Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-55

Az országgyűlés felsőházának 55, ülése daságl felügyelőségek, az állattenyésztés és a térgazdálkodás kérdésével. Itt egy körülbelül 200%-os költségvetési emelkedést látunk. Ez nagyrészt indokolva is van az ország megnagyobbodásával, de azonkívül olyan feladatokkal is, amelyek a gazdasági felügyelőségekre éppen a beruházási Programm következtében is hárulnak. Rá kell azonban mutatnom arra, hogy a gazdasági felügyelőségeknek a költségvetés emelésével kapcsolatban egészen más szervezésre lenne szükségük. Itt elsősorban decentralizációról volna szó. Azt látjuk, hogy a gazdasági felügyelőségek számát szaporítjuk, azonban jogkörét és működési körét inkább szűkítjük. Nincs olyan kérdés ma a vármegye területén, amiben a gazdasági felügyelő tulajdonképpen önállóan intézkedne. Minden kérdés a minisztériumban intéztetik. Vagy szükség van a gazdasági felügyelőre, vagy megbízom abban az állami tisztviselőben és akkor önálló hatáskört biztosítok neki, vagy nem bízom meg benne, akkor felesleges ezt a létszámot szaporítani, mert hiszen minden a minisztériumba megy és ott újra a miniszteri tisztviselők létszámát szaporítjuk. Tehát több önállóságot kívánok a gazdasági felügyelőségnek, több felelősségérzetet fogunk ezáltal bennük nevelni és felelősségvállalást is. Mert hiszen, ha egyes gazdasági kérdések ügymenetét vizsgáljuk, akkor egészen hihetetlen adminisztrációs tapasztalatokat nyerünk. Én csak egy példát akarok említeni: egyik vármegyei gazdasági egyesület alapszabályainak módosítását kérte, hogy tudniillik az alapszabályokba a gazdakörök létesítését is felvenesse. Én azt hiszem, hogy ez teljesen megegyezik a gazdasági egyesületek céljával és hatáskörével, mégis az alapszabálymódosítás engedélyezése egy álló esztendeig tartott. Megvizsgáltam ennek az aktának az ügymenetét és a következőket tapasztaltam: ez az akta a törvényhatósági bizottságon és más fórumokon át fölkerült a belügyminiszterhez, a belügyminiszter áttette a földmívelésügyi miniszterhez, a földmívelésügyi minisztérium leküldte ugyanoda, ahonnan az akta felkerült és kérte a gazdasági felügyelőség véleményét. A gazdasági felügyelő véleményezve visszaküldte a földmívelésügyi miniszterhez, a földmívelésügyi miniszter ezt az aktát odaküldte a mezőgazdasági kamarához véleményezés végett. Ez az akta a mezőgazdasági kamarából visszakerült a földmívelésügyi minisztériumba, az áttette a belügyminisztériumba és egy esztendő mnlva a belügyminisztériumban egy rendőrtanácsosnak adták ki. Ezek azok a közigazgatási utak, amelyekkel ma a mezőgazdasági munkásság, a falusi lakosság, de a vármegyei közélet is sújtva van. Jobb adminisztrációt és nagyobb decentralizációt kívánunk tehát, nemcsak ezen a téren, hanem az egész állami adminisztrációban. Az állattenyésztésre fordítandó összeg körülbelül 400%-kal nagyobb, mint a múlt esztendőben. Ezt a költségvetést igazán melegen és őszintén üdvözlöm, mert ez hasznos és produktív befektetés és olyan, aminek jövedelme nem a távoli jövőben, hanem rövidesen mutatkozik. A magyar állattenyésztés fejlesztése ma igen fontos kérdés, mert az európai háború következtében kipusztult és felélt állatállományt majd pótolnunk kell és DélkeletEurópában éppen a magyar tenyészállat a legalkalmasabb erre és mindent el kell követnünk, hogy a háború után olyan