1872–1875. évi országgyűlés A képviselőház házszabályai Budapest, 1875.

II. Fejezet. Az Igazolásról. - Első czim. Az Igazolási eljárásról.

._ 18 — 40. § Ezen nyilatkozatokat, illetőleg kifogásokat az illetők az igazolási állandó bizottság elnöké nek, ezen bizottság által a 30. §. értelmében tartandó ülés megnyitása előtt vagy magának a bizottságnak ezen ülésében, délelőtti 11 óráig írásban bejelenteni tartoznak. Későbben tett je­lentés, illetőleg kifogás tekintetbe nem vétetik. 41. §• Az igazolási állandó bizottság a tett beje­ién léseket, illetőleg kifogásokat az illető leieknek s más a fennforgó tényekről tudomással bírók­nak, a mennyiben mindezek rögtön kihallgatha­tok, meghallgatásával azonnal tárgyalás alá veszi, s ha a kifogást iígyelembe veendőnek találja, a kifogás alá esett bizottsági tagot más biráló bizottsághoz osztja be, ennek egy tagját pedig a kifogás alá esettnek helyébe teszi át, s ha a tett bejelentések és kifogások mind­egyikére nézve intézkedett, a biráló bizottságokat működésük azonnali megkezdésére hivja fel. 42. §. Az igazolási állandó bizottság a 41. §. által reá bízottakat a 30. §. szerint tartandó ülésé­ben, vagy legfeljebb az után na következő napon teljesíti.

Next

/
Oldalképek
Tartalom