Felsőházi napló, 1939. IV. kötet • 1943. április 13. - 1944. november 8.
Ülésnapok - 1939-97
Az országgyűlés felsőházának 97. ülése 1944. évi január hó 18-án, kedden 309 maga a forgalom és viszont az ezekkel a visszaélésekkel ezembtn folytatott küzdelem sem újketetü. Ném akarom untatni a t. Felfőházat azzal, hogy idézeteket közölje«, oak utalok arra, hogy hammurabi törvényeiben, Mann törvényeibem, az egyházjog törvényeiben, a római jogban, a darclanaru címen büntették azokat az árfelhajtókat, akik a gazdacági tisztesség ellen vétettek. De ugyanígy megtaláljuk ezeket a szabályokat a régi magyar törvényekben is. Csak kenőt idézek, az 1659:LXXIX. tc.-t és az 1729 :XV. tc.-t. Talán nem lesz egészen érdektelen megemlítenem azt a kis füzetkét. hiszen alig száradt meg még rajta a nyomdafesték, amelyet Degré Alajossal társszerzői mivoltomban állítottunk össze a XVI—XVII. század erdélyi büntetőjogának vázlatáról. Ebben említjük a következőket, amiket tegyen szabad szószerint idéznem (olvassa): »Az erdélyi közgazdaságot károsító cselekményeket büntetek akkor is, ha. sem kifejezetten valamely személy érdekét, sem a kincstárt nem károsították. így elsősorbau a hatósági árszabásnak, az úgynevezett limitáeiónak be nem tartását.« Itt azután közöl a könyvecske néhány olyan büntető rendelkezést, amely ereknek a «zabályoknaik sanctio poenalis-át adja. De az utolsó idők fejlődése is mutat példákat. Amikor az első világháború második évében az árak felhajtása körül felütötte fejét az az emlékezetes tobzódás, a 4.207/1915. sz. rendelet kihágásként ugyan, de bizonyos vissza-, éléseket büntetés alá vont. Folytatta ezt a gondolatsort az 1920:XV. tc„ majd ugyanebben az évben az 1920:XXVI. te, továbbá az 1939:11. te. a honvédelmi törvény, azután az 1940: XVIII. te, majd az 1941 :X. te. Ezek ahhoz kénestj amint sajnos, mind jobban és jobban felburjánzoUak a visszaélések, fokozatosan tüntetéssel sújtottak le a visszaélőkre. Ez a javaslat is csak folytatja azt, amit az előző törvényeit megindítottak, mert hiszem végső vonalon ebben a javaslatban nincs más, mint egyes visszaélő-ek szigorú büntetés alá helyezése és bizonyos büntetést érdemlő cselekmények körének kitágítása. Mert anélkül, hogy belemennek a részletekbe, amire esetleg, ha meg méltóztatnak emgedni, majd a részletes tárgyalás során fogok reflektálni, meg kell említenem, hogy például a 6. $-t illetően a vevőknek az a visszaélése, hogy a maximális áron felül vesznek, némilenr megvolt már a 4.207/1915. sz. rendeletben is kihágásként. De kifejezetten megvan az 1920:XV. te. 1. §-ának 1. pontjában, ahol büntettetik az, aki továbbeladáii célból veszi drágábban a közszükségleti cikket. A javallat most egy lépéssel továbbmegy, éspedig abban a módosított szövegben, amelyről a jelentésből méltóztattak tudomást szerezni. Szeréuy nézetem szerint a büntetőjogi fejlődésinek nem szabad elszakadnia a közvéleménytől, követnie kell amvrlk sujzalmát, de vir>7ont nrmileg irányítania is kell azt. »Nagyon jó. 1 tudom, hogy voltak és talán vannak is olyanok, akik halálbüntetést kívánnak az árdrágítókra. Vó béli büntetőjoírász est természetesen nemi fogadhatja el, mert igen nagy aránytalanság állana be # bizonyos esetekben, sóikkal súlyosabb cselekményPk enyhébb büntetése és e cselekménynek halál]". 