1971/1975. évi országgyűlés A Magyar Népköztársaság országgyűlésének ügyrendje [1972] Budapest, 1975. Érvényes volt 1972. október 11–től 1984. április 12–ig.

IV. AZ ORSZÁGGYŰLÉS TANÁCSKOZÁSI RENDJE

valamint a Minisztertanács javaslatait napirendre tűzni és tárgyalni köteles. (4) Az önálló indítványokat az elnök köteles az országgyűlésnek bejelenteni és javaslatot tenni azok napirendre tű­zésére vagy napirendre tűzésének meg­tagadására. Az országgyűlés az előter­jesztő esetleges felszólalása után vita nélkül határoz. (5) A képviselő önálló indítványával tanulmányozás és tárgyalás céljából közvetlenül az országgyűlés illetékes bizottságához is fordulhat. 24. §. (1) A tárgyalásra kerülő javaslatokat az országgyűlés elnöke kiadja az illeté­kes bizottságnak (bizottságoknak). (2) A tárgyalásra kerülő javaslatok­ról — működési körét érintően — saját kezdeményezésére vagy az illetékes bi­zottság felkérésére bármelyik bizottság véleményt nyilváníthat. (3) A tárgyalásra kerülő javaslatokat a bizottságnak a javaslatot tárgyaló or­szággyűlés előtt legalább 8 nappal előbb kézhez kell kapni. Ezt az időhatárt az országgyűlés elnöke kivételesen indo­kolt esetben lerövidítheti. (4) Az országgyűlés egyes javaslatok előkészítésére bizottsági tárgyalás he­lyett tagjai sorából közvetlenül is ki­jelölhet előadót. :

Next

/
Oldalképek
Tartalom