Felsőházi napló, 1939. IV. kötet • 1943. április 13. - 1944. november 8.
Ülésnapok - 1939-102
342 Az országgyü.és felsőházának 102. ülése 1944. évi november hó 3-án, pénteken. hatót, hogy sok csapással sújtott hazánkat, azenvedö népünket áldja és segítse, védje mindnyájukat, engedje megérniök azt, hogy a jövőben megint boldog legyen a magyar. (líailay Sánüor: Éljen Peremyi! — ÉuhiK ellenzés. — Uzdóczy-Zadravecz István: Tisztelettel szót kérek.) Elnök: Uzdóczy-Zadravecz István őexcellenciáját illeti a szó. Uzdóczy-Zadravecz István: Nagyméltóságú Elnök tir! Mélyen t. Felsőházi Nincs módunk ban megakadályozni elnök urunkat ebben az elhatározásában, tehát nem marad más hátra, mint fájón tudomásul venni azt és még fájóbban elbúcsúzni tőle. A legbeszédesebb búcsúzás a néma főhajtás; ez a jelen esetben is, amidőn a felsőház elnöke, báró Perényi Zsigmond őkegyelmessége spontán lemondott s talán a régen annyira csodált és megbámult lelki és testi frisseségének a betegségekkel való őrlődésével, talán esztendeinek számával és súlyával okadatolja meg ezt. Mindegy, ebben az esetben sincs más hátra, mint némán lehajtott fővel, beszéd nélkül búcsúzni. Erre kötelez bennünket az a tisztelet is, amellyel a felsőház viseltetik az ő személye iránt*A szeretet azonban másra kötelez; az a szeretet, amely az egész felsőházban, annak minden egyes tagja szívében él és lobog feléje (Ügy van! Ügy van!), arra késztet bennünket, hogy még egyszer ragadjuk meg férfiasan az ő kezét és toluljanak ajkunkra a méltó búcsúzás szavai. Ezek a szavak ne legyenek konvencionális szavak, hogy »Isten veled!«, »Isten áldjon!«, hanem ezek a szavak legyenek a búcsúzás ama szavai, amelyekkel ilyen nagy munka után illik tisztelettel és hódolattal adózni a nemzet olyan nagy munkásának, mint amilyen báró Perényi volt az ő hosszú életében. (Éljenzés.) Mi ugyan most búcsúszavakat keresünk a felsőház elnökéhez és emiatt nem volna jogunk más munkát keresni és értékelni, mint csak azt, amelyet báró Perényi a felsőház magas elnöki székében végzett a haza javára, mégis, amidőn egy hosszú élet nagy elismerését és felső koronáját nézzük, ugyanakkor jogunk, sőt kötelességünk megnézni azokat az alapokat is, amelyekre felépült ez az érték. Báró Perényi nagyon sok elismerést adatott életében, közpályafutása során igen magas munkahelyeket és méltóságokat töltött be, de kettő volt, — mintegy koronái egész életének — amely a különlegesen privilegizált emberek sorába avatta őt: az egyik, hogy a nemzet legdrágább kincsének. Szent Koronájának őrzését, a másik, hogy drága kincsét, felsőházát és annak elnökségét bízta reá. Mélyen t. Felsőház! Hogyan végezte báró Perényi felsőházi elnökségét, azt mi valamennyien jól tudjuk: odaadással, megértéssel, fegyelemmel, szeretettel és valamenynviünk iránt igazi odaadó testvérjességerel. Báró Perényit régen mint egysrerű barát, szerzetes ismertem meg és már akkor ugyanazt a szeretetet, ugyanazt a testvéri eqséqret kap+am tőle, amelyet kérőbb mint a felsőház tagia élve7T»i szeren esés voltam. Hiszem, hogy a felsőházi taarok valamennvíeu a vole való érintkezéssel, különösen elnökösködésével kancsolntban "trvaniWen emlékeket őriznek szívünkben. (Ügy van! Ügy van!) Nem célom ezeket csoportosítani, ezeket statizálni, hanem csak fel akarom vetni a kérdést, amelyre az előbb alludáltam, hogy nem fent kezdenek építeni, hanem alul és hogy annál, akire a nemzet két ilyen kincsét, mint a Szent Korona őrzését és a felsőház elnökségét bízta, milyenek voltak az alapok, milyen volt az a fundamentum, amelyre ezt a két kincset nyugodtan reá lehetett helyezni. Ha ezeket az alapokat, ha ezt a fundamentumot keresem, csak egy mondattal mutatok rá: az alap, a fundamentum mind a Szent Korona őrzéséhez, mind a felsőházi elnököaködéshez báró Perényiben az ő különleges, az ő meleg, az ő nagy, az ő áldozatos hazaszeretete volt. Kedves, szeretetteljes és testvéri bizalmával báró Perényi nekem többször mutatott két talizmánt, mint saját és családja kincsét és ereklyéjét: az egyik a mohácsi vészben hősi halált halt Perényi nagyváradi püspök pásztorgyűrűje, amely talán most is ott van az ujján, a másik pedig egy zöld erallyacska, amelyet 1939 tavaszán JHorthy Miklós, Magyarország kormánvzója, országgyaranítő útját járva Nagyszöllősön, a Perényi-kúria kertjében szakított le és onnan küldött el neki, mint felszabadult otthona kedves emlékét. E két ereklyében, amelyet ő valódi és családi ereklyeként őrzött és mutatott nekem, látom báró Perényinek a fundamentu' mát, az alapját egész életéhez: a hazaszeretetet, a hazáért dolgozó, a hazáért áldozatokra kész lelkületet, amely ha kell, a mohácsi vész áldozatosságára is kész. Hogy ez nem frázis és hogy ezek nemcsak szép szavak, azt ő életével bizonyította be, huszonöt évvel ezelőtt a kommunisták börtönében szenvedéseivel, önnön vérével. Báró Perényi Zsigmond most bejelentette a felsőháznak, hogy távozik az elnöki székből. Ismétlem: nincs jogunk, sem módunk megakadályozni elnökünket lebben az elhatározásában, 'tehát csak fájón tudomásul veszi a felsőház ezt a tényt és búcsúzik tőle. Szeretetét adja a távozó elnöknek azzal az Ígérettel, hogy mi, a nyomába lépők, eddigi munkatársai, dolgozni fogunk az ő példája nyomán ezért a^ hazáért és ki fogjuk vezetni, ki fogjuk rántani ezt a hazát a mohácsi vésznél is -szörnyűbb és vészesebb helyzetéből, áldozatossággal s ha kell, vértanusággal és megteremtjük a haza számára a zöld ígéret fenyőgallyacskájának boldogabb jövőjét. De még egy kérésünk van kegyelmes Elnök Urunkhoz, a felsőház búcsúzásának kérése. Adjon az Űr a mi volt elnökünknek megelégedett, nyugodt alkonyt, amelynek megelégedettségét, nyugalmát a fiatalabb karoknak kell garantálniuk» ő pedig adjon még hátralévő napjaiban, mind a felsőháznak, mind egész édes hazánknak példát, tanítást, oktatást és szeretetet. Elnök Urunk! Távozásodat elnöki székedből kisérje a felsőház szeretete és ez legyen a mi búesúzáaunk „Isten hozzád"-ja. Nagyon kérem a mélyen t. Felsőházat méltóztassék hozzájárulni ahhoz, hogy távozó elnök urunk és a vele távoró többi úr erde meit jegyzőkönyvben örökítsük meg. fHelyeslés és taps.) Elnök: Mélyen t. Felsőház! Hálásan köszönöm őnagvméltóságának engem nagyon ki
