1927–1931. évi országgyűlés A képviselőház házszabályai [1928] Budapest, 1929.

ELSŐ RÉSZ. A KÉPVISELŐHÁZ ALAKULÁSA.

9 (2) Azokat a képviselőket, akiknek megbízólevelét benyújtották, a korel­nök nyílt ülésben, sorshúzás útján, a lehetőségig egyenlő számú négy osz­tályba osztja be. 6. §. (i) Az első osztályba sorsolt képvise­lők megbízóleveleit a második osztály­nak, a második osztályét a harmadik osztálynak, a harmadik osztályét a negyedik osztálynak, a negyedik osz­tályét pedig az első osztálynak kell ki­adni megvizsgálás végett. (2) A választás érvényessége ellen benyújtott panasznak a Házhoz át­tett példányát annak az osztálynak kell kiadni, amelyhez az illető megbízó­levél jutott. 7. §. Az osztályülések megkezdésének ide­jét és helyét a korelnök határozza meg. 8. §. Mindegyik osztály : a) elnököt és jegyzőt s tárgyalásai­nak bevégeztével előadót választ ; b) tárgyalásairól jegyzőkönyvet ve­zet, amelyet a Ház elé terjeszt ; Osztályba sorsolás. ftfogMsd­levelek szét­osztása a/ osztályok között. Panaszok kiadása az osztályok­nak. Osztályok működésé­nek ideje. Osztályok működésé­nek módja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom