Felsőházi napló, 1939. IV. kötet • 1943. április 13. - 1944. november 8.
Ülésnapok - 1939-95
Az országgyűlés felsőházának 95. ülése 1943. évi december hó 21 én, kedden, 265 ják ittöff a »tanügyi tanácsos« címet' éppen úgy, mint az.V. fizetési osztály egypár szerencsése megkapja a »tanügyi főtanácsos« címet. A tanári pálya társadalmi megbecsülésének egyengetése lenne viszont az, ha a tanárok nagyobb mértékberii kötelezően bevonatnának városuk léte környékük iskolán kívüli népművelő munkájába. Ezt olymódon gondolom megvalósíthatónak, hogy nem annyira Budapesten, mint inkább a vidéki városokban niiiuiden gimnázium egy-egy szabad liceumnak lehetne a melegágya. (Helyt, s és.) Ezzel a nagyközönséggel is érintkezésbe jutna a tanár, munkája szé eeebb körök szeme elé kerülne, úgyhogy ezek felismernék « tanárok érteikét, minek folytan' a tanárok a közéletben is a mainál nagyobb szerephoz tudnának jutni. (Helyeslés.) Mert kétségtelen, annak, hogy a közéletben ma a tanárok oly csekély megbecsülésben részesülnek, részint, sőt jorészben az iskolának az élettol való hermetikus elzárkózottsága és a négy fal közé való beszorí tottsága az oka. Ha> a tanári pálya tehertételei közül az elégtelen javadalmazás és a társar dalmi megbecsülés hiánya kikapcsoltatnék, megint remélhetnénk azt, hogy es» a pálya kívánatossá válnék a legjobb és legértékesebb ifjak előtt. Emlékezzünk csak rá: a magyar tudományosságnak ós a nemzeti irodalomnak milyen fényes nevei szerepelteik még ennék a századnak a-z elején is a középiskolai tatnárok sorában. Ma örülnénk, ha az egyetemeken csupán hozzájuk hasonló fényes nevek ragyognának. (tJüy van! Ügy van!) De nézzük meg a mai középiskolát. Ha az öregek kidőlnek, a vigasztalan szürkeség unallma ásít felénk, mert azok a jedes ifjak, akiket például a tanárság elitjét képző Eötvöskollégium nevel, ma nagyobbik részükben nem is vállalnak tanári állást, noha erre készültek, mert miás pályán nagyobb és •kecsegtetőbb karrier nyílik előttük. Egy pálya társadalmi értékelésére nézve van egy egészen megbízható kritérium, nevezetesen az. hogy vájjon a fiak folytatják-e az apák foglalkozását. Mélyen t. Felsőház! A régebbi időben, ahogyan orvosdinasztiákra rá lehetett mutatni, tanárdina«7tiákra is lehetett rámutatni. Ma nincs egyetlenegy középistoolai tanár, aki fiát tanári pályára adná. A tanári pálya értékelésére ennél jellemzőbb adatot nem lehet mondani. Az egyetemek bölcsészeti karai ennek következtében természetesen elnéptelenednek, vagy magasabbreudü leányiskolákká válnak, mert a hallgatóság 60%-a — jó, ha nem több — a leányokból kerül Iki. A fiúhallgatók rendszerint sokkal alacsonyabb nívót mutatnak, mint a leányhallgatók, mert legtöbbször egészen egyszerű családból származnak és azok is csak azért mennek a tanári pályára, mert ez a legolcsóbb pálya, a legkevesebb befektetést igényli. A honorácior osztálynak tulajdonképpen csak a leányai azok yakik a tanári pályán megtalálhatók. A leányokat pedig — tisztelet a fehér holló ritkasága kivételeknek közöttük — a tudomány csak addig érdekli, ez mindenféle könyvekben ki van mutatva, amíg férdhez nem mennek. A legzseniáli=abb egyetemi hallgatónő. akit ismertem, szintén tökéletesen 1 abbahagyta, a tudomány iránit való érdeklődését, amikor férjhezment. Ezeknek a bölcsésze , thallgató