Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-48

260 Az országgyűlés felsőházának 48. ülés* gazdasági érdekképviseleti szervek e törvény­javaslat benyújtását, mert róla csak a sajtó útján vettünk tudomást, pedig rólunk é» nél­külünk van szó e javaslatban. Meg kell emlí­tenem azt a sajnálatos tényt, hogy a mezőgaz­dasági termelést ennyire közeiről érintő tör­vényalkotás előkészítése a mezőgazdasági tör­vényes érdekképviseletek teljes mellőzésé vei történt, ; A szóbanfoirgó törvényjavaslat 1. §-ának első pontja messze túlmegy azon, ami a mi fel­fogásunk szerint a törvény feladata lehet. Ez a pont ugyanis magában a termelés ioiyama­taba kivan beavatkozni, mégpedig ugy gyakor­latilag, mint jogilag, teljesen helytelen módon. A termelés eredményessége, minősége és terje­delme, továbbá maga a termelési eljárás olyan tenyezöjs, ameiye.ü. nem egyedül a gazaatoí, sot nem is nagyreszt a gazdától, hanem a gazda beiolyasan kivui eső körülményektől íugge­nej£. nippen ezért a törvényjavaslatnak ebben a pontjában foglalt rendelkezések gyakorlati­lag vegrehajthatatianok. és én olyanoknak tar­tom, ezejiet, meiyeü alkalmat adnak a gazdák állandó zaklatására és ebből kifolyólag nem a termelés előmozdítását, hanem annak súlyos hátráltatását segítik elő. lie jogilag sem tartom helyesnek a tör­vényjavaslat 1. ^-ának 1. ponti at. Mert vala­mely cselekményt bűncselekménnyé minősí­teni csak akkor lehet, ha egyfelől abban fel­tétlenül megvan^ a szándékosság, másfelől maga a cselekmény jogilag; pontosan koirül­írnató és meghatározható. A jelen esetben a szándékosságot a javaslat nem is említi, de ha említené is, akkor sem lenne elég a szándékos­ság fennforgásának megállapítására, éppea azért, mert a termelés minőségi, területi és mennyiségi alakulásában a gazda elhatározá­sán kívül álló igen sok egyéb körülmény is belejátszik. Ezek mellett a súlyos aggályaim mellett azonban rá kell mutatnom még arra is, hogy a javaslat ebben a pontjában burkoltan elő­futára a kényszer termelésnek, amennyiben egé­szen tág keretek között eleve bűnoslekménnyé minősíti a termeléssel kapcsolatban megalko­tandó rendelkezések megszegését. Hogy a meg­alkotni szándékolt rendelkezések milyen mé­lyen fognak belenyúlni a termelés szabadsá­gába, azt természetesen nem tudhatjuk, de mi­vel a n javaslat ebben a tekintetben egészen tág lehetőségeket biztosít, már eleve a legkomolyabb aggodalmainknak kell kifejezést adnunk a kényszertermelés gondolatával szemben. A magyar gazda sohasem vonakodott és még kévé-bbé vonakodik ilyen súlyos időkben at­tól, ho^ry a termelést a köz érdekében minél eredményesebben folytathassa. Ennek az ered­ményességnek azonban vannak olyan feltéte­lei: a természeti, az üzemi, a közlekedési, a jö­vedelmezőségi, stb. adottságok, amelyeknek fennforgása nélkül a termelést folytatni, avagy legalábbis tartósan folytatni nem is lehet. Ezeknek hiányát semmiféle kényszerintézke­dés pótolni nem tudhatja. Voltak nehéz nap­jai a gazdáknak az 1914—18-i világháború alatt is, amikor szorgalmas asszonyaink vitték oda­haza a gazdálkodás nehéz gondjait, vagy az 1930—1933-as évek gazdasági válságának ide­jén, amikor a magyar gazda egész vagyonát, tőkéjét áldozta fel, ami anyagi végromlásba döntötte és alapjában rendítette meg az ak­kori mezőgazdasági termelést. A magyar gaz­daközönség tehát mindenkor tanúbizonyságát adta annak, hogy