Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.
Ülésnapok - 1939-54
382 Az országgyűlés felsőházának 54-. ülése mint mindenütt, engedni, leihet csak a feladat. Hirdettessék az, hogy csak az építő munkának van helye és a romboló munkát mindenütt ki kell irtani, (ZJgy van! Ügy van!) akkor hiszem és remélem, ha eljön az a perc, amikor a magyar honvédség fegyverrel a kezében ki tudja vívni igazunkat és a magyar közvélsimény nemcsak elvileg, de valóságosan is teljes erejével támogatni fogjla azt, hogy országunk nagy legyen és bölcs kormányzás alatt az ideák megvalósulni tudjanak. (Éljenzés.) A költségvetést abban a reményben fogadom el, hogy .észrevételeim — mort nem kritikák akartak ezek lenni — talán egyik vagy másik pontban a kormányzatnál megszívlelésre találnak és talán ott, ahol az intézkedésben tévedések voltak, korrigáltatnak, hogy a harmonikus kormányzati munka eredményes is legyen. (Hosszantartó élénk helyeslés és taps. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik vitéz Meskö Zoltán ő méltósága! vitéz Meskó Zoltán: Nagyméltóságú Elnök Űr! Mélyen t. Felsőház! Az előttem elhangzott felszólalások sok érdekes dolgot vetettek fel és főleg mezőgazdasági, közgazdasági és olyan problémákkal foglalkoztak, például a köz ellátással, melyek az ország sorsával szoros és szerves összefüggésben vannak. Én, mint orvos, természetesen ezekhez kevésbbé értek és én felszólalásomban kifejezetten közegészségügyi, orvosrendi, nemzet- és fajvédelmi kérdésekkel óhajtok foglalkozni. Ez a költségvetés, mely három és negyedmilliárdról szól, hatalmas teljesítményt igazol és a magyar nemzet élniakarásáról tesz tanúbizonyságot. Az Isten különleges kegyelméből, valamint Kormányzó Urunk bölcsessége folytán és honvédségünk helytállása folytán megnagyobbodott ország költségvetését tárgyalhatjuk. Ez. a költségvetés magában foglalja a visszatért területeket, a Délvidék kivételével. A felszólalások mindegyike igen sok értékes dolgot foglal magában, mindegyike igen sok olyan dolgot tár elénk, amik megszívlelendők és a kormányzat azokat meggondolás tárgyává téve, azokból bizonyára olyan anyagot meirít, amelyet fel is fog használni. Méltóztassanak megengedni, hogy az előttem^ felszólalt kilenc nr beszédére csak röviden válaszoljak. Elsősorban báró Vay László felszólalását veszem, aki egy nagyon fontos kérdéssel foglalkozott, a zsidókérdéssel. Mint a magyar felsőház egyik arisztokrata tagja megállapította, — és ezt kétségtelenül örvendetesen kell tudomásul vennie mindenkinek* — hogy ennek a nemzetnek a zsidókérdést likvidálnia kell. E nemzetnek, amely a tengelyhatalmak mellett színt vallott és hitet tett, ezt a kérdést komolyan rendeznie is kell. A nemzet 1895-'ben a zsidó vallás recepciójának megalkotásával indult el azon a, lejtőn lefelé, amelynek eredményeképpen kialakult ebben az országban egy olyan helyzet, hogy minden vonalon, a tudomány, a művészet, az irodalom, a zene, a kultúra minden ágában, az iparban, a kereskedelemben, a gazdálkodásban, mindenütt a zsidóság vette át a vezető szerepet és a magyarság tulajdonképpen mellette árnyékszerepet játszott. Ezt juttatta kifejezésre nagyjában báró Vay László is felszólalásában és amidőn ezt örömmel állapítom meg, meg kell azt is mondanom, hogy mint a magyar felsőház arisztokrata tagja, helyesen látta be a mai helyzetet és példát adó módon, nyíltan, őszintén, gerincesen juttatta kifejezésre 19lfl. évi december hó 17-én, szerdán. azt, hogy ezek után mit kell tenni ebben azc. országban: hangoztatta a szükségességét annak, hogy ezt^a kérdést végül is radikálisan kell megoldani. Sajnos, négy év alatt immár két zsidótörvényt átvészeltünk — hogy úgy mondjam — és a két zsidótörvény mindegyike annyira homályos, annyira komolytalan és annyi kibúvóval rendelkezik, hogy egy harmadik zsidótörvény megalkotását sürgetik igen sokan, köztük maga báró Vay László is. Mélyen t. Felsőház!