Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-55

304 Az országgyűlés felsőházának 55. ülése Ür segítségével oda .vezessem bennünket, hogy az 1943. évi költségvetés már az ezredéves magyar hazának költségvetése lehessen! Éhben a reménységben és ezért imádkozva, ezért szeretve és tisztelve a kormányt, a költségvetést „általánosságban és részleteiben elfogadom. (Élénk éljenzés és taps.) Elnök: Szólásra következik Bottlik István báró felsőházi tag úr. A felhívott felsőházi tag úr nem lévén jelen, szólásra következik Péchy Manó felsőházi tag úr. Péchy Manó; Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! À törvényhozót ezekben a nehéz időkben kettős felelősségérzet kötelezi arra, hogy ne mondjon el mindent, amit gondol, de ne hallgasson el semmit, amit az ország érdekében hasznosnak és szükségesnek tart. Ezért csak ezekre fogok szorítkozni. A legaktuálisabb kérdés ma a termelés, sőt a többtermelés kérdése, mert a mezőgazdaság ma olyan hadiüzem, olyan muníciógyár, amely üzemnek fenntartása a legelsőrendű közérdek. Ez nem kizárólag a földmívelés dolga, mert függ a közellátás, a munkáskérdés, a közrendészeti és igazságügyi tényezőktől is. A közellátásnak nemcsak az a feladata, hogy feltárja a feleslegeket és azokat lehetőleg arányosan elossza, hanem feladata főkép abban is áll, hogy a termelés folytonosságát biztosítsa, aminek első feltétele, hogy elsősorban a mezőgazdasággal foglalkozók láttassanak el. Nem akarom az előző közellátási kormányzatot kritizálni, még kevésbbé a jelenlegit, mert hiszen nem tudom, hogy mennyi az, amit az előző kormányzati rendszertől örökölt, csak egynéhány olyan jelenségre óhajtok rámutatni, ameljr szerény véleményem szerint könynyen reparálható. A zsírellátással kezdem. A falusi kistermelőnél, munkásoknál vagy cselédeknél nem tartom szerencsésnek azt az intézkedést, hogy levágott sertéseik után, tekintet nélkül arra, hogy saját szükségletük kitelik-e belőle, 3 kiló zsírt kell beszolgáltatni. Az ígéret megvan arra, hogy hiány esetén közellátásban részesülnek, de azt kérdem, miért komplikálni valamit akkor, amikor egyszerűbben is el lehet intézni, mert a mezőgazdasággal foglalkozóknak talán elsősorban van igényük arra, hogy a sajátmaguk által előállított termésből részesedjenek és abban hiányt ne szenvedjenek. Amint az iparosnak, a szabónak^ megvan az igénye arra, hogy ha ruhát készít, elsősorban ő vegye magára és ne vegyék el tőle, a suszternek megvan az a jóga, hogy ne járjon mezítláb, éppen úgy a mezőgazdasági termelőnek is meg kell legyen a joga arra, hogy elsősorban őmaga elégíttessék ki. De ezzel — úgy vélem — a kormányzat felelősséget is vállal magára, mert mivel a termelőktől kvázi kölcsönvette a felesleges terményt, amikor szükség van rá, tartozik azt neki természetben visszaszolgáltatni. Ez azonban nemcsak a jóakarattól függ, de nem is csak a termények elegendőségétől, hanem függ az elosztószervek precíz és lelkiismeretes munkájától is, amiért mindért a kormányzatnak kell a normális felelősséget vállalnia. A másik megjegyzésem az, hogy az a terményfelesleg, amely a gazdaságokban az öszszeírás után akár abból keletkezik, hogy a gazda a vetőmagot nem tudta az időjárás miatt teljes egészében elvetni, akár abból, hogy az időszaki munkások számát csökkentve, ott takarítja meg vagy a jószágállomány takarmányozásánál, mondom, ha ez a felesleg DU19Ul. évi december hó 18-án, csütörtökön. nius elsejéig közfogyasztásra bejelentetik, akkor ne az eltitkolást büntető 10% levonásával, hanem teljes egészében számoltassák el. Azt hiszem, ez felel még az igazságnak, és azonkívül azt a célt is szolgálná, hogy takarékosságra ösztönözne. Különösen kirívó az igazságtalanság akkor, amikor a vetőmagot a gazda hatósági közvetítéssel a hivatalos árnál jóval drágábban szerezte be. Nem szolgálja a termelés érdekét az sem, ha a cselédek konvencióját a fejadag mértékére csökkentik. Ennek már a hírére is nagy elégedetlenséget tapasztaltam a Cselédek részéről, és ezt meg is értem olyan helyen, ahol a cseléd konvencióföldjén jóformán semmi sem termett, és ahol a gazdasági cseléd tisztán a gabona járandóságára van utalva. Ezért az igazságos megoldást úgy képzelném el, hogyha az igénybevett felesleges terményért a cselédnek más élelmiszert, adnának. Ezenkívül az esetleges igénybevételnél még arra is tekintettel kellene lenni, hagy csak április elsejéig történjék, azért, mert megeshetik az, hogy cselédváltozás esetén kisebbszámú család után nagyobbszámú család kerül a gazdaságba. Még egy dologra szeretném. felhívni az igen t. közélelmezési miniszter úr figyelmét. Nem tudom ugyanis megérteni, hogy az előbbi közellátási rendszerben mi volt az értelme annak, hogy a terményeket az ország egyik végétől a másikig f uvarozgatták, t és sokszor nem ott őrlették és osztották szét, ahol az termett. Ezért arra kérem a miniszter urat, hogy ezt a rendszert változtassa meg, és a feltárt terményt lehetőleg abban a községben használtassa fel, amelyben az termett, és ; csak a felesleget vitesse tovább. Ezzel az amúgy is túlterhelt vasutat tehermentesíteni r lehetne, azonkívül a lakosságnak a közellátás iránti bizalmát is növelnénk. Olyan községekben pedig, ahol az erőtakarmány kevés, ne liszttel, hanem búzával elégítse ki az ellátatlanokat hogy így a korpához is könnyebben hozzátudjanak jutni. A gazdasági életben a termelésnek legerősebb rugója a jövedelmezőség. Ez az árkérdéssel van összefüggésben. Erről nem is beszélek, mert a kormány több tagja megnyugtató kijelentést tett arranézve, hogy a mezőgazdasági árakat az ipari árakkal összhangba akarják hozni. A munkáskérdéssel kapcsolatban meg^ kell említenem, hogy a munkabérek megállapítása nem járt kedvező eredménnyel a termelést iletoleg, mert a munkásnak, aki az újságokból tudta meg azt, hogy neki milyen rossz a sorsa, az igényeit növelte és a munkakészségét csökkentette. A munkaadó teljesen ki volt szolgáltatva a munkásnak, úgyhogy sürgős gazdasági munka esetén nem a minimális, de a maximális bért is túl kellett lépni. A munkatáborral való fenyegetés csak elméleti dolog, mert nehéz bizonyítani és ez alól nagyon könnyen ki lehet bújni. Fokozza a nehézségeket az is, hogy a közmunkáknál a magas szakmánybérek nagyobb kereseti lehetőséget nyújtva, elvonják a mezőgazdasági munkást a termeléstől. Veszélyezteti még a termelés zavartalanságát a tulajdon ellen elkövetett vétségek enyhe büntetése is. Itt igazán reformokra van szükség. A mezőrendőri kihágásnak minősített lopást, de a bűntettet is olyan enyhén büntetik, hogy a büntetések egyenesen felkeltik a kedvet a tolvajlásra. (Derültség.) Különösen nagy kárt tesznek a faállományban, pe-