nyújtunk s egymástól várunk, megszűnjék erős lenni. De van az említett fő czélok mellett még egy alapeszme a pragmatica sanctioban, mely hasonlóan fontos és lényeges, s a melyet mellőzni, vagy amazoktól elválasztani nem lehet; és ez a pragmatica sanctio elfogadásához kötött ama föltétel: hogy Magyarország közjogi és belkormányzati önállása sértetlenül fentartassék. Miután tehát Fölséged trónbeszédében a sanctio pragmaticának ezen lényeges alapeszméjét is kegyelmesen elismerte, és igy a pragmatica sanctiót egész terjedelmében és minden részeiben fönn akarja tartani; tisztelettel, s a legnagyobb készséggel fogadjuk el mi is ezen közösen elismert jogalapot kiindulási pontul, s minden javaslatainknál folytonos figyelemben tartandjuk az abban megállapított viszonyos jogokat és kötelezettségeket. Közel másfél század folyt le a pragmatica sanctio megkötése óta, és ez idő folytán a legveszélyesebb harczok között is meg volt védve a birodalom, a nélkül, hogy e végett Magyarország önállóságát és törvényes függetlenségét meg kellett volna rontani. Tudjuk, hogy az európai államok hatalmi viszonyai sokat változtak azóta: de még e változások sem teszik lehetetlenné, hogy egy részről a birodalom biztonsága, más részről alkotmányos önállásunk egymás mellett fenállhassanak. Meg vagyunk győződve, hogy e két eszme nem áll egymással ellentétben, s nem leend szükséges azoknak egyikét a másikért feláldozni. Feladatunk az: hogy mindkettőt öszhangzásba hozva, mindkettőt együtt fentartsuk. Mert a pragmatica sanctio közjogi viszonyainkra nézve ünnepélyes alapszerződés; de egyszersmind legerősebb kapocs, mely a Fölséged uralkodása alatti összes országokat a közös uralkodónak