Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.
Ülésnapok - 1939-54
Az országgyűlés felsőházának 54. ülése Ez a fejezet szól a legújabbkori — mondjuk — jóslatszerű megállapításokról. Címe e fejezetnek: »Útban a rendi felépítésű tekintélyállam felé.« Innen kezdve fogom a könyvet idézni, annak megjegyzésével, hogy a könyv első és második kiadásában a szöveg egy és ugyanaz, nem változott. Azt mondja a könyv (olvassa): »Az Osztrák-Magyar Monarchia elbukásakor az első pillanatban fel sem foghattuk annak ai politikai ténynek óriási horderejétihogy országunk Mohácsnál elveszett függetlensége ölünkbe visszahullt. A nemzet a legfelsőbb fokon is újra kezébe vehette sorsának egész irányítását, kül- és belpolitikai tekintetben egyaránt. Ösi politikai ösztönünk ezúttal sem 'hagyott bennünket cserben. Amikor mind az öt kontinensen a demokratikus-republikánus eszmék világmegváltó szerepében hittek, mi hívek maradtunk Árpád vezér és a szent királyok tanításaihoz, ahhoz, hogy ezen a rendkívül veszélyeztetett területen, ahová népünket a Gondviselés állította, nincs helye olyan politikai gondolatoknak, amelyek az erők egységét megbontják. Mi tehát megmaradtunk a monarchikus államforma mellett, bármennyit is élcelődtek a hozzá nem értők a királytalan király; ságon. 1920 március 1-én vitéz nagybányai Horthy Miklós fővezért Magyarország kormányzójává választottuk, a „szegedi gondolat" értelmében helyreállítottuk a jogfolytonosságot és mint egykor a tatárjárás után IV. Béla király alatt, elindultunk a vérünkből való új vezér parancsai szerint a szebb magyar jövő útján a föltámadás felé.« Ez a szöveg, melyet a második kiadásból idéztem most, megegyezik az első kiadás szövegével. Folytatom (olvassa): »Állami, szervezetünket féltő gonddal építettük ki azon az alapon, amelyet még a közös monarchia idejében teremtettünk meg és zökkenő nélkül konszolidálhattuk belső viszonyainkat.« Itt azután a professzor egy francia véleményről szól, amellyel konszolidált állapotainkat jellemzi. Ezután így folytatja (olvassa): »A magyar állam ebben a hagyományos szervezetben élte át a húszas-harmincas évek fordulóján kialakult válságot és ehhez építette hozzá azokat a speciális szerveket, amelyeket az önellátó gazdálkodás bevezetésével és az élettérfogalomra való átmenettel kapcsolatban ki kellett fejlesztenie. Nem szorul bizonyításra, hogy az állam messzemenő beavatkozása a gazdasági társadalmi és szellemi életbe szükségessé teszi a megfelelő érdekcsoportok kívánságainak meghallgatását és, mint a munkakamarák megindult szervezkedése és a felsőház új rendje mutatna, előbb-utóbb eljutunk oda, hogy a mai politikai pártokon felépülő parlament átalakul a nemzet hivatásrendek szerint tagozódó totális szervezetévé.« (Mozgás a közéven.) Itt van egy szó, amelyet kifogásolnak. Folytatólag ez következik (olvassa): »A megváltozott nemzetközi helyzet, valamint a vegyes lakosságú — tehát bizonyos önkormányzattal ellátandó — területek visszatérése szükségessé teszi, hogy a megnövekedő centrifugális erőkkel szemben arányosan gyarapodjék a központi hatalom ereje. Az önkormányzatok és a központi hatalom új egyensúlyi helyzete az egész világon oda vezetett, hogy a kormányzatban a végrehajtó hatalmat megerősítsék és bizonyos vonalakon bevezették a vezéri elvet. A magyar kormány megújított kivételes hatalma és más mozzanatok arra mutatnak, hogy nálunk is ebben az irányban halad a fejlődés.