Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.
Ülésnapok - 1939-55
392 Az országgyűlés felsőházának 55. külozéseket alázattal viselve, azt kell éreznünk ós innen a magas törvényhozási Házból ki kell sugározni a nép millióira, hogy éppen ráDk, ma élő nemzedékre — és különösképpen boldogan kell éreznünk, hogy ránk — a ma és holnap magyarságára vár még földi vonatkozásokban is az írásnak az üzenete, hogy a pillanatig tartó szenvedések felettébb igen nagy dicsőséget teremnek a Ti számotokra, hogy ha híveknek és egyeknek találtattok. En mikor mint Békés vármegy a szerény követe állok meg ezen a helyen, különösképpen kell Békés vármegye százezreinek köszönetét tolmácsolnom a kormánynak azért a nagyjelentőségű és éppen Széchenyi másfél évszázados születés© idején megvalósuló közgazdasági tényéért, n amely a békesszentandrási vízduzzasztó művek immár közeli megvalósulásában és befejezésében és a békési tárházak és rakodótelepnek megépítésében jut kifejezésre. Egyben azonban kérnem is kell a kormányt arra, ami már nem olyan végtelenül nagy dolog, hogy ezt a munkát továbbfolytatni méltóztassanak, hogy a Körösök fel, egészen a vármegye székhelyéig, eddig a nagy közgazdasági helyig, hajózhatók legyenek és újabb százezrek részesüljenek ennek áldásában és újabb százezrek boesáthassák a maguk termeivényeit a magyar közélet rendelkezésére olcsó víziúton. Senki f által nem vitatott, sőt mindenki által készséggel elismert igazság az, hogy magyar nemzeti életünk hármas, mégpedig minden vasbetonnál erosebb oszlopon nyugszik. Ez a hármas oszlop a földmívelő és gazdálkodó népünk, iparos- és kereskedőtársadalmunk és ezek mellett a kettőt átfogó magyar intelligencia, a köztisztviselői kar. A földmíves gazdálkodó testvéreink jelentik a maguk nemes konzervativizmusukkal, ami megbecsülendő, azt a nagy statikus erőt, amely évszázadok viharaival szemben állotta ki fényesen a próbát, jelentik az oreaverejtékkel megszerzett és a millióknak adott mindennapi kenyeret, amely nélkül nem tudunk élni egy napig sem. Jelentik tisztességükkel, becsületességükkel, tudásukkal, hithű vallásosságukkal az erkölcsi értéket és a maguk virágzó, testben-lélekben egészséges leányaikkal és asszonyaikkal a legszebb családi életen keresztül az egész magyar jövendőt. Ipari és kereskedelmi osztályunk pedig, bármilyen nagy legyen is ebben a r rohanó világban a gyáriparnak az előretörése, jelentik azt a felbecsülhetetlen értéket, amellyel az Istentől ezerképpen megáldott drága magyar földünk nyerstermékeit közkinccsé teszik és kisebb vagy nagyobb műhelyekben a maguk tudásával, a maguk fáradhatatlan igyekezetével egészen a művészi színvonalra felemelik ezeket a kisipari produktumokat. Es majdnem azt mondhatnám, hogy ebből a kettős forrásból, legalább nagyobbrészt ebből a kettős forrásból eredő magyar intelligenciánk és köztisztviselő karunk jelenti azt a dinamikus erőt, amellyel a rendnek, a munkának, a komoly felkészülésnek és a tudásnak olyan országává tették ezt a mi magyar földünket, amelyhez hasonló körülöttünk, mellettünk egyetlenegy nép nem tudott lenni és amelyet még Trianon vasbilincse sem tudott végleg összetörni és amelyet még ellenségeink izzó gyűlölete sem tudott elpusztítani, és amelynek hiába próbálta megásni a sírját annyi szomszédos nemzet. Ez a hármas alap az, amely fényesen bi1941. évi