Képviselőházi irományok, 1861. I. Kötet • 1-57. sz.
Irományszámok - 1861-26. Fölirás
tekintetében — ismét kiilönválasztatott : most azonban midőn Fölséged az absolut rendszert megszüntettnek nyilvánitotta, okvetetlen meg kell szűnni azon rendszer jogtalan következményeinek is ; azon törvények tehát, mik Erdélyt Magyarországgal egyesitették, s miket az absolut hatalom ideiglenesen mellőzött, de meg nem semmisíthetett az alkotmányosság elvének kimondásával szükségkép kell hogy életbelépjenek ismét, és az egyesülést kérdésbe vonni, e felett újra határozni, és ezáltal a kedélyek nyugalmát felzavarni nemcsak törvényszegés, hanem káros politikai tévedés is volna. A tettleges egyesülésnek mielőbbi végrehajtását pedig megtagadni nem annyi volna, mint Erdélyt nem egyesíteni Magyarországgal, hanem annyi, mint azt Magyarországtól valósággal elszakasztani, és ez a sanctio pragmatikával merőben ellenkezik. Hiszszük, hogy Erdélynek nemjnagy&r nemzetiségű polgárai sem fogják koczkáztatva látni az egyesülés által nemzeti érdekeiket, mert megnyugvást ésjteljes biztositást fognak találni azokban, miket mi más nemzetiségű polgártársaink irányában határozni és tenni fogunk. A mi Horvátországot illeti, nem követeljük, hogy az ő kisebb számú képviselőik ellenében a mi nagyobb számunk határozzon az általuk netán előadandó követelések s föltételek fölött. Horvátország saját territóriummal bír, külön állása van, s nem volt soha bekebelezve Magyarországba, hanem kapcsolatban állott velünk és társunk volt, ki jogainkban s köteleségeinkben, szerencsénkben, bajainkban osztozott. Ha tehát most Horvátország mint ország akar részt venni törvényhozásunkban, ha előbb tisztába akar jőni velünk azon föltételekre nézve, mik mellett közjogi állását Magyarországgal kész összekötni, ha erre nézve ugy akar velünk érintkezni, mint nemzet nemzettel, nem fogjuk azt viszszautasitani, csak azt kivánjuk hogy Horvátország ne gátoltassék, miszerint küldöttjeit országgyülésünkez küldhesse, s ezáltal nekünk is, nekiek is mód és alkalom nyújtassák az értekezést közjogi alapon megkezdhetni. Mindaddig tehát, mig azok, kik törvény szerint az országgyűlésre meghívandók, meghiva nem lesznek, mi az országgyűlést kiegészítettnek nem tekinthetjük, s törvények alkotásába s koronázási egyeszkedésekbe nem bocsátkozhatunk. Legfontosabb alaptörvényeink, különösen az 1848-ik évi lényeges közjogi törvények hatályon kivül tétettek. Parlamentáris kormányunk, felelős ministeriumunk most sincs. Esküdtszéki eljárással párosult sajtótörvényünk vissza nem állíttatott. Világos törvényeink ellenére az országgyűlés beleegyezése nélkül, idegen ujonezozási rendszer léptetett életbe ; a katonaság törvényellenesen szaporittatott; hazánkfiai közül számosan nem magyar, — hanem örökös tartományokbeli ezereclekbe soroztattak ; s midőn ök és a magyar ezeredek hazánkon kívül kénytelenitetnek szolgálatot tenni ; az országot és várait idegen katonaság tartja megszállva. — — Világos törvényeink ellenére a a közadó országgyűlésen kivül absolut hatalommal állapíttatott meg, törvényeinkben ismeretlen s a nemzet által soha el nem fogadott indirect adók hozattak be, s mind a törvény ellen megállapított direct adó, mind a jogtalanul behozott indirect adók még most is követeitetnek ; sőt hogy az absolut rendszernek igért megszüntetése iránt hitünk végkép elenyészszék, s remény és bizalom keblünkben újra föl se éledhessenek, keserű gúny gyanánt most legújabban a törvénytelen adót fegyveres erőszakkal is behajtatja az alkotmány ellenes absolut hatalom. És ez azon pillanatban történik, midőn a Fölséged által összehívott országgyűlés együtt van, s a nemzettől az; követeltetik, hogy teljesítse a sanctió pragmatika szerinti kötelezettségét és koronázzon , holott más részről az ezen kötelezettséggel viszonos föltételek teljesítésére nézve még csak komoly szándék sem mutatkozik. Nem csodáljuk, hogy az absolut hatalom, migőn alkotmányunkat félretette, felfüggesztette egyszersmind ezen törvényeket is, mert parlamentaris kormány, esküdtszéki eljárással párosult sajtószabadság és a nemzetnek azon sarkalatos joga, miszerint országgyűlésen kivül semmiféle közadót kivetni s behajtani nem lehet, egyenes ellentétben vannak az absolut rendszerrel. De miután Fölséged ünnepélyesen kinyilatkoztatta, hogy az absolut ha-