Felsőházi napló, 1939. III. kötet • 1942. március 10. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-65

22 Az országgyűlés felsőházának 65. ülés tisztában vagyok-e azzal, hogy ellentétbe kerültem az érvényben lévő törvényekkel és hogy rendelkezésem meghaladta a kultuszminiszteri intézkedés jogkörét. Erre az utóbbi kérdésre mindjárt röviden válaszolnék. Az a minisztériumi rendelet, amelyet az előbb idéztem és amely törvényes felhatalmazás alapján bocsáttatott ki, egyfelől a sportegyesületeket a belügyminiszter felügyeleti hatósága alól a kultuszminiszter felügyeleti hatósága alá helyezte, — természetesen ennélfogva az egyesület feloszlatása tekintetében a kultuszminiszter hivatott dönteni — másfelől azonban az is természetes, hogy ha ez külön nincs is benne a rendelet szövegében, hogy ezt a jogot a kultuszminiszter a belügyminiszterrel egyetértésben és az ő előzetes megkérdezésével gyakorolja. Ezt a rendeletben teljesen felesleges volt külön is^ feltüntetni, mert az egyesülésre vonatkozó általános jogszabályok keretében ez meg van állapítva, tehát csak a belügyminiszterrel egyetértésben oszlatjuk fel az illető egyleteű, ha arra törvényes ok van. A másik kérdést illetően hivatkozom a már idézett 1941 : XII. te. 3. §-ában foglalt arra a rendelkezésre, amely szerint a vallás- és közoktatásügyi miniszter e szabályok megállapításánál a fennálló jogszabályoktól el is térhet. Vagyis az a szervezeti vagy egyéb szabály, amely az ifjúság honvédelmi nevelésének és testnevelésének egységes vezetés alá helyezésével kapcsolatban felmerült kérdéseket rendezte, eltérhetett bizonyos tekintetben a fennálló jogszabályoktól is. Ezt a széleskörű felhatalmazást a szóban lévő vonatkozásban az 5520/1941. M. E. számú rendelet 6. §-ának (2) bekezdésével a minisztérium énreám ruházta át. Ezt az átruházott felhatalmazást természetszerűen úgy értelmeztem, hogy azon az alapon a fennálló szabályoktól csak ott és annyiban térhetek el, ahol és amennyiben kitűzött cél, a sportegyesületek égető sürgős kérdéseinek megoldása céljából mellőzhetetlenül szükség van. Gondot kívántam arra is fordítani, hogy a fennálló jogszabályoktól eltérő intézkedés tartalma ebben a körben se álljon ellentétben azokkal az alapelvekkel, amelyeken jogrendszerünk nyugszik és amelyeket újabb jogalkotásaink iránya is követett. Az alakszerű törvényes felhatalmazás birtokában felszólítottam az arra illetékes : szervet, az ifjúság honvédelmi nevelésének és testnevelésének országos vezetőjét, hogy a sportszövetség és sportegyesületek szabályozását a kitűzött magasabb szempontoknak és a sporttársadalom meghallgatásával, az ő óhajtásaik figyelembevételével készítse elő. A nemzeti sportbizottság tagjai közt a sporttársadalom legkiválóbb képviselői foglalnak helyet, köztük nem egy olyan, aki a polgári életben, az^ igazságszolgáltatás, f vagy a közigazgatás terén igen magas tisztséget tölt be. A belügyminiszter úr képviseletéről is gondoskodtunk azáltal, hogy éppen a szabályzatok készítésébe bevontuk a belügyminisztérium egyik magasrangú tisztviselőjét, aki az egyesületi igazgatás körében évek óta dolgozik. Ezen felszólítás alapján az ifjúság honvédelmi nevelésének és a testnevelésnek országos vezetője javaslatot terjesztett elő. E javaslatban a sporttársadalom óhajának megfelelően a következő szövegtervezet vétetett fel. (Olvassa): »A sportszövetség tagjai a vallásés közoktatásügyi miniszter, illetőleg az előzőleg illetékes kormányhatóság által jóváha- , gyott, vagy láttamozott alapszabályokkal renz 1942. évi június hó 9-én, kedden. delkezŐ olyan sportegyesületek és sportszervezetek lehetnek, amelyeknek az 1941 :XV. te. 9. §-a értelmében zsidónak tekintendő tagjuk, illetőleg a tagoknak zsidónak tekintendő házastársuk nincs.