teljes mértékben tudatában van a magyar föld birtoklásával együtt járó ï 1941- évi július hé 5-én, szombaton. kötelességének és azt minden körülmények kö­zött, áldozatok és nélkülözések árán is telje­síteni tudja. Méltánytalannak látom tehát a törvényjavaslat 1. §-ának 1. pontjában foglalt intézkedések mögött a gazdatársadalommal kapcsolatban bennfoglalt azt a burkolt fölté­vést, mintha a gazdaközönség bármikor is vo­nakodnék kötelességét teljesíteni és őt bün­tető szankciókkal, bírói intézkedésekkel kel­lene erre kötelezni. Ami a törvényjavaslat; további pontjait illeti, már ezeknek a végrehajtása is nem cse­kély zaklatást fog eredményezni a gyakorlati életben. Erre vonatkozólag nem kívánok észre­vételt tenni, mert — mint előző szavaimban is jeleztem — az ilyen súlyos időkben a köz­ellátás érdekeit szándékosan sértő cselekmé­nyek elkövetőivel szemben a megtorlások nem ellenezhetők. A törvényjavaslat szelleme úgy tünteti fel a gazdát, mintha állandó fel­ügyelet, ellenőrzés és irányítás alatt kellene tartani, pedig mélyen t. Felsőház necsak a gaz­dára mint termelőre vigyázzunk, hanem maga a kormány is igyekezzék önönmagát ellenőrizni s messzelátó intézkedéseivel elősegíteni a jövő készletgazdálkodás nehéz körülményeinek megfelelő alakítását. Nem mintha a múlt kormányával szemben bizalmatlansággal lettem volna, de meg kell említenem az 1930., 1932. és 1933. évek nagy terméseinek következményét. Azóta is igen sokszor látjuk, hogy készletet nem gyűjtött a kormány, pedig hányszor hívtuk fel erre a múlt kormány figyelmét mi törvényhozók az országgyűlés mindkét házában és a kormá­nyok is hirdették programjukban, hogy tár­házakat, gabonagyűjtő raktárakat fognak lé­tesíteni, ahol a termés feleslegét el fogják he­lyezni. Mégis alig történt valami ebben az irányban. Pedig ma jó volna elővenni azokat a feleslegeket, amelyeket az 1930-as és 1933-as évek között potom 7—8 pengős áron mint ta­karmánybúzát kellett elkótyavetyélnünk és kiadnunk külföldre, amikor idehaza a magyar mezőgazdaság válságban volt. Sőt még az 1938-as és 1939-es évek nagy terméséből sem gyűjtött tartalékot a magyar kormány, pedig ez csak néhány évvel ezelőtt volt, és még ta­valy, 1940 márciusában is eozinált búzát lehe­tett külföldre kivinni és lehetett idebent is kapni takarmányozás céljaira. Ezek mind azt mutatják, hogy a magyar kormány a készletgazdálkodással nem tudott kellően bánni, azt hitte és azt gondolta, hogy a magyar föld, a, magyar mezőgazdaság min­den megprótaltatást kibír. Pedig, mélyen t. Felsőház, a legegyszerűbb magyar gazda is, aki ajz ekeszarva között sétálgatott napokon át, látta és tudta már 1939 őszén, hogy egy végtelenül nagy megpróbáltatás, egy világhá­ború jön erre az országra és egész Európára. Más államok tehát készleteket gyűjtöttek, mi pedig elpazaroltuk készleteinket. Ezek azt mu­tatják, hogy a készletgazdálkodás mellékvá­gányra jutott, mert nem hozzáértő kezek irá­nyították a múltban. Vagy mi volt a nti gazdasági program­műnk 1939 nagy termése után? Leépíteni min­den búzatermő területet. Ez volt a Programm! Szerencse, hogy mi magyar gazdák ellen­akciót tudtunk indítani, mert különben való­ban végrehajtották volna a búzaterületek csökkentését és ma hol volnánk 1 ? Ez mutatja tehát az akkori kormányok rövidlátását, azt, hogy még mindig nem tudták felfedezni, hog;y

Next

/
Oldalképek
Tartalom