1945–1947. évi nemzetgyűlés Függelék a nemzetgyűlés házszabályaihoz. Az összeférhetetlenségi eljárás szabályai. Budapest, 1946.

Az összeférhetetlenségi eljárás szabályai.

12 Jegyzőkönyr mellékletei. 2. a kihallgatott tanuk vallomását és a szakértők véleményét, megesketé­sük kiemelésével, valamint az érdekel­teknek ezekre vonatkozó észrevételeit; 3. a bizottság határozatait — ide­értve az ügy eldöntésére vonatkozó javaslatot — azok indokolásával együtt annak feltüntetésével, hogy a határo­zatot egyhangúlag, illetőleg a szava­zatok milyen többségével hozták ; 4. annak megállapítását, hogy jelen­tettek-e be kisebbségi véleményt, 5. az eljárás során felmerült s a bizottság, illetőleg a bíróság által meg­állapított költségek összegét, valamint azt, hogy ebből a Nemzetgyűlés pénz­tára mennyit fedezett. (3) A jegyzőkönyvhez mellékelni kell az érdekeltek írásbeli előterjesztéseit, az érdekeltek által bemutatott, vala­mint a bizottság által beszerzett ok­iratokat eredetiben vagy hiteles máso­latban, esetleg hiteles kivonatban, ide­gennyelvű okiratokat egyszersmind hi­teles fordításban is, a megkeresés út­ján kihallgatott tanuk vallomásáról ké­szült jegyzőkönyveket, végül a bizott­ság egyes tagjai által a bizottság javas­lata vagy egyéb határozatai ellen eset­leg bejelentett, írásba foglalt kisebb­ségi véleményt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom