Felsőházi napló, 1939. III. kötet • 1942. március 10. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-65

28 Az országgyűlés felsőházának 65. üli egyszóval ami a r likviditást úgy a jogalap, miint a fennállás tekintetében biztosítja. Mindezek mellett a kautélák mellett fogja gyakorolni és gyakorolhatja csak a kultuszminiszter úr ezt a jogát, ihogy beállíthassa a költségvetésbe az ilyen tartozások fedezésére szükséges összeget. Tisztelettel kérem a mélyen t. Felsőházat, méltóztassék ezt a magyarázatot, amelyet a kultuszminiszter nevében is és egyetértően adtam meg, megnyugvással tudomásul venni. (Felkiáltások: Elfogadjuk!) Elnök; A törvényjavaslat 4. §-a meg nem támadtatván, azt elfogadottnak jelentem ki. Következik az 5. §. Kérem a. jegyző urat, hogy az 5. és a további szakaszok sorszániát felolvasni szíveskedjék. Gróf Bethlen Pál jegyző (olvassa as 5.-6. § sorszámát. A szakaszokat a felsőház hozzászólás nélkül elfogadja). Elnök; Ekkép a törvényjavaslat részleteiben is letárgyaltatván, kérdem a felsőházat, elfogadja-e azt a részletes tárgyalás során elfogadott végszerkezetében, igen-e vagy nem?' (Igen!) Méltóztassanak azok, akik a törvényjavaslatot elfogadják, ezt felállással jelezni. (Megtörténik.) Kimondom a határozatot, hogy a felsőház a törvényjavaslatot a képviselőház szövegezése szerinti szerkezetben változatlanul elfogadta, miről a képviselőház értesíttetni fog. A törvényjavaslat letárgyalásával egyúttal elintézést nyert a Magyar Izraelita Vallásfelekezet Törvényes Képviseleti Szerveinek kérvénye is. , Napirend szerint következik a pénzügyi es igazságügyi bizottságok együttes jelentése alapján az 1914/18. évi hadikölcsönök rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Kérem a jegyző urat, hogy a bizottságok együttes jelentését felolvasni szíveskedjenek. Gróf Bethlen Pál jegyző (felolvassa az együttes bizottság jelentését). Elnök: Szólásra jelentkezett Szilágyi Lajos felsőházi tag úr. Szilágyi Lajos: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház! Mély megilletődéssel szólalok fel a régóta húzódó hadikölcs ön-ügynek régóta esedékes likvidálásakor. Mély megilletődéssel nemcsak azért, mert szívem ügye ez a szent ügy, éppen úgy, mint a felsőház valamennyi tagjának, hanem azért is, mert évek hosszú során át a hadikölcsönkárosultak panaszainak, kérésének, követelésének a képviselőházban állandó tolmácsolója voltam és ebben az ügyben a legtöbbször szólaltam fel. Mélyen t. Felsőház! Lelki szemeim előtt ilyenformán ma is hosszú sorokban vonulnak fel azok a kitűnő hazafias magyarok, akik r& szint önként, részint rábeszélésre, tanácsra, agitációra, vagyonukat részben vagy egészben a haza oltárára ajánlották fel és akikkel alkalmam volt hosszú ideig közvetlenül érintkezni, elkeseredésüket, csalódásukat a nyilvánosság előtt tolmácsolni. De lelki szemeim előtt elvonulnak természetszerűen azok a kormányok és azok a pénzügyminiszter urak is, akik évek hosszú során át kellő megértéssel eziránt a kérdés iránt nem viseltettek. A hadikölcsönkárosultak jogos követeléseiért az 1920-as esztendőkben kisebb-nagyobb megszakításokkal jóformán állandóan folytattuk politikai küzdelmeinket. A tönkrement hadikölesönkárqsultakat mi a háború áldozatai közé soroztuk. Érdekükben és nevükben igénybevettünk- minden alkotmányos és törvényes megengedett