tenyészállat19hl, évi december hó 18-án, csütörtökön, 397 tartalékunk legyen, hogy ennek a követelménynek mindenképpen eleget tudjunk tenni. A szarvasmarhatenyésztés kérdésével szorosan összefügg a tejtermelés kérdése is, amit külön magyaráznom nem kell, hiszen egyik a másikból következik, de az állattenyésztés és a tejtermelés kérdésében is csak úgy tudjuk a nívót fenntartani, ha a takarmány feltétlenül biztosítva van. Itt is bekapcsolódik a termelés kérdése a közellátás problémájába, ami azt bizonyítja, —- erre majd más alkalommal is rá fogok térni — hogy a közellátás elsősorban termelés és nem jegyrendszer kérdése. (Ügy van!) Ma azt látjuk, hogy ha valamely cikk elfogy vagy fogytán van, azonnal megjelenik a jegy. A jegy megjelenik, de a cikk még jobban eltűnik vagy nincs. Nem az a fontos, hogy mindenre jegyünk legyen, mert hiszen látjuk, hogy ha egyszer bevezették, azt megtartjuk még akkor is, ha nincs is rá szükség, — például a cukornál -— hanem arra van szükségünk, hogy elsősorban legyen meg az a cikk és annak a cikknek az előállítását csakis a termelés fokozásával tudjuk elérni. Egy ismert német közgazdász azt írja, úgy tudom, a Moderne Kapitalismus című könyvében, hogy az emberiség eltartásáról való gondoskodás három tényezőtől függ: először a termeléstől, másodszor az elosztástól és harmadszor a fogyasztástól. De elosztani és fogyasztani termelés nélkül nem lehet. Első helyen ő nála is a termelés áll. A mezőgazdasági termelést pedig a földmívelésügyi miniszter irányítja, az ipari termelést az illető szakminiszter irányítja. Nagyon kérem a miniszter urakat, hogy a termelés irányítását ne adjuk ki a kezükből, mert ez az ő feladatuk, kötelességük és hivatásuk, mert ha ezt megteszik, akkor majd nem lesz mit elosztani és nem lesz mit fogyasztani. (Ügy van! Ügy van!) Az állategészségügyre előirányzott költségek kisebb, köiülbclül 250%-os emelkedést mutatnak, ami teljesen indokolt, mert az ország nagyobbodásával szükségessé vált bizonyos állategészségügyi intézkedések . megtétele. Arra akarom kérni a földmívelésügyi n miniszter urat, hogy ezeket az összegeket elsősorban az állategészségügy védelmére fordítsa; itt egy olyan fontos dologra gondolok, mint a sertéspestisoltásokra, amelyeknek elvégzése különösen ma, amikor sertésre, illetve zsírra olyan nagy szükségünk van, a legelsőrendű feladat. A mezőgazdasági szakoktatás költségelőirányzata a multévi 5 millió pengőről 17 millió pengőre, tehát összesen 12 millió pengővel emelkedett, azaz 220%-os emelkedés van itt, míg maguk a beruházások 1600°/o-kal emelkedtek. Az indokolásból azt látom, hogy a földmívelésügyi miniszter úr az akadémiáknak főiskolává való átszervezését az 1942. évre még nem vette tervbe. Ezt én a mai háborús viszonyok között csak helyeselhetem. A gazdasági főiskolák mellett újabban főleg azt hangoztatják, hogy e téren is magasahb tudományos képzettséget kell nyújtani az ifjúságnak. Ezzel szemben eddig nem hallottam azt, hogy az akadémiák nem állnának a helyzet magaslatán a tanítást illetőleg, inkább olyan panaszok hangzottak el, hogy az ifjúság nemigen jelentkezik gazdasági pályákra és a gazdasági akadémiákon mindig kevesebb és kevesebb a hallgató. Ez, azt hiszem, csak átmeneti jelenség lehet s ennek megvannak az okai, amelyekkel nem akarok bővebben foglalkozni; biztosan méltóztatnak tudni, mik ennek az okai, de sem-