Felsőházi napló, 1939. IV. kötet • 1943. április 13. - 1944. november 8.

Ülésnapok - 1939-89

46 Az országgyűlés felsőházának 89.. ülése Végző kitűnő testületnek becsületes megélheté­séről. Tavalyi költségvetési beszéde^ tenge­lyébe is ezt a kérdést állítot'ttam. »Számszerű adatokkal igazoltam, hogy nem lehet .megélni a legszerényebb keretek között sem azokból az illetményekből, amelyedet a közalkalmazottak élveznek. Kértem egyrészt természetbeni ellá­tásukat, másrészt az árrögzítest és fizetésük­nek ahhoz való arányítáwát, Bevallom őszintén, hogy midőn ezekkel a dolgokkal behatóam, foglalkoztam, nem csu­pán emberi szempontok vezettek, hanem nem kismértékben minderre a politikai meggondo­lások is késztettek, mert az az álláspontom, hogy lehorgasztott fejű, gondterhes, kétségbe­esett tisztviselőkkel nem lehet dolgozni, nem lehet az országban jó közhangulatot teremteni at kor, amikor az erre hivatottak minden gondja és gondolata a megélhetés körül mo zog. Rámutattam, hogy mindent el kell követ­nünk, hogy a nemzetnek ez a legfontosabb, közhangulatot alakító, politikailag irányító réiege iymét megfelelő megélhetéshez jusson és biztos támasza legyein a polgári tarsada lomnak, mert a legnagyobb anomália, hogy amikor az erőnkön felüli szociális intézkedé­siek tömegével a munkásság életszínvonalát emelni és ezáltal polgárosítani akarjuk, ugyan­akkor ezfket a tisztviselőket most már proie társorba engedjük lecsúszni. (Ügy van! Ügy vott!) Nem lehet célunk, hogy az állami admi­nisztrációt hazafias gondolkozású tisztviselők helyett önmagukkal meghasonlott fejmunká­sok irányítsák. Fokozottabb mértékben kell gondoskodni a katonaság, a csendőrség, a rend­őrség illetményeiről, akik a köz lelkiismeretes szolgálatán kívül naponta kockáztatják életű ket a rend es a biztonság védelmében. A pénzügyminiszter úr tavaly szíves volt felszólalásomra válaszolni és kijelentette, hogy ő is teljes mértékben méltányolja a közalaal mazottak nehéz helyzetét és a legrövidebb időn belül gondolkodni kíván illetményeiknek igaz­ságosi rendezéséről. Jól tudjuk, hogy ez a ren­dezés megtörtént; bár ne történt volna, mert olyan eredménnyel járt és egy csapásra olyan általános nyomort teremtett, amely ezen sze rencsétlen rendezési nélkül talán soha be sem következett volna. Nem tudom, milyen szempontok vezethet­ték a kormány ezen intézkedései megtételé­nél, azt azonban állítom, hogy a pénz agyra i­ni'zter úr sem így akarta, mert ez olyan nagy hiba volt és olyan merész játék a tűzzel, amely­nek következményei a mai politikai atmoszfé­rában szinte kiszámíthatatlanok. Elég példa ját láttuk annak, hogy a tisztviselőtársada lom fiatal tagjai, akik a 20-a» évek nyomorú ságo#* helyzetében nevelkedtek fel. már nem voltak olyan önmegtagadók ési lemondok, mint apáik és bizony sokan kacérkodtak a jobb jö­vőt ígérő szélsőséges eszmékkel. Semmi körül menyek között sem szabad megenged ni. hogy ez a helyzet az elkedvetlenedem következtében még jobban fokozódjék. Ha tehát a kormány ezt a hibát elkövette, tartsa legsürgősebb köt« •űrének azonnali orvoslását. A pénzügyminiszter úr büszkén hirdette expozéjában, hogy minden más országtól élté­rően mi még mindig mennyit áldozunk szocia Ezen lélekemelő megálLapítáaután osak az a kérdésem a miniszter úrhoz, hogy ezek az úgynevezett' szociális kiadások nem mennek-e a hadfelszerelési rovására és vájjon