Felsőházi napló, 1939. IV. kötet • 1943. április 13. - 1944. november 8.
Ülésnapok - 1939-86
20 Az országgyűlés jelsőházának 86. ülése 1943. évi október hó 22-én, pénteken. tenni, mert az a nemzet nem fogja érdemesm k ' tartani, hogy ezentúl ellenálljon«. A másik idézet a ma talán legnagyobb élő aingoi írótól van, aki egy nemrégen me.n.ioleiut könyvében az.i írja (olvassa): »fia etfy nemied bármit nagyobbra értékel, mint a szabadságot, úgy el fogja, veszíteni szabadságát; ezen ese iróniája pedig az, hogy ha magasabbra keli kényelmet, vagy pénzé 1 , eit m elfogja veszíteni. És amikor egy nemzetnek szabad»ágáért kell küzdenie, csak akkor remélhet győzelmet aratni, ha bizonyos tulajdonságokkal rendelkezik. Ezek: becsületesség, bátorság, lojalitás, előrelátás és önfeláldozás. Ha ezekkel nem rendelkezik, csak magára vethet, ha szabadságát elveszíti«. De, mélyen t. Felsőház, talán legszebben, legtömörebben fejezte ki ezt a gondolatot « mi történelmünk egyik legnagyobb magyarja, aki azit mondotta egy közismert mondásában (o vama): »Ha kell, tűrni fog a nemzet csüggedés keikül, mi m ő&ei tűrtek és szenvedtek, hogy megvédelmezzék az ország jogait. Merd amit erő és hatalom elvesz, azt az idő é« kedvező szerencse ismét visszahozhatják, de amiről a nemzet, félve a< szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és kétséges*«. Befejezésül nagyon kérem a miniszterelnök urat, ama ellentétek ellenére, amelyek berniünket ezidősaerint poHtiikailag elválasztanak, legyen szíves elmondott aggályaimat megfontolás tárgyává tenni. Szeretném, ha a történelem, melyiieik évezredes nemzetsége már egy kiváló államférfiút adott az országnak, a miniszterelnök urait is majdan elkönyvelné olyanniaík), mint , a ,ki az országot igen nehéz helyzet-, bői biztos révbe tudta vezetni. (Taps jobbfelő 1 és a közéven*) Elnök: Az igazságügymiinisztcr úr ö nagyméltósága kíván szólni. Radocsay László igazságügyrahiiszter: Mélyen t Felsőház! A hivatalosan másutt, elfoglalt miniszterelnök úr nevében vagyok bátor az interpellációra választ', adni. (Halljuk! Halljuk!) Természetesen csak magának az interpellációnak lényegére, vagyis a sajtóirányításra és sajtóellenőrzésre vonatklozó interpellációra válaszolok és szándékosan nem akarok, nem is vagyok hivatva válaszolni az interpelláló felsftházi tag úrnak egyébként rendkívül érdekes és sok helyen igen elmés felszólalására^. Különösen nem vagyok hívatva válaszolni a felszólalásnak azokra a részeire, amelyekről azt tartom, hogy nem egészen »függtek össze azzal, ami az interpelláció tárgya volt (Ügy van! Ügy van!), ezek közül is legkevósbbé azolkra a részeikre, amelyek elmúlt politikai idők és meghalt politikusok ténykedéseire vonatkoztak. (Ügy van! Ügy van!) Elismerem egyébként, hogy ezektől a részektől elteikintve, teljesen tárgyilagos volt az interpelláció és miután természetes, hogy a sajtót irányító miniszterelnök úr is ssÄvesen veszi a tárgyilagos kritikát, én ezt a távollevő miniszterelnök úr nevében az interpelláló felsőházi tag úrnak D köszönöm. Teljesen egyetértek az interpelláló felwö házi tag úrral) abban, hogy a sajtószabadság is -*- és most már azután mellékes, hogy pillérnek nevezzük-e vagy nem — kétségkívül az alkotmánynak leigyi'fc biztosi télk«. Abban is (tJeljesen egyetértek az interpelláló 'felsőházi tag úrral, hogy a sajtószalbadság korlátlanul tsfcm érvén yesüJiet