leányoknak tudományt tanítani tehát kissé reménytelen foglalkozás. De a férfihallgatók zömében sincs a pro- . FELSŐHÁZI NAPLÓ IV. feaszornak öröme. Mai ugyanis • egész- csomó ifjú jön a tanári pályára javított érettségivel. Az ember önkénytelenül azt kérdezi, miért jöttek ezek ide, talán azzal a szándékkal, hogy egykor majd bosszút álljanak azon az isfoolán, amely őket megbuktatta. (Derültség.) De aki nem bukott meg, az is legfeljebb a diplomáért hevül, de nem a tudományért. Nagyon sokszor előfordul, hogy amikor előttem az utolsó vizsgát teszi az a tanárjelölt, kénytelen vagyok neki azt mondani: kérem, ha ön a VIII. osztályban ennyit tudott volna, nem lett volna szabad önt érettségire bocsátani, és most tőlem azt kívánja., hogy ráeresszem Önt az iskola nyakárat Kérdem: mi lesz az iskolával, ha egyszer ez a tanári nemzedék jut benne túlsúlyra! Ez a nemzedék tudniillik örül annak, hogy a tanári pályán — és ez megint a tanári pályának szinte egyetlen jellemvonása más tisztviselőkkel összehasonlítva — nem lehet kiugrani. Nem lehet kiugrani, mert ha valaki ott egyszer belekerült a bransba, lehet jó tanár vagy rossz tanár, lelhesátő vagy kiábrándító nevelő, az évek és a fizetési fokok létráján egészen egyformán tolódik előre. Nem csoda azután, hogy a ^ tanári pályára alkalmatlan p°jJagógusok miatt az i-kola sokszor úgy marad meg a tanuló emlékezetében, mfnt az életnek az a korszaka, amelyet minél előbb tökéletesen el kell felejtenie, pedig ennél nagyobb lelki és műveltségbeli veszedelem aligha képzelüető, mert nagyon igaz az a finn közmondás, hogy ahogyan ma gondolkozik az ifjúság, holnap úgy ese^kszik a nemzet. Az ifjú lélek éppen azért, mert mésr nom húzza le őt az élet kényszere, nem tud ideálok nélkül élni. Heves vá^y él benne az ideálok iránt, szüntelen hévvel keresi azokat, do a szabadság vágya miatt először a szülői házzal, rendesen az édesapával helyezkedik szembe, mert vele szemben akarja hangsúlyozni a fiú a maga egyéniségét és füfffetlens<V ( 't. Kitért min.Wy -,\ 7l apji helyébe ö«kényte 1 enül is tanárai felé fordul, mert ideált kereső érdek'ő^pse azok között keresi a mintát, akihez hasonlóvá szere+ne lenni, és ièi annak az iskolának, amelynek tanárai között ninesenek olyanok, nkik csnkueryan ilyen mintákká lehetnek az ifjú-' lélek számára. Cicero mondja-, hogy a szónoknak jó embernek, is kell lennie. Százszor inkább áll ez a tanárra, aki pályát tévesztett,'ha csak tudománya van, de lélekben nem jó és nemes jellem. Ezeknek a tanári pálvára édesgetése volna a n*>gy prob^ma és ezért kell különleges elbánásban részesítenünk a középiskolai tanárságot, akár csak a bírákat, ahol az erkölcsi emelkedettség éppen ilyen nélkülözhetetlen kellék. Mert ha az ifiú nem találja meg a maga életmintáit közve+lpn környezetében, akkor áMozntul esik a moziknak, a gengszterideáloknak és a társadalom npts7ejderei között fogja keresni a maga ideáljait. Ezzel függ össze az, hocry mivel férfi.iellemet csak etrv másik férfije^em alakíthat^ k1 a maga példájával, nyilvánvaló, hogy fiúgimnáziumokban nines keresnivalójuk a nőtnnároknak. Mai nyomorfú°áennikban ezt a pótlékot lehetőleg el kell kerülnünk, amennyire csak lehet. Nagyon kérem a miniszter urat, hogy kább rendelje tanítómunkára azt a sok gimnáziumi tanárt, aki ma még mindig különböző 34