- Meg kell emlékeznem mindjárt elöljáróban azokról a ténykedésekről, amelyeket a magyar királyi honvédség, nemzetünk büszkesége a messze keleten kifejtett, őseinktől örökölt harci kedvével, a kereszttel és karddal a kezében; mert ez a kettő, a kereszt és " a kard az, amely ezt a nemzetet ezer éven át fenntartotta. Itt Európa közepén, ahol egyetlenegy állam sem tudott meggyökeresedni, maradandó államot alkotni, a magyar nemzet volt az, amely meggyökeresedett, élt és élni fog, mert a kereszténység védelmében karddal a kezében áll ma is helyt a bolsevizmus ellen. Örömmel kell megállapítanom, hogy a hős magyar katonák idegen földön, azon a területen, ahonnan őseink ideszármaztak, állottak hősiesen helyt és küzdötek a magyar hazáért, a haza jobb sorsáért és boldogulásáért. Magyarország, amikor hűségesen hitvallást tett a tengelyhatalmak mellett és ma már — hála Istennek — Japán mellett is, s amikor tulajdonképpen hadban áll Angliával és Amerikával is, nem különleges érdekekért küzdött, mint némely állam, amely talán ma is csak érdekközösségben van a tengelyhatalmakkal, (Egy hang: Színleli!) amely talán csak színleli a hozzájuk tairtozandóságot, a hátuk mögött azonban talán ma is azt mondja, hogy majd eljön az ideje, amikor máskép fog cselekedni. Ez a nemzet nem ismer ilyen kétarcúságot. A magyar fajjal nem fér össze a nem-nyiltság, a nem-őszinteség. Ez a nemzet ezer éven át mindig színt vallott és vallott a jelen esetben is. Azok a kapcsolatok, amelyek minket a német állammal és az olasz nemzettel összekötnek, olyan kötelékek, amely ennek a nemzetnek jövendő sorsát elő is írják. A miniszterelnök xir mint külügyminiszter expozéjában ennek gyönyörűen kifejezést is adott. Örömmel kell megállapítanom, hogy immár a negyedik nemzetiszínű kerettel ellátott javaslat kerül a parlament elé, amely most a Bácska visszatéréséről tesz tanúbizonyságot. Örömmel kell megállapítanunk azt is* hogy a magyar királyi kormány a bukovinai székelyeket hazatelepítette. (Éljenzés.) Ez az első komolyabb telepítés. (Úgy van! a baloldalon.) Hiszen voltak a múltban is, de ilyen nagyméretű, ilyen komoly és gyors végrehajtású telepítés nem volt. Ez igazán érdeméül tudható be a magyar királyi kormánynak. (Barthos Tivadar: Ilyennek kellene lennie a többi telepítésnek is!) A legmesszebbmenő bizalommal vagyok Bárdossy László miniszterelnöksége és külügyminisztersége iránt egyaránt. (Élénk helyeslés.) Rövid miniszterelnöksége alatt nyíltsággal, őszinteséggel és gerincességgel, valamint ismételt felszólalásaival az egész magyar nemzetet meghódította magának, sőt nemcsak az egyeseket, hanem még az ellenzék pártjait is, azokat, akiket tulajdonképpen csak elvi különbségek választanak el attól a célkitűzéstől, amelyet ő követ. A legteljesebb bizalommal lehetünk a magyar királyi kormány iránt és ez késztet engem arra, hogy a költségvetést természetesen magamévá tegyem-