Képviselőházi irományok, 1861. I. Kötet • 1-57. sz.

Irományszámok - 1861-47. Fölirás

7 visszautasított, s törvény által is több izben kimondotta pénzügyének függetlenségét. Elég legyen a sok közül csak néhányat említenünk. Az 1622-ki 5-ik t. czikk. azt mondja, „hogy országos kincstárnok választassák, ki az osztrák vagy bécsi kamarától épen semmi függésben ne legyen, s más tartományok Magyarországnak jövedelmeibe semmikép ne avassák magukat;" — az 1723-ki 16. t. czikk. a fentebbi törvények rendeleteit újra megerősiti; — az 1741-ki 14. t. czikk. azt rendeli, „hogy a magyar kamara megtartassék törvényes függetlenségében, feliratait közvetlenül 0 Felségéhez küldje, melyekre a leiratok egyedül Ö Felsége által fognak kiadatni, végre mindazok, mik Magyarországban és a kapcsolt részekben a kincstárt (aerarium) illetik, és igy a só és bányászat is, a magyar kamara alá legyen helyezve." Az ország jövedelmeinek kezelése tehát törvény szerint önálló, s a többi tartományokétól független volt. Az ország adójának meghatározása is, — mint fentebb kifejtettük, - - az örökös tartományok kormányzatának minden befolyása nélkül országgyülósileg történt. Megemlítünk még egyet e részbeni alkotmányos önállásunk kimutatására. 1811-ben, midőn a rendkivülileg megszaporított papiros pénznek értéke egy ötöd részre leszállittatván, annak beváltására újabb papiros pénz „váltó czédulák" nave alatt kiadatott, Ö Felsége a magyar országgyűlést felszólította, hogy ezen váltóczédulák értékének biztosítására, és időnkénti beváltására segédkezet nyújtson. Megbízottakat is küldött Ö Felsége, kik az állam pénzviszonyait, és a sürgető szükség minden körülményeit, egy — az ország gyűlése által választandó küldöttségnek felfedezvén, a tervet is előadjak, mely szerint a bajon segíteni lehetne. E megbízottak eljártak megbízásukban, előadták a tervet, mely abból állott, hogy a 211 millió forint értékű váltó czédulából 100 milliót vállaljon az ország magára, és annak beváltására gondoskodjék biztos pénzalapról. Az ország rendéi tanácskozás alá vették e tárgyat, s abban állapodtak meg, hogy, sem a 100 milliót magukra nem vállalják, sem valamely pénzalapnak előállításába nem bocsátkoznak. Ha Magyarország önálló és független nem lett volna, (.) Felsége nem szólította volna fel külön Magyarországot, hogy az állam ezen adósságának egy részét vállalja el, s az ország nem tagadhatta volna meg annak elvállalását. De gyakorlatilag mutatja ezen világos példa még azt is, a mi elméletileg az alkotmányosság elvéből amúgy is tisztán következik : hogy Magyarországot azon államadósságok, mik az ország tudta, s egyenes beleegyezése nélkül nagy részt nem is az ország érdekében tétettek, jogilag nem terhelhetik. — Ezt azonban nem azért említjük meg, mintha változtatni akarnánk első feliratunkban tett azon kijelentésünket, hogy „mi nem kívánunk ellenségesen fellépni az örökös tartományok alkotmányos népei ellen, készek vagyunk azt, mit tennünk szabad, s mit önállásunk, s alkotmányos jogaink sérelme nélkül tehetünk, a törvény szabta szigorú kötelesség mértékén tul is, méltányosság alapján, politicai tekintetből megtenni, hogy azon súlyos terhek alatt, miket az eddig fenállott absolut rendszer fonák eljárása öszvehalmozott, az ö jólétük, s azzal együtt a mienk is, öszve ne roskadjon, s a lefolyt nehéz idők káros következései róluk és rólunk elhárittassanak." Sőt újra ismételjük mindezeket, és ismételjük azt is, hogy csak mint önálló független szabad ország akarunk velük e tárgyban is érintkezni. De ha a mi politicai jogaink tekintetbe nem vétetnek, ha törvényes önállásunk megtámadtatik, ha az alapszerződések által biztosított ősi alkotmányunk helyett más valamely octroyrozott alkotmányt akarnak reánk kényszeríteni : akkor Isten és világ előtt igazolva leszünk, ha semmi oly terhek és kötelezettségek elvállalásába szabad akarattal bele nem egyezünk, mikben részt venni törvény és igazság szerint nem tartoznánk. Azt állítja a legmagasabb királyi leirat, hogy Magyarország az állam közszükségleteinek fedezésében és terheiben minden idö2*