« Méltóztatnak látni, a nemzeti érzésű magyar sporttársadalom e bizottságon keres^tül^ egységesen és türelmetlenül követelte a zsidókérdés sportvonatkozásainak megoldását. A sporttársadalom képviseletére hivatott tényezők által elém terjesztett kívánságokat magam is megoldandónak találtam. Az elém terjesztett kívánságtól azonban a megoldásban lényegesen eltértem, mert, mint méltóztatnak látni, elhagytam a sportegyesületi tag házastársára vonatkozóan óhajtott rendelkezést. Elhagytam, mert az egyesületek szabad elhatározásának kívánom azt fenntartani, hogy e tekintetben alapszabályaik keretében intézkedjenek az esetben, ha így kívánnak intézkedni. Semmiféle társadalmi egyesületet nem akadályozhatunk meg abban, ha ki kívánja mondani ezt, éppen úgy, mint abban sem akadályozhatom meg, ha azt kívánja kimondani, hogy nem vesz fel például csak 1712 előtt nemesi oklevelet kapott családok fiait, vagy szőkehajú nőket. (Derültség.) Mindezt kimon'dhatja egy társadalmi egyesület, ha nem áll ellentétben a törvényes jogrenddel. Ehhez joga van. Ez tehát az egyesületek hatásköre és ehhez a kultuszminiszter rendelkezésének semmi köze sincs, csak annyiban, hogy jóváhagyja azt az egyesületi alapszabályt. Xlgy véltem, hogy olyan miniszteri rendelkezés, amelya sportegyesületi tagság kellékei szempontjából nemcsak az egyesületi tag személyére, hanem házastársának személyére is tekintettel van, nehezen lenne összeegyeztethető fennálló jogszabályaink alapelveivel. Azok a jogszabályok ugyanis, amelyek a zsidók alanyi jogait eddig bármely vonatkozásban korlátozzák, mindig csak annak a személynek leszármazását vagy faji jellegét vizsgálják, akinek alanyi jogairól szó volt. Nem korlátozták azonban senkinek alanyi jogait azon a címen, hogy nem őt magát, hanem házastársát kell zsidónak tekinteni. (Báró Prónay György: Ez tévedés!) Mi a tévedés? (Báró Prónay György: Amit a miniszter úr mondott! A törvények állandóan figyelembe veszik a házastársakat.) Hogy kereszténynek nyilváníthassák az illetőket. Méltóztatik tehát azt gondolni, hogy helyesebb lett volna,, ha benne hagyom a rendeletben, hogy a zsidó házastárssal rendelkező sem lehet sportegyesület tagja? Én ezt az álláspontot nem tudtam követni, ahogyan itt kifejtettem. Ami már most a kérdés lényegét illeti, az interpelláló felsőházi tag úr előtt ismeretes a törvényes rendelkezéseknek az ia hosszú sorozata, amely az 1938. évtől kezdődően a zsidók jogait a legkülönbözőbb vonatkozásokban közérdekből korlátozta vagy éppen megszüntette. A magyar jogiban tehát — a jogszabályok mai állapota szerint — elvileg nem lehet idegennek tekinteni vagy törvényeink céljával és jogrendszerünk alapelveivel ellentétben állónak minősíteni azt, ha valamely jogszabály zsidó személy meghatározott jogait közérdekből korlátozza. A sportegyesületi tagság önmagában véve a legtöbb esetben csak magánügy. Az azonban, hogy a tömegek együttvéve miként és milyen környezetben sportolnak, már közérdekű jelentőségű. A sport tudvalevően nemcsak szóra koztat és a testi erőket fejleszti, hanem a sportnak — főként a tömegben csoportosan