Felsőházi napló, 1939. III. kötet • 1942. március 10. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-66
Az országgyűlés felsőházának 6ô. lalkozás munkája nem szokott kellő méltánylásban részesülni -*• nyugdíjpótlójuk és vagyonuk ellenére, melynek még adókedvezményben sem volt része, — pe'dig ez is kívánható lenne — koldusokká lettek, mégpedig hibájukon kivül. Látták a fiatalok, amint részvényekben, záloglevelekben, -takarékbetétkönyvekben, életbiztosítási kötvényekben elhelyezett sok évtizedes verejtékes munkájuk és takarékosságuk minden gyümö'cse odaveszett, mégpedig legális ,.formák között máshová vándorolt, pedig akár föld, akár ház volt e kötvények fedezete, akár iparvállalatok, vagy pénzintézeteik voltak azok, melyekre a részvényeik vagy betéteik szóltak, ezek ma is megvannak, egyesekre némileg csökkentett, másoknál magasabb vagyonértékben is, tehát nem párologtak el ezek az értékek, csak helyet cseréltek, munkanélkül mások kezére kerültek, a részvény, vagy kötvény régi tulajdonosai ellenben elpusztultak teljesen, öregségükre, kol'dussá lettek, a legcsekélyebb anyagi támasz, még a legkisebb nyugdíj nélkül is. Utóbbit akarja pótolni ez a javaslat. De látta a fiatalság azt is, hogy a nyugdíjas, ha esetleges vagyonát el is vesztette, nem kerül ilyen kétségbeejtő helyzetbe. Ez a magyarázata annak, miért gondol a fiatalság már pályafutása kezdetén a nyugdíjra. Ezt rossznéven venni nem lehet. Én a múltról be szélek, amiért a jelenlegi kormányt semmiféle felelősség nem terheli, de társadalmi rendünk hibájának kárvallottai elijesztő példaképpen állnak előttünk ma is. Sok ügyvéd járt így, de nemcsak ügyvéd, hanem bármely szabad foglalkozásúak közül is igen sokan, orvos, mérnök, kereskedő és iparos. Szemrehányás csak azokat érheti, akik ezen értékeltolódásokat tűrték és bár volt hatalmuk hozzá, meg nem akadályozták. E nagy mulasztás némi pótlását célozza ez a javaslat és ezért üdvözlöm a leg. melegebben a mostani kormányt, elsősorban az igazságjigyminiszter urat, mert megértő, együttérző szívvel legalábbis a jövőben segítségére siet a szerencsétlenül jártaknak. Nem tartom azonban ezzel befejezettnek a szükséges kormányintézkedéseket ezen a téren. A mezőgazdasági munkások Öregségi biztosi, tása, a gyógyszerészeknek és most az ügyvédeknek a nyugdíjintézete utam azt kell mon. dánom, hogy ezeket én csak kezdő lépésnek tartom azon helyes irányban, melyet a mai 1 kor szelleme megkövetel: az általános öregségi biztosítás felé. Tűrhetetlennek tartom, hogy öregsége, munkaképtelensége miatt valaki családjáva] együtt elhagyottan elpusztuljon. Ez csak a liberális szellem kívánsága volt, mely az erősebbet, az élelmeset pártolta, de a gyengébb egyes egyén elpusztulása miatt nem érzett lelkiismereti furdalást. A sorsközösség érzetének mai szelleme azonban ezt nem tűrheti és erős a hitem, hogy az általános öregségi biztosítás ideje is el fog érkezni. A probléma talán nem is olyan nehéz, mint amilyennek az első pillanatban látszik, mert ha feltételezem, hogy a megsegítendők száma az összlakosság 5 százalékát teszi ki, akkor 20 munkaképes embert terhelne egynek az ellátása. Ez nem megoldhatatlan probléma még akkor sem, ha egyesek mértéke szerint a szegény- vagy szeretetháznál sokkal magasabb igényekkel lépünk is fel. T. Felsőház! Az ügyvédi kar iránt érzett tiszteletem volt egyik oka annak, hogy mint FELSŐHÁZI NAPLÓ III. ése 1942. évi július hó 14-en, kedden, 81 mérnök kötelességemnek tartottam felszólalni. Meg kell azonban említenem, hogy a mérnöki kar érdekképviseleti szerve, a Budapesti Mérnöki Kamara, már 1934 óta foglalkozik egy felállítandó nyugdíjintézetének előmunkálatai, val. Az iparügyi miniszter úr elődeinek két tervezetet is bemutattak már, az egyiket 1935-ben, a másikat 1939-ben. Most egy harmadikat és véleményem szerint a legjobbat terjesztjük fel a felettes hatósághoz, az iparügyi miniszter i úr ő nagyméltóságához bizalommal, remélve bölcseségétől, mindenkor tapasztalt cselekvő készségétől, hogy a mi nyugdíjintézetünket is minél hamarább tető alá juttatja. A mi terve, zetünk némiképp eltér az ügyvédekétől, mert öregkor és rokkantság esetére évi hozzájárulás útján bizonyos tőkét óhajt gyűjteni és biztosítani adott esetre, amely járadékká is átalakítható vagy egy összegben az igényjogosultnak kiadható legyen. Az általunk kívánt nyugdíjintézet sem terhelné meg sem a közt, sem az államot, egyesegyedül a saját hozzájárulásra lenne alapítva, de ugyancsak törvényhozási intézkedést kívánna. A mérnöki nyugdíjintézmény, — amint a felterjesztés helyesen mondja — hazánk gaz. cfrasági jólétének egy igen fontos tényezője lenne, tekintettel arra, hogy az ifjúságra a mérnöki pálya választása szempontjából bátorítólag hatna és a mérnökséget nagymértékben mentesíthetné a munkaadói nyugdíjintézmények egyhelyhez kötő befolyása alól, miáltal középosztályunk e rétegének szabadabb mozgást és így a műszaki tudás és tapasztalatszerzés terén magasabb színvonal elérését tenné lehetővé- Ennek természetesen jelentős előnye gazdasági megerősödésünk lenne. Azt hiszem, a mérnöki hivatás rendkívüli fontosságát nemcsak a civilizáció, de a kultúra és gazdasági élet terén sem kell itt bővebben megindokolnom, láttuk, mekkora szerepe van a háborúban és még sokkal fokozottabb munka vár rá a háború utáni időben. Abban a biztos g reményben tehát, hogy a mérnökség nyugdíjintézetet támogató törvényjavaslatot is mielőbb tárgyalni fogja a törvényhozás, az előttünk fekvő ügyvédi nyugdíjintézeti javaslatot nagy örömmel elfogadom. (Éljenzés és taps.) Elnök: Kíván valaki még a törvényjavaslathoz általánosságban hozzászólni? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát hezárom. A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e »az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézet fedezeti alapjának növeléséről« szóló törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni, igen vagy nemî (Igen!) Ha igen, kimondom a határozatot, hogy a felsőház a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadta. Következik a részletes tárgyalás. Kérem a jegyző' urat, hogy a szokásos módon először a törvényjavaslat címét s azután szakaszainak sorszámát felolvasni szíveskedjék. Vitéz Görgey László jegyző (felolvassa a törvényjavaslat címét és 1—4. §-ainak sorszámát. A felsőház a címet és a szakaszokat hozzászólás nélkül elfogadja). Elnök: Ekként a törvényjavaslat részleU