december hó 18-án, csütörtökön. zonyítja ma is a költőnek örök. igazságát, hogy van ebben a népben élni hit, jog és erő. Kétségtelenül tudom, hogy nem bezárt ajtón kapagtatok, hanem nagyon is nyitót ajtón és nem érzéketlen szívnek, hanem nagyon is melegen érző szívnek a húrjait rezdítem meg akkor, amikor a királyi kormányt arra kérem, hogy ennek a hármas nagy tartóoszlopnak és erőnek minden segítséget megadni méltóztassék. Nem én vagyok hivatott arra, alázattal megismerem, hogy a mezőgazdaság és az ipar kérdéseit behatóan tárgyaljam. En csak köszönettel tudok lenni azok iránt a kiváló férfiak, felsőházi tagtestvéreim iránt, akik mindezeket olyan logikusan, olyan bölcsen, olyan széleskörű tudással éppen a tegnapi nap folyamán is előadták. Én csak röviden arra tudnám kérni e tekintetben a kormányt, hogy méltóztassanak csakugyan harmóniába hozni a mezőgazdaság és az ipar nagyjelentőségű kérdéseit, hogy méltóztassanak megérteni, megérezni és meglátni azt, hogy képtelenség annak az egyszerű, legszegényebb földmíves embernek, akinek olyan nélkülözhetetlen az a csizma, hogy nem tud a nélkül egyetlen lépést sem tenni, négy-öt-hat métermázsa búza árát egyetlen egy csizmáért kifizetni. (Egy hang a közéven: De nem is kap!) Azt szeretném, ha az ipar és a mezőgazdaság termékeinek árait a lehetőség szerint akként szabályoznák, hogy mindkét társadalmi réteg, amely, mint a jobb- és a balkezünk, egymásra van utalva az életben, meg tudná találni, ha szűkösen is és ha lemondással is, amire, mindegyik ^kész, a maga becsületes munkájáért a szerény, ^tisztességes kenyeret. Különösképpen arra szeretném azonban kérni a királyi kormányt, hogy sürgősen segítsen az óriási mértékben igénybe vett köztisztviselői karon, amely egyetlen jajszó nélkül viseli a senkire másra át nem hárítható szörnyű terheket, nem tudván azt, hogy holnapig, holnaputánig vagy meddig bírja még egyáltalán — gondolok itt ebben a pillanatban a legegyszerűbb falusi jegyzőktől kezdve felfelé az alispánokon és a r miniszteriális tisztviselőkön keresztül az egész magyar köztisztviselői karra — nem kevesbbített munkával, hanem megnevekedett és megsokszorozódott óratöbbletekkel a nemzet vezetéséneik., nagy szolgálatát, családi életének a legszűkÖsebb viszonyok között való fenntartását, mégpedig úgy, hogy mind mint hű katona áll azon a poszton, amelyre odaállította őt a magyar közélet és hivatása a legszentebb és legnemej sebb érzések közepette akként, hogy a jegyző[ tői kezdve felfelé, a legmagasabb fokig vérré ós életté akarja tenni ez a magyar köztisztviselői kar azt az egyetlen egy jelszót, hogy nekünk pedig előre kell mennünk a magyar feltámadás felé és semmi más felé. Mélyen t. Felsőház! Úgy tanultuk pragmatikus történettanulásunk idején és azóta is úgy tudjuk, hogy a magya* nemzet történetében mindig nagy jelentőségű volt a városok hivatása, a legújabb korban pedig még sokkal feljebb emelkedett, de ezzel együtt növekedett a városok terhe is. Bölcsen és helyesen látta ezt meg ezelőtt egy emberöltővel az akkori magyar kormány és a parlament és a városok segítségére jöttek az. 1912 : VIII. törvénycikkel, amelyben elrendelte azt, hogv a városi tisztviselők és alkalmazottak az államiakéval egyező fizetésben, javadalmazásban^ és nyugellátásiban részesüljenek és erre a célra, illetve ennek némi könnyítésére, ahogy a törvény