elbirják-e az adókivetők ezt a kettős megtép beléstî Háború alatt csak azok a «20016119 itt- I 1943. évi december hó 14-én, kedden. tézkedések indokoltak, amelyek az ellenállást és a harckészséget fokozzák. Meg kell állapítanom egyben, hogjTaz ed­digi szociális befektetések nem nagyon gyü­mölcsöztek sem a hazafiság, sem a kötelesség­emet, sem a munkakedv terén. Pe'dig az elmúlt évek alatt annyi jóléti intézmény létesült, hogy lassan több üdülőnk lesz, mint ágyúnk. »Már pedig ne tessék elfelejteni, hogy ma háború van és nem üdülő, hanem harcos magyarokra van szükség és fegyverre, amelyet ezeknek a kezébe adunk. De, ha már egyszer ezen a címen ennyit áldozunk és ezekre a célokra vonunk cl iiyen nagy összegeket a komoly honvédelem­től, akkor kérdem, miért nem segítik legelső­sorban, a hadigondozottalkon kívül a közalkal­mazottakat, a nemzetnek ezt a legjobban rászo­ruló, legértékesebb rétegét, amelyre lehet építeni és amelyben meg lehet bízni. Elvégre nemcsak az iskolázatlan ember jó magyar ember és nemcsak az szorul reá az állam támogatására. Mert a tisztviselőtárisadalommal nemcsak egy hivatalnoki kart, hanem egyben a magyar középosztályt is segítjük, amelynek ez a réteg egyik pillére, amely a parasztsággal együtt mindig a legértékesebb rétege volt a nemzetnek és amely nélkül Magyarországnak sem múltja, sem jövője el nem képzelhető. A népi rétegek segítése csak akkor és csak addig a mértékig helyes, amikor és ameddig nem megy a> középosztály rovására. Ne felejtse el a kormány, hogy középosztály nélkül nincs élet, nincs ország és annak erősítése egyben a nemzet erősítése is. Ezért tehát az erre a célra szükséges anyagi eszközöket haladéktalanul elő kell teremteni és ha a pénzügyminiszter úr nem talál rá kellő fedezetet, akkor felhívom nagybecsű figyelmét az á tála már beígért, de még a mai napig is késlekedő hadinyereség­adéra. Ügy hallom, hogy a késedelemnek az az oka, hogy a pénzügyi ko/mányzat nem akarja meggyengíteni a most keletkezett keresztény kereskedő« es iparostársadalmát s he vallom, hiba is volna bizonyos jövedelmen és vagyo­non alul hadinyereségadóval sújtani őket De a megengedett mértéken felüli jövedelemnek és vagyonszerzésnek háború alatt nincs létjogo­sultsága. Nem érdemelnek kíméletet azok, akik vámszedői a nyomornak és milliókat halmoz­nak össze akkor, amikor mások elpusztulnak. Ne felejtse el a miniszter- úr, hogy ezek a hónapok alatt harácsolt koujunktúravagyonok tulajdo­nosai a másik háború hadseregszállítóitól leg­feljebb csak a. vallásban különböznek (Derült­ség ) és ezek a vagyonok nem vehetők egy ka­lap alá az évszázados vagy évtizedes, több ge­neráción át szorgalommal és verejtékkel szer­zett polgári vagyonokkal, amelyek már sok esetben voltak erőforrásai és támaszai az ál­lamnak s amelyek az elimult években már úgyis annyira megcsappantak, hogy alapjuk­ban fognak meginogni, ha igazak azok a hírek, hogy egy újabb vagyondézsmát kíván, a mi­niszter úr kivetni. Ne felejtse el, hogy ezek a tőkés polgárok éppolyan értéke» emberei a nemzetnek, mint a tisztviselők, ós ha ezek is tönkremennek, úgy> mint azok, akkor egy újabb pillére omlott össze a polgári rendnek és nemzeti gondolatnak. (Ügy van! Ügy van! — Taps.) A múlt háborúban négy éven át teljes erőnkből vettünk részt és ennek ellenére a tiszt­viselő megélt, az árak pedig a végén is alig

Next

/
Oldalképek
Tartalom