Felsőházi napló, 1939. III. kötet • 1942. március 10. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-63

Az országgyűlés felsőházának 63. ülése 1942. évi március hó 10-én, kedden, gróf Széchenyi Bertalan és báró Perényi Zsigmond elnöklete alatt. Tárgyai : Az országgyűlés III. ülésszakát berekesztő és IV. ülésszakát megnyitó kormányzói kézirat újból való kihir­detése. — A felsőház háznagyának és nyolc jegyzőjének megválasztása. — Bizottságok választása és meg­alakulása. — Elnök kegyeletes megemlékezése gr. Hunyady József elhunytáról. — Elnöki előterjesztések.^—' Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. (Az ülés kezdődik délután 5 óra d perckor.) (Az elnöki széket gróf Széchenyi Bertalan foglalja el.) Elnök: T. Felsőház! Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvének vezetésére Kiss Ernő, a felszólalók jegyzésére pedig Tarányi Ferenc jegyző urakat kérem fel. T. Felsőház! Az ülés első tárgya az ország­gyűlés negyedik ülésszakának megnyitására vonatkozó és a képviselőháztól újból átérke­zett kormányzói kézirat kihirdetése. Kérem a jegyző urat, hogy a régi szokások­nak megfelelően a kormányzói kéziratot felol­vasni szíveskedjék. (A felsőház tagjai a kor­mányzói kézirat felolvasását állva hallgatják végig.) Tarányi Ferenc jegyző (olvassa): »Magyar­ország Országgyűlésének Kormányzói Üdvöz­letemet! Tisztelt Országgyűlés! A magyar királyi miniszterelnök előter­jesztésére az általam 1939. évi június hó 10-ére összehívott és ugyané hó 14. napján megnyi­tott országgyűlés harmadik ülésszakát ezennel berekesztem és egyszersmind a negyedik ülés­szakot 1942. évi március hó 10. napjára össze­hívottnak nyilvánítom. Kelt Budapesten, 1942. évi feibruár hó 23. napján. Horthy Miklós s. k., Bárdossy László s. k.« Elnök: A kihirdetett kormányzói kézirat alapján az országgyűlés IV. ülésszakát ezennel megnyitottnak nyilvánítom. A kormányzói kézirat megőrzés végett az Országos Levéltárban fog elhelyeztetni. FELSŐHÁZI NAPLő III. Napirend szerint következik a felsőház, háznagyának és nyolc jegyzőjének megválasz­tása. u A háznagy és jegyzők megválasztása egy szavazólappal, együtt történik. Kérem a jegyző urat a névsor felolvasására, a felsőház t,\tag­jait pedig szavazataik leadására. ; Tarányi Ferenc jegyző (felolvassa a felső­házi tagok névsorát. A felsőházi tagok leadják­szavazatukat). Elnök:. Van még valaki, aki nevének fel-* olvasásakor szavazatát nem adta le? Ha igen, méltóztassék akkor leadni. (Gróf Andrassy Mihály és Visnya Ernő felsőházi tagok leadják szavazatukat.) , ;; Több szavazat nem adatott le. A szavazást" befejezettnek nyilvánítom. Kérem a jegyző' urakat a szavazatok összcszámlálására. Az eredmény megállapításáig az ülést fel­függesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Kihirdetem a szavazás eredményét. (Hall j juk! Halljuk!) Beadatott 148 szavazat-Ebből a háznagyi állásra gróf Szapáry Lajos 148 szava­; zatot kapott. (Éljenzés.) A jegyzői állásokra' Agorasztó Tivadar 148, gróf Bethlen .Pál 148, Bezerédj István 148, Bíró Zoltán 131rvitcz Gör­gey László 148, Kiss Ernő 148, Péchy Manó 148 és Tarányi Ferenc 148 szavazatot kapott. En-.. iielfogva határozatképpen kijelentem, hogy a felsőház háznagyává gróf Szapáry Lajos, a: felsőház jegyzőivé Agorasztó Tivadar, gróf Bethlen Pál, Bezerédj István, Bíró Zoltán, vi­1 '""'".' "

Next

/
Oldalképek
Tartalom