1 való büntetése közölt; viszont a másik véjrletfelfogás pedig azt vitatja., hogy talán a vevőt egyáltalában nem szabad büntetni. Ez is helytelen felfogás, mert ki kell analizá'nunk azt, hogy a vevő, tehát a beszerző — hogy a terminológiát helyesen^ használjam, mert ebben benne van a «»sere útján való szerzés is — vájjon milyen okból, milyen motiváció alapján vett esetleg maximális áron felül? Ennek igen-igen különböző motiváo ói vaunak. Az egyikről már említést tetteim, hivatlkozva az 1920:XV. te. L §-ának 1 pontjára, ha tudniillik továbbeladás céljából vesz. Ez mindenéét:© nemcsiaik a gazdasági tisztességbe ütközik, hanem megbontja a közellátás normáhs rendjét. Vagy egy másik eset: valaki mondjuk, fölös óvatosságból vesz, csak azért, hogy ne «aoruljon meg. Ez olyan dolog, amit a legtöbb ember megtesz. Beszéljünk egyenesen : a legtöbben megteszik azt, hogy kissé jobban megtölt k azt az éléskamrát, mint normális idődben. Itt vitás lehet, vájjon ebben van-e büntetőjogi elem vagy nincs. Vegyük azt az esetet, amikor var laki az árut halmozza, mégpedig főleg olyan mot.váciő alapján, mert fenn akarja taivani azt az életszínvonalat, amely a békében neki k járt, de ma senkinek sem jár ki, mert ma elvégre mindegyikünknek számolnunk kell azzal, hogy le ke.l szállítanunk az igényeket és nem szaoad sem erkölcsileg, sem gazdaságilag mezengednünik azt, hogy itt valaki dúsan é» jen a földi javaikkal és igen sokan pedig ne jus>í<a.naik azokhoz egyáltalában hozzá, vagypedig csak nagyon Lzűkösen. Nyilvánvaló, hogy as il von kész 'ethalmozás céljából való beszerzése az árucikknek, a közszükségleti c kkeknek feltétlenül olyan dolog, amiből kiórezhető a büntetést érdemlőség, tehát az, amit az előbb mondottam: a pedagógiai úlon való ráneveled szüksége. Lehetnek természetesen olyan motivációk is. amelyeik egyá tanában kiesnek a bünletést érdem-őség iköréből. Ha prldául a c zük*^g hoczza magával azt, hogy valaki azt a közszükségleti cikket magasabb áron saeizi be, vagy ami. ezzel egyenlő: fuva.igenyoevtjtei.el hu*CRolatban következik be i.yem etet. Gondoljunk «Rak arra,, hogy a családbam a gyermek beteg, orvost kell hívni, mert kü-'önben talán órákon belül elpusztul: az a taxisoffőr, ötszörös árat kér, amit a szülő megad és aik&or még büntessük is őt? Ez az eset természetesen kiesik ebtől a kategóriából. Én egyálta ában úgy gondolom. — és é zésem szerint a bírói gvakorlnt fogja ezt a legszebben kiépíten —• hogy amikor a vevő yagy a beizerző a sértett, aik'Kor semmié setre s«m szabad büntetni, márcsBlk azért sem, mert hiszen egy büntető sz">nk. ciót előíró törvénynek nem lehet az a célja, hogy ne találjon alkalmazásra a gyakorlatban. Mápedig. ha^egyszer a vevő a sértett, — bocsánat a kifejezésért — akkor nem bo ond, hogy ő feljelentést tegyen, mert akkor önmagát i« feljelenti. IIa pedig nemi tesz feljelentéit, akkor ig»n sok olyan eset, amely különben talán napvilágra kerülne, a orirainalité lattente körébe fog visszaszorulni. Ezek a szempontok vpzették tehát a bizottságot arra, hogy egyfelől a célzatot bevegye a szakaszba, tehát azt, hoory aki ilyen halmozási célból vesz, másfelől pedig a csel«kmérynek arra való alkalmasságát tegye büntethetőségi előfeltétellé, amennyiben az áruínséget idézhet fel. Ügy gondolom, ho<ry mar most a törvényjavaslattal való foglalkozás során sem és annakidején a gyakorlatba való átvitel során sem lehet elégszer ismételni á magas Kúria 2010-es számú elvi határozatát,