Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-54

Az országgyűlés felsőházónak 51. ülése állandóan fedeznie. De ez a helyzet a leg­több dunántúli vármegyére nézve is. A mai katasztrofálisan rossz tengeritermés mellett ez az ármegállapítás még inkább tartha­tatlanná rr vált Ez az ármegkülönbíöztetés a különböző vidékek között egyáltalában semmi­vel nem indokolható, ennek semmi értelme sincs és a legteljesebb mértékben igazságtalan. Feltétlenül szükséges tehát, hogy ennek meg­szüntetésével az egész ország területére egyse ges hízóárak állapíttassanak meg éppen úgy, mint ahogyan az r ármegállapítás, nagyon he­lyesen, a gabonánál és a sovány süldők áránál is- egységesen történt. Nagyon termes zenesen feltétlenül szükséges az is, hogy a hízósertés­árakat a jelenlegi abraktakarmányárakhoz és egyéb költségekhez mérten megfelelőképpen fel is emeliék. Meg kell itt jegyeznem, hogy a hízósertések ára a feldolgozott sertéstermékek árához viszonyítva is nagyon alacsonyak. Tel­jesen elegendő is volna csak a sertéstermékek árát megállapítani és ezeket szigorúan betar­tatni, a hízósertésárakat pedig szabaddá le­hetne tenni, hiszen az előbbiek ármegállapítása az utóbbiaknak is korlátot szab. A folyó év tavaszán a közellátási miniszté­rium egyenesen forszírozta, hogy a különböző közületek, városok, iparvállalatok hízlalási szerződések útján biztosítsák zsír- és hús­szükségletüket. Előnyös volt ez magukra a közületekre nézve is, mert hiszen szükségletü­ket ezzel biztosították, de előnyös volt a gaz­dákra is, akik a szerződések értelmében a sül­dők árát megkapták és ebből tudták besze­rezni a hizlaláshoz szükséges abraktakar­mányt. Most az ősz folyamin a közellátásügyi minisztérium teljesen érthetetlen módon meg­változtatta eddigi álláspontját és egyenesen nehézségeket gördít a hízlalási szerződések kö­tése és jóváhagyása elé. A tavasszal kötött szerződéseknél az volt a szokás, hogy az illető közület megvásárolta a süldőket a gazdától, azok árát kifizette és azután visszaadta azo­kat bérhizlalásra a gazdának. Most a minisz­térium újabb álláspontja szerint nem hagy jóvá olyan szerződest, amelyben a süldőknek a hivatalosan' megállapított süldőáron való megvásárlásáról van szó, hanem esak^ olyat, amely szerint a süldők árát is csak a hízóáron fizetik. Ez a gazdára nézve azt jelenti, hogy most kevesebbet kap a sertéspirt, mint tavasz­szal, amikor pedig jól tudjuk, hogy ma a híz­lalási költségek sokkal nagyobbak, mint akkor voltak. De ugyancsak kiköti a közellátásügyi minisztérium azt is, hogy jelentse ki az illető gazda, hogy nem kér takarmánykiutalást. Ez teljesen érthetetlen, mert hogyan lehessen ta­karmány nélkül hizlalni. Ilyen feltételek mel­lett csak azok a gazdák hizlalhatnak, akiknek jobb termésük volt, akik szerencsésebb hely­zetben vannak, viszont azok a gazdák, akiknek rossz volt a termésük, azonban hizlalásra al­kalmas sertésanyaggal rendelkeznek, hizlalni nem tudnak és kénytelenek a süldőket eladni az inari hizlalóknak, akik azután hozzá tud­nak jutni a szükséges abraktakarmánynoz. Ez azért nem méltányos, mert hiszen a gazda, aki felneveli a süldőket, állja a tenyésztés minden rizikóját m így jogos lenne, hogy a hizlalást is ő végezihesse. A minisztériumnak ez az állás­pontja teljesen érthetetlen azért is, mert a hiz­lalásnak hízlalási szerződések útján való biz­tosítása nemcsak gazdaérdek, hanem a közel­látásnak is elsőrangú érdeke. De azt sem lehet megérteni, miképpen lehetséges az, hogy a híz­lalási szerződések jóváhagyása három-négy hónapig húzódik a minisztériumban. Nyilván­osai, évi december hó 17-én, szerdán. 