Képviselőházi irományok, 1861. I. Kötet • 1-57. sz.

Irományszámok - 1861-49. Fölirás

• • • -'.•.-.:...,• •::••'• .: ' tük, világosan kiköttetett, hogy Magyarország saját törvényei szerint kormányoztassák. Az 1790 : 10-dik törvényczikk pedig határozottan kimondja, hogy „Magyarország szabad ország, s kormányzatának egész törvényes alakzatára nézve független, — semmi más országnak vagy népnek lekötve nincs, (nulli alteri regno aut populo obnoxium) hanem tulajdon önállással és alkotmánynyal bír," Ha tehát Magyarország semmi más országnak vagy népnek lekötve nincs, alkotmányos, önállásában mikép sérthette más országjogait az által, hogy saját törvényhozásában ön ügyei felett alkotmányszerüleg intézkedett? Az 1848-diki törvények pedig csak ily intézkedéseket foglaltak magukban. — Magyarország nem kivan avatkozni más országok törvényhozásába, vagy kormányzatába, s e részben a viszonyos méltányosságot joggal követelheti. Nem akarjuk mi veszélyeztetni a birodalom fenállását, nem akarjuk a sanctio pragmatica szerint jogosan fenálló kapcsolatot felbontani. Hiszen a personal-unio is kapcsolat, melyből közös viszonyok származnak, és mi e viszonyokat figyelemben kívánjuk mindig tartani. — Az 1848-ki 3-ik törvényczikk is határozottan kimondotta 13-ik szakaszában: hogy „a magyar miniszterek egyike folyvást Ö Felségének személye körül legyen, s mindazon viszonyokba, melyek a hazát az örökös tartományokkal közösen érdeklik, befolyván, azokban az országot felelősség mellett képviselje." — Világos a törvény ezen rendeletéből, hogy az 1848-diki magyar országgyűlés is fenn akarta tartani azon kapcsolatot, mi a sanctio pragmaticában ki van fejezve, s az ebből eredő közös viszonyokra nézve saját törvényes kormánya által akart érintkezni az örökös tartományok törvényes kormányzatával. És a mennyiben a két egymástól független kormányzatnak egymássali érintkezése, különösen a törvényhozás elé tartozó tárgyakra nézve, netalán elegendő nem volna; készek vagyunk mi, — a mint első feliratunkban is kijelentettük, — az örökös tartományok tezni. —Tfy módon minden egyes esetben sokkal könnyebb leend tisztába hozni a közös viszoiryokat, mint egy közös birodalmi tanács által, melyhez mi csak alkotmányos önállásunknak és leglényegesebb jogainknak feláldozásával küldhetnénk képviselőket, s melybe Magyarország már előre azon aggodalommal lépne be, hogy minden szóbeli biztosítások daczára végre mégis osztrák provincziáníik fog tekintetni, s azon kísérlet, mit századokon keresztül az absolut hatalom gyakran, de sikeretlenül ismételt, — a beolvasztás kisérlete — majd az alkotmányosság szine alatt kezdetik meg. Ezen aggodalom és a bizalmatlanság, mely az aggodalom kiséröje, minden lépésben rendkívül nehezítené, sőt gyakran lehetetlenné tenné a tanácskozások folyamát, s végre magát a birodalmi tanácsot is szétbontaná, vagy a majoritást oly eljárásra vezetné, mely keserűséget, sőt gyűlölséget vonna maga után, — nem egyes emberek közt, hanem nép és nép, ország és ország között, — mi kétségtelenül a legnagyobb csapás volna, mi a birodalmat érhetné. Közös viszonyokat egyenjogú felek között csak kölcsönös bizalommal lehet elintézni. De kényszerítéssel kölcsönös bizalmat megalapítani lehetetlen. A hol nincs aggodalom, és nincs is ok reá, a hol kényszerítés nem zárja ki a szabad-akaratot, ott a közös érdek a legbiztosabb kapcsolat. Meg vagyunk arról is győződve, hogy az 1848 diki törvények sem a birodalom czélszerü kormányzatát, sem annak nagyhatalmi állását nem veszélyeztetik: de veszélyezteti azt azon rendszer, melynek elfogadására minket is kényszeríteni akar a legmagasabb leirat, A felelős magyar ministerium törvényszabta felállítása — ugy látszik, — az a pont, mely ellen főkép irányozvák a legmagasabb leirat ellenvetései. — De hiszen a magyar ministereket Felséged maga nevezi ki, s azok Felségednek törvényes akaratát mindenkor teljesitendik, —Felelősek lesznek ugyan az országgyűlésének, a mint m