olyan súlyos időkben, mint amilyenekeit most icilünk, amikor háborúban vagyunk és háborúban van jóformán az egész világ. Természetes, hogy a sajtószabadság is, I minden más Jogintézmény, inem, öncéfy hanem csak eszköz, csak eszköze lehet — éppenúgy, mint bármilyen más intézmény — a nemzet boldogulásának. Ennélfogva, hai a sajtószaíbadságoti bizonyos» a nemzet boldogulása i-i (lekében, feltétlenül szükséges okokból korlátozni kell, akkor nyilvánvaló, hogy az ilyen korlátozásoiknak is szem előtt bell tartaniok a nemzet érdekeit — pro és kontra. Természetes az is. hogy ió cenzúra. — bocsánatot kéreki nem relatívo jó cenzúráról akarok beszélni, mert hiszen relatíve igyekszik minden cenzúra ió lenni, — abszolúte .ió cenzúra el sem képzelhető (Ügy vúnJ Ügy vom!), ennélfogva mindien cenzúrának kisebb-nagyobb hibái vannak ós, tenmészetes, hogy a> hibákon minden őszinte kormányzat: igyekszik javítani. És minthogy aas ilyen hibák javításánál a közvélemény megnyilatkozása a kormánynak igen hasznos szolgálatot tesz, nagyon helyes, ha az orsaággyülés mimdlkót házában ezekre, a hiliákra itti-ot't, időnként, amikor szükségesni \, látják, a törvényhozó urak rámutatnak. Az kétségtelen, hogy el méltóztatik ismerni a sajtóellenőrzésnek bizonyos javulását. IViost mar nem is az irányításiról akarok beszélni, hanem az ellenőrzésről. Ennek bizonyos javulását méltóztaiotit konstatálni. És nagyon szeretném, ha ez ai javulás tovább tarthatna, mert hiszen, ha nem is tudunk elérni ideá.ásan jó cenzúrát, de lehetőleg jobb cenzúra elérésére a miniszterelnök úr és bizonyos^ fokig csekélységem is, akinek a királyi ügyészségek révén valami befolyásom van a cenzúra gyakorlá. igyekszünk, éspedig őszintén igyekszünk. Ami azt illeti, hogy.a cenzúra gyakorlásán kivül a sajtó irányításában van egy bizonyos fix pont, amelyet meg méltóztatott jelölni, mint olyant, amely érthetetlen az interpelláló felsőházi tag úrnak, utalok arra a. minisztériumi rendeletire, amelyet méltóztatott most. mint olyant megjelölni, amelynek nem volna jogalapja, arra a rendeletre, amelyben az van elrendelve, hogy szükség esetén a kormány bizonyos közérdekű közléseiknek szó szerinti közzétételét is elrendelheti. Ennek jogalapja * honvédelmi törvényben kétségtelenül megvan, hiszen aniniakidej,én ezt igen alaposan kielemeztük. Más kérdé» azután természetesen, hogy ezt nagyon óvatosan kell gyakorolni. A kormány természetesen — amint méltóztatnak látni — óvatosan i« gyalkorolja. Én csak arra kívánok reflektálni, hogy ez a rendelet sem a miniszterelnök úr, sem más miniszterek beszédeinek propagálása céljából nem keletkezett. Sem a miniszterelnök úrnak, sem más miniszíterieknok nincs szükségük arra, hogy beszédeiket a bó útján propagandaeszközül használják föl. (Ügy van! Ugy van!) Ha a miniszterelnök úr iltalábam a sajtót irányító illetékéé politi; ka,i szervek egy ilyen, véletlenül miniszteri beszédnek tarttalmát is olyan közérdeknek nyilvánítják, amelynek közzétételét éppen a mostfeuni súlyos időkben szükségesnek tartják, akkor ezt ágy méltóztassék felfogni, hogy a ceni egyedül negatív eszközökkel nem boldogul hal akkor, amikor a sajtónak u maga róván az az eszköze-, hogy bizonyos nagyon köznrdekű kénlésekről abszolút hallgar tásba kíván merülni. Ez tudniillik éppen olyan támadás a közérdek ellen, mint a valótlan közlések, vagy pedig a kritikának pozitív irány-
