Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-54

Az országgyűlés felsőházának 54- ülése Ez az egyik momentum az én számomra akkor, amikor az előterjesztett költségvetést a magam részéről elfogadom, a másik momen­tum pedig a miniszterelnök úr személyében rejlő garancia (Élénk éljenzés a felsőház min­den oldalán.) abban a tekintetben, hogy válto­zatlanul fog ezen az úton, amelyen eddig- járt, elődeinek nyomdokán tovább haladni. (Élénk helyeslés és taps a felsőház minden oldalán.) Elnök: Az idlő előrehaladván, a tanácsko­zást félbeszakítom. Ülésünket délután %5 órakor folytatjuk. (Szünet után.) (Az elnöki széket báró Radvánszky Albert foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik Pap József ö méltó­sága. Pap József: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mé­lyen tisztelt Felsőház! Az előttünk fekvő költ­ségvetés az én felfogásom szerint hű tükörké­pét adja annak a nagyarányú, igen nagy ered­ményeket feltüntető diplomáciai és ezzel kap­csolatban katonai tevékenységnek, amelyet a m. kir. kormány az 1938—40. években kifejtett. Ennek a működésnek eredménye örömet és megelégedést szült mindén magyar ember ke­belében, mert területünk lényegesen, nagyon lényegesen megnagyobbodott és Magyarország lakosságának száma szintén feltűnő mértékben növekedett. Húsz évig vágyva-vágyva, epedve­epedve kívántuk ezt az eredményt, minden magyar ember agya, szíve és karja ezért dol­gozott és most, amikor bekövetkeztek ezek a dolgok, akkor a kormányra igen nagy és fele­lősségteljes kötelesség hárul: a visszacsatolt részeknek teljes összhangba hozatala és beol­vasztása az anyaországba. Ezt nemcsak haza­fiúi szempontból kötelessége a kormánynak megtenni, hanem gazdasági és pénzügyi szem­pontból is, mert csak így van értelme a visz­fczacsatolt területek gazdasági eredményének. Ha én a költségvetést tanulmányozom, ak­kor azt látom, hogy azon két nagy vezéreszme vonul végig. Az egyik a magyar honvédség ki­építése. Ez azt jelenti, hogy a magyar katonát, a magyar honvédet a mai kornak minden ki­gondolható előnyös felszerelésével el kell látni, teljesen harcképessé és ütőképessé kell tenni. A másik gondolat pedig, hogy le kell bonyolí­tani azokat a nagyarányú invesztícionális munkálatokat, amelyek majdnem minden tár­cánál be vannak jelentve és amelyek az úgy­nevezett szociálpolitika legbiztosabb alapját alkotják. Mindnyájan bámultuk büszke önérzettel, hogy olyan rövid idő alatt hogyan sikerülhe­tett a magyar honvédséget úgy kiképezni és olyan fokra emelni harci- és ütőképességét, mint ahogyan ez tényleg történ t. A magyar honvédség most nemcsak az országnak hatá­rait védi meg, hanem nagy szövetségeseinkkel és barátainkkal, Németországgal és Olasz­országgal egyetemben küzd a Szovjetunió el­len és a bolsevizmus letöréséért, vagyis ugyan­azt a feladatot vállalja, amely feladatot évszá­zadokkal ezelőtt a törökökkel szemben vállalt Magyarország. A f költségvetésben igen nagyarányú nem­zeti és szociális munka van előirányozva. Hogy ezek a munkálatok létesülhessenek, eh­1941. évi december hó 17-én, szerdán. 369 hez két dolog kell, nemcsak pénz, — a pénz megvan, mert a költségvetés gondoskodik a pénzről — hanem kell egy irányító, vezető szellem, amely biztosítja a kitűzött cél el­érését. Az utóbbi időben halljuk itt-ott, hogy az állam hatalma, az állami omnipotencia nagyon megnövekedett. Megnövekedett még gazdasági kérdésekben is, sőt még a magángazdaság te­kintetében is a tervszerű, irányított gazdálko­dás folytán. Ebben sok igazság van, de éppen olyan igazság az is, hogy a mai abnormis idők­ben mást elvárni, követelni az államtól nem lehet, mert az állam közérdeket teljesít akkor, amikor ilyen politikát inaugurál. Igaz, hogy ennek a politikának a következménye az, hogy a fogyasztást megszorítják és hogy bizonyos korlátozásoknak vagyunk alávetve, de ne fe­lejtsük el azt, hogy más országokhoz viszo­nyítva itt Magyarországon a közellátás és a korlátozások tekintetében még mindig sokkal jobbak a viszonyok, mint külföldön. Hálát kell adnunk a Gondviselésnek, de kiváltképpen a magyar kormány előrelátó, bölcs kormányzá­sának, hogy úgy tudta intézni a dolgokat, hogy Magyarország nem vált hadszintérré, mert az a legnagyobb szerencsétlenség, ha ak­kor, amikor egy ország háborúban áll, a had­színtér magában az országban van. Nekünk tehát önfegyelemmel és belátással kell azokat a nyomasztó helyzeteket elviselnünk, amelyek ezeknél a tőlünk és a kormánytól nem függő okoknál fogva vállainkra nehezednek. Amikor a kormány a hatalmát növeli, nem a saját hatalmát akarja fokozni, hanem azért teszi ezt, hogy a polgárok nagyrészének jólétét és megélhetését előmozdítsa. Hogy az államnak milyen befolyása van az ügyek vezetésére, ez. időnként változni szokott. Ez mindig attól függ, hogy melyek azok az államcélok, ame­lyeket az állam elsősorban mint egyetemes célokat tűz ki és amelyeket a közérdek szem­pontjából akar elintézni. Hogy pedig ezekre az •íllámeélokra különféle behatásokkal lehetnek a belső politikai viszonyok, a külpolitikai vi­szonyok, a háború, stb. ez igen természetes és magától értetődik. Az állam hatáskörének mentől szűkebbre \aló szorítása tehát a mai abnormis viszonyok között nem indokolt. Nem indokolt Trianon után, amikor megcsonkították az országot, amikor elveszítettük hadseregünket, amikor megfosztottak bennünket^ a megélhetés lehe­tőségétől, A társadalom és a társadalom tag­jainak egymáshoz való viszonya azt hozza magával, hogy nem szabad arra az állás­pontra helyezkedni, hogy nem törődöm pol­gártársam egészségi állapotával, a szegénység­gel, a tudatlansággal, az ügyefogyottsággal, stb., stb., mert mindazok a bajok, amelyek a szegénységből, a betegségekből, az epidémiák­ból stb. keletkeznek, nemcsak az illetőt veszé­lyeztetik és fenyegetik, hanem az egész tár­sadalmat, az egész közösséget. Mi már a múlt század költségvetéseiben is fokozatosan láttuk, hogy az állam hatalma mindig nőtt és nőtt. Ma pedig a mai költségvetés^ mellett, amely­ben nagymérvű haladást látunk az invesz­tícióknál, a szociálpolitikánál, a termelésnél, a kereskedelemnél és egyáltalán minden téren, ez csak kívánatos. A magyar históriában és a magyar felfogás szerint sohasem volt kétsé­ges, hogy a magánérdeknek háttérbe kell szo­rulnia a közérdekkel szemben. Ez többé­kevésb'bé mindig megvolt. Minden éremnek azonban két oldala van. Nag-yon kell vigyázni, hogy túlságba ne menjen az állam az ő hatal­59*

Next

/
Oldalképek
Tartalom