1980/1985. évi országgyűlés A Magyar Népköztársaság országgyűlésének ügyrendje [1984] Budapest, 1985.
VI. A BIZOTTSÁGOK MŰKÖDÉSÉNEK ALAPELVEI
2% nek jelenléte szükséges ; határozataikat szótöbbséggel hozzák. (e) A bizottságok munkáját a bizottság elnöke vezeti. A tanácskozás jegyzőkönyvét aláírja. Az elnököt akadályoztatása esetén a bizottság titkára helyettesíti. (7) A bizottságok tevékenységük részletes szabályait az országgyűlés ügyrendje által megbatározott keretekben maguk dolgozzák ki. 50. §. (i) Az állandó bizottságok ülésén az Elnöki Tanács elnöke, az országgyűlés elnöke és a Minisztertanács illetékes tagjai tanácskozási joggal részt vehetnek. Az ülés összehívásával egyidejűleg, értesíteni kell az Elnöki Tanács elnökét, az országgyűlés elnökét és a Minisztertanács tárgy szerint érintett tagját az ülés idejéről és napirendjéről. (2) A bizottság kívánságára a Minisztertanács tárgy szerint érintett tagja, valamint az államtitkár a bizottság ülésén megjelenni és a szükséges felvilágosítást megadni köteles. (3) Törvényjavaslatok, indítványok bizottsági tárgyalása alatt, azokkal kapcsolatban minden képviselő nyújthat be javaslatot a bizottsághoz. Javaslatának tárgyalásakor joga van ta-