1985–1990. évi országgyűlés A Magyar Népköztársaság országgyűlésének ügyrendje Budapest, 1986.
III. AZ ORSZÁGGYŰLÉS SZERVEZETE
14 rendjének biztosításában, és előmozdítsák az Országgyűlés tárgyalásainak eredményességét. (4) Az állandó bizottságok saját kezdeményezésükre mindazokkal a kérdésekkel foglalkozhatnak, amelyeket az állami és társadalmi élet adott területén alapvető jelentőségűnek tartanak, és javaslataikkal közvetlenül fordulhatnak az Országgyűléshez, az Elnöki Tanácshoz és a Minisztertanácshoz; javaslataikkal az illetékes miniszterhez, illetőleg országos hatáskörű szerv vezetőjéhez is fordulhatnak. A bizottságok javaslataival az érintett állami szervek kötelesek érdemben foglalkozni, s annak eredményéről a bizottságokat tájékoztatni; a bizottságok kezdeményezései nem korlátozhatják az állami szervek hatáskörét és felelősségét. (5) Az állandó bizottságok joga és kötelessége működési körükben a törvénytervezetek és javaslatok tárgyalásának előkészítése, valamint az Országgyűlés, az Elnöki Tanács és az Országgyűlés elnöke által eléjük terjesztett ügyek tanulmányozása és tárgyalása. (e) Az állandó bizottságok az Elnöki Tanács, illetőleg a Minisztertanács felkérésére véleményezik a lakosság szélesebb körét érintő törvényerejű rendeletek és minisztertanácsi döntések tervezetét.