« (Mozgás a középen.) ltj a Jóslat, (Tovább olvassa): »A rendi alapú 1941. évi december hó 17-én, szerdán. 349 tekintélyállam tehát nálunk is útban van és kétségtelenül egyenes vonalban kapcsolódik az ősi magyar kormányzás, az Árpádok tekintélyuralmi rendszeréhez...« (Zaj a középen.) Az »Árpádoknak tekintélyuralmi rendje volt, ez kétségtelen. (Tovább olvassa): »...amelynek segítségével századokon át rend és béke uralkodott a Kárpátok medencéjében.« (Zaj és közbeszólások a középen: Árpád vezér volt, és vezérek voltak a törzsek élén!) Igen, hogyne, akiket a törzsek választottak, de e mellett az uralmi rendszernek tekintélyi jellege volt, később pedig volt országgyűlés, az 1222-i, az 1267-i, az 1298-i, mindezt mindnyájan tudjuk. A szerző tehát azt mondja, hogy ebben az árpádházi tekintélyuralmi rendszerhez kell kapcsolódni, amelynek segítségével századokon át béke uralkodott a Kárpátok medencéjében. (Tovább olvassa): »A harmincas évek politikai tanításainak csak egy tételét nem tudtuk elfogadni, azt, amely a nemzetfogalmat a nyelv és faj alapjára helyezte. Ezt a koncepciót már visszautasítottuk a XIX. század közepén, és most sem írhattuk alá.« Itt most kihagyok egy mondatot. (Halljuk! Halljuk!) Vagy olvassam 1 ? Parancsolják'? (Halljuk! Halljuk!) Tehát olvasom. (Olvassa): »A nyelv-, fájállam elgondolást felhasználtuk ugyan külpolitikai céljaink előmozdítására és arra, hogy elszakított nemzetrészeinket, meg a külföldi magyarságot beépíthessük a magyar életbe, de sohasem kötöttük le magunkat mellette. Ez a nemzetfogalom ugyanis —mint feljebb már előadtuk — semmikép. sem illik a Dunamedenee vidékére, erre a történeti, földrajzi és azonos politikai érdekeltségű területre. Itt az egyetlen érvényes politikai nemzetfogalom az, amit kilencszáz évvel ezelőtt Szent István király megfogalmazott, és ami koroktól függetlenül, mindig érvényben volt és érvényben is lesz. Ez a szentistváni politikai nemzetfogalom a Kárpátmedence egységét jelenti, jelenti a magyar birodalmat a természetes határokig, azt a politikai nemzetet, amelybe szervesen beletartozik minden kárpátmedencebeli nép vagy néptöredék. Amióta a szláv vezetésű Közép-Európa megszűnt; és más országokban is előtérbe került a birodalmi gondolat, mint legegészségesebb .tájszervező erő, azóta a szentistváni nemzetfogalom is új hódító útra indult idebenn az országban és nagy barátaink táborában a külföldön. Ma már minden magyar érti a tragikusan elhunyt magyar miniszterelnök, gróf Teleki Pál végrendeletszerű figyelmeztetését.« Itt azután a professzor idézi Teleki Pált (olvassa): »Elsősorban az kell, hogy önmagunkban helyreállítsuk a magunk nemzetfogalmát, hogy ne vegyünk kölcsön idegen nemzetfogalmat., mint ahogy semmiféle nép nem veheti kölcsön más nép nemzetfogalmát. A mi nemzetfogalmunk nem a nyelv-nemzet fogalma, hanem a nemzettestnek, azok együttesének fogalma, akik a nemzet feladatát érzik és vállalják.« T. Felsőház! É3n a professzor könyvének ebben a fejezetében nemhogy a hazafiatlanság; nak serami nyomát nem találom, de a szerző egész felfogását hazafias szellemű felfogásnak látom. Ne méltóztassék elhamarkodottan és könnyelműen ítélkezni erről a kérdésről. Az interpelláló igen t. felsőházi tag úr különös intézkedéseket kíván. Méltóztassék rám bízni és az én lelkiismeretemre, hogy ha szüksége lesz ilyen intézkedéseknek, én azokat meg fogom tenni, de a jelen pillanatban ilyen intézkedés szükségét nem látom fennforogni',