eszközt, szóban és írásban propa?e 194-2. évi június hó 9-én, kedden. j gandát szerveztünk és vittünk értük, minden érvet felvonultattunk mellettük. Appelláltunk az államnak mint adósnak, mint közönséges adósnak a tartozó kötelességére, appelláltunk mint erkölcsi közületnek erkölcsi elkötelezett voltára, appelláltunk az államférfiaknál a józan . észre, a belátásra, hivatkoztunk Tisza Istvámra, hivatkoztunk az adott szó szentségére, az emberi osztó igazságra, a szociális megértésre. Hivatkoztunk a kiadott hirdetményekre, hivatkoztunk a felhívásokra, hivatkoztunk a templomokban a szószékekről elhangzott szentbeszédekre, hivatkoztunk katonai napiparancsokra és kiadott honvédelmi miniszteri rendeletekre. Feltártuk a kárt, amelyet a hadikölcsöntulajdonosok szenvedtek és jóelőre megjósoltuk ennek a kárnak összes várható súlyos következményeit. Ezzel szemben a mindenkori kormányok a merev negáció álláspontján voltak és maradtak. Mindig azt hirdették, hogy nem lehet, non possumus, nem tehetjük, nem valorizálhatunk sehogyan sem. Hiába volt tehát ezirányban minden szó, minden írás, minden tett. A hadikölcsönöket már-már az a sors fenyegette, hogv a Kossuth-bankók sorsára jutnak a láda fiókjában. Hiába vonult fel mellettünk az egész napisajtó, politikai pártkülönbség nélkül valamenynyi napilap, és hiába vonultak föl mellettünk tekintélyes pénzügyi szakférfiak, közöttük öt volt pénzügyminiszter. Hiába érvelt Lukács László, Teleszky János, Kállay Tibor. Gratz Gusztáv, Popovics Sándor — mindezeknek a férfiaknak indokolása és érvelése is hiábavaló volt. A kérdés hónapról-hónapra és évről-évre mindig tovább elódázó'dott. Az 1927. év végén aztán hirtelen és -váratlanul ebben a kérdésben döntő jelentőségű esemény történt. Bud János akkori pénzügyminiszter, az »egyes magánjogi pénztartozások átértékeléséről szóló« törvényjavaslatban, annak 6. §-ában egyszerűen úgy óhajtotta elintézni ezt a kérdést, hogy kereken megtagadta egyszer és mindenkorra a hadikölcsönök valorizálását. Szórói-szóra felolvasom. A 6. § így szól: »Az átértékelésből ki vannak zárva az államnak, a törvényhatóságnak és a_ községnek bármely magánjogi pénztartozása, ideértve az értékpapírban, államadóssági kötvényben stb. kifejezett pénztartozást.« A képviselőháznak pénzügyi és igazságügyi bizottsága hosszú vita után 1927 november 30-án elfogadta változatlan formában ezt a törvényjavaslatot, úgyhogy szomorú decembere, szomorú karácsonya volt akkor a hadikolcsöntulajdonosoknak. Soha annyi csalódott, soha annyi elkeseredett jó magyar embert nem láttam, mint abban az időben. Mi azonban, akik érdekük képviseletére vállalkoztunk, akkoriban nem nyugodtunk, hanem még egyszer és utoljára összeszedtük minden tehetségünket, tudásunkat, ügyességünket, agitatív erőnket, kapacitáló képességünket és a végén megnyertük az ügynek az ügy iránt egyébként mindenkor melegen érdeklődő Bethlen Istvánt, majd megnyertük Bud Jánost és létrejött egy megegyezés, amely azt eredményezte, hogy az 1928

% évi XII. te. 8. §-ában egy új határozmány látott napvilágot, amely szerint elodázódott a hadikölcsönök átértékelésének kérdése a békeszerződésen alapuló kötelezettségek megszűnte utáni időre, így maradt nyitva, t. Felsőház, ez a kérdés egészen a mai napig, s így jött meg a lehetősége annak, hogy amikor végre egy kormány