Képviselőházi irományok, 1861. I. Kötet • 1-57. sz.

Irományszámok - 1861-47. Fölirás

Szorosan ragaszkodunk az ország azon alkotmányos jogához, miszerint a törvényhozó hatalom mind uj törvények alkotására, mind a már szentesített törvényeknek magyarazásárá, módosítására, vagy eltörlésére nézve a fejedelmet, s a törvényesen egybegyűlt országgyűlést illeti. Nem tekint íetjük tehát alkotmányosnak a törvényhozó hatalom egyoldalú gyakorlását, semmi octroyrozást el nem fogadhatunk, s el nem ismerhetjük azt, hogy a már szentesitett törvények bármi részben egyoldalú hatalommal felfüggesztethessenek, módosíttathassanak, vagy eltörültethessenek. Ennélfogva ragaszkodunk az 1848-diki törvényekhez is egész terjedelmükben, s azokat mint alkolmányszerüleg hozott, s királyi megerősítéssel ünnepélyesen szentesitett törvényeket teljesen jogérvény üeknek tartjuk. Kijelentjük, hogy az országgyűlésének törvényszabta teljes kiegészítése előtt sem törvények alkotásába, sem a királyi hitlevél feletti értekezletbe nem bocsátkozhatunk. Kijelentjük végre, hogy az ország jelenlegi kormányzatát, különösen a nem alkotmányos tisztviselőknek absolut hatalmú eljárását törvényelleneseknek, s a hazai törvények súlya alá esőknek, a törvény ellen kivetett, s behozott direet s indireet adókat, s azoknak fegyveres eröveli behajtását alkotmányellenesnek vagyunk kénytelenek tekinteni. Fájdalommal látjuk, hogy Felséged a legmagasabb királyi leirat által minden kölcsönös értekezletet lehetetlenné tett, s azoknak fonalát végkép megszakasztotta. A. legmagasabb királyi leirat nem áll a magyar alkotmány alapján ; hanem az absolut hatalommal kiadott, s alkotmányunk lényegével ellenkező császári diplomát és pátenst főtörvényül tűzte ki; minket pedig a hon iránti kötelesség, és képviselői állásunk, s önmeggyőződésünk szorosan a magyar alkotmányhoz kötnek, mi csak annak alapján tanácskozhatunk. E két egymástól eltérő, sőt egymással ellenkező irány óhajtott egyesülésre nem vezethet. Nekünk az irányt legszentebb kötelességünk tűzte ki, s azt elhagynunk nem szabad.— Mély sajnálattal mondjuk ki tehát, hogy a legmagasabb királyi leirat folytán kénytelenek vagyunk mi is az országgyűlési értekezletek fonalát megszakasztottnak tekinteni. Lehet, hogy nehéz idők következnek ismét hazunkra ; de a tt megszegett polgári kötelesség árán azokat megváltanunk nem szabad. Az ország alkotmányos szabadsága nem oly sajátunk, melyről szabadon rendelkezhetnénk ; hitünkre bízta a nemzet annak hü megőrzését, s mi felelősek vagyunk a haza, s önlelkiismeretünk előtt. Ha tűrni kell, tűrni fog a nemzet, hogy megmentse az utókornak azon alkotmányos szabadságot, melyet őseitől öröklött. — Tűrni fog csüggedés nélkül, mint ősei tűrtek és szenvedtek, hogy megvédhessék az ország jogait; mert a mit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják, de miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindég nehéz s mindég kétséges. — Tűrni fog a nemzet, reményivé a szebb jövendőt, s bízva ügyének igazságába. Kik egyébiránt mély tisztelettel vagyunk Császári Királyi Fölségednek legalázatosabb szolgái : Magyarországnak országgyűlésiig egybegyűlt képviselői. %?&