361 valóan bizonyítja ez azt, hogy a közellátási mi­nisztérium bármennyire fiatal, bürokrácia te­kintetében; úgy látszik, túltett a nála sokkal régebbi minisztériumokon. Most van folyamatban országszerte az úgynevezett gazdaság elszámolás és beszolgál­tatási előírás lefolytatása, amely a gabona- és tengeri-, továbbá a zsír- és szalonnakészletek megállapítására és a feleslegek beszolgáltatá­tására irányul. Meg kell vallani, hogy a gaz­daközönség nem nagy bizalommal tekintett ez elé az eljárás elé. Megelégedéssé^ kell azonban megállapítanom, hogy ez a bizalmatlanság nem volt jogosult, mert az eddigi tapasztala­tok szerint ennek az eljárásnak lefolytatását végző úgynevezett honvédbeszerző osztagok teljes szigorúsággal ugyan, de a legnagyobb körültekintéssel £<& tapintattal végzik nagy­fontosságú hivatásukat. Ezzel kapcsolatban mégis szóvá kell ten­nem a gazdaság elszámolás céljára szolgáló nyomtatványon szereplő utasítás bizonyos hiá­nyosságait. Már az eredeti termésrendeletnek is nagy hiányossága volt, hogy a cséplési eredmények bejelentésénél nem engedte meg az előrelátható beszáradásra és kirostolásra vala­mely százalék levonását. Annál helytelenebb volt ez, mert a cséplési naplóban foglalt uta­sítás szerint az I., II. és 111. osztályú terményt egy összegben kellett abba bevezetni, így tehát az ocsú és szemét is gabonának számított. Az elszámolás alapját pedig a cséplési napló, ille­tőleg az ennek alapján kiállított gabonabeje­lentőlap képezi. Feltétlenül be kellett volna tehát venni most az elszámolásra vonatkozó utasításba, hogy beszáradás és kirostálás cí­mén le kell vonni bizonyos mennyiséget. Saj­nos, erre vonatkozó rendelkezés az utasításban nincs. Nyilvánvaló pedig, hogy beszáradás mindenkor van, bármilyen száraz gabonánál is minimálisan 2%, kirostálásnak pedig feltétle­nül kell lennie még az elsőrendű gabonánál is, de^ még inkább akkor, amikor az ocsú és a sze­mét is gabonának számít. Sem az eredeti termésrendeletek, sem az említett utasítás nem tartalmaz rendelkezést a kisgazdák által alkalmazott munkások élelme­zési szükségletének biztosítására. Azt pedig nagyon jól tudjuk, hogy a kisgazdák munkár sokat mindenütt és mindenkor csakis élelme­zés mellett alkalmaznak. Ettől a szokástól el nem térhetnek, mert e nélkül munkást semmi­képpen sem kapnak. Feltétlenül szükséges te­hát, hogy pótlólag rendelkezés történjók az­irányban, hogy a munkások élelmezésére a kis­gazdák is számíthassanak fel úgy kenyérgabo­nát, mint zsírt és szalonnát. Ugyancsak a már említett nyomtatványon szereplő utasítás szerint négy felnőttre, vagy hat gyermekre kell számítani egy darab hízott sertést. Ez is helytelen, mert hiszen a sertések nagyon különbözőek. Lehetetlen, hogy egy f-zázkilós sertést egyenlőnek vegyenek egy két­százkilóssal. Itt tehát különböztetni kellene. De egyébként is, tekintettel arra, hogy a föld­míveslakosság egész évi zsír-, szalonna-és hús­szükségletére szolgál az általa hizlalt és levá­gandó sertés, lehetetlen, hogy négy- vagy hat­személyre számítassék bármilyen nagyságú sertés is. Kifogásolnom kell azt is, hogy a gazdaság elszámolási eljárás ellen esetleg felmerült fel­lebbezések csak birtokonkíyül adhatók be. Ez azt jelenti, hogy az igénybevett készleteket be kell szállítani, es anaennyiben majd a fellebbe­zés kedvezően lesz elintézve, visszakapja az 58*

Next

/
Oldalképek
Tartalom