Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-47

256 Az országgyűlés felsőházának -47. ülése 194-1. évi július hó 4-én, pénteken. a 4.30 pengős árat a kormány elfogadta, olyan árat állapított meg, amely hitünk szerint messzemenő módon garantálja a rendes, jó gazdának a rentabilitást. Mélyen t. Felsőház! Legyen szabad egy másik állati termékről, a tejről is néhány szót szólnom, annál is inkább, mert annak közfogyasztási jellege talán méginkább kézenfekvő, mint a gyapjúé. A tej kérdést úgy ítélem meg, hogy az valóban olyan probléma, amelynek megoldása, éspedig helyes és jó megoldása, szinte a jövendő generációk érdekében elsőrendű szükségesség, mert nem tehetjük ki magunkat annak a szörnyű veszélynek, amelyet átéltünk már egyszer a világháború folyamán, amikor Budapest székesfőváros tejellátásá olyan mértékben romlott le, hogy 1918-ban a normális tejhozamnak, ha jól emlékszem, csak 10%-a került fel a székesfővárosba azért, mert tejgazdaságaink tönkrementek és semmiféle intézkedéssel nem volt mód a székesfővárosba megfelelő mennyiségű tejet irányítani. Ennek a veszélynek az elhárítása céljából kötelességünk, hogy a tejkérdést alaposabb vizsgálat tárgyává tegyük. Jelenthetem, hogy abban az egységes árrendeletben, amelynek szövege már készen van és néhány napon belül publikáltatni fog, a tejáárra vonatkozólag is iparkodtunk olyan megoldást találni, amely a termelők érdekeit, hi

: tünk szerint, a legmesszebbmenő módon ki fogja elégíteni és ha a takarmány ellátás tekintetében az idén nem lesz rosszabb a helyzet, mint amilyen a múlt esztendőben volt — amit jogosan feltételezhetünk —, akkor úgy érzem, ezen a fronton meg tudtuk előzni a veszélyt. A mezőgazdasági árkérdést illetőleg még valamire szeretném felhívni a mélyen t. Felsőház figyelmét. Az az alapelv, amelyre Puirgly ő nagyméltósága célzást tett, s amely szerint a mezőgazdasági árak nem fognak változni, úgy értendő, hogy ha a tényezők, amelyek az árak kialakítására hatnak, nem mutatnak a jövőben sem változást, akkor meg lehet kívánni a^ gazdáktól, nyugodjanak bele abba* hogy az ő áraik is mozdulatlanok fognak maradni. Ebben a tekintetben nem mai álláspontom, hanem régóta vallott felfogásom az, hogy az emberi lehetőség határán belül valóban mindent tegyünk meg arra, hogy egy mozdulatlan árrendszert alakítsunk ki. Epen ezért hónapok óta dolgozunk azon, hogy nemcsak a mezőgazdaságot illetően, de az egész közgazdaságban forgalomba kerüilő javaknak összességére nézve állapítstík meg* sm árak rendszerét, és az a meggyőződésem, hogy azok a tervek, amelyek szintén nagyon rövidesen a nyilvánosságra kerülnek, elegendők annak biztosítására, hogy az egész árfronton huzamosabb időre nyugalmat teremtsünk. Csupán néhány szempontot leszek bátor a t. Felsőház előtt érinteni és kifejteni annak megvilágítására, hogy ezt a rendkívül nehéz problémát miképen gondoljuk nyugvópont felé juttatni. Nagyon fogas kérdése volt az árpolitikának az, hogy miként lehetne különöskép az ipari árak tekintetében nyugalmat teremteni és más oldalról automatizmust létrehozni, mert hiszen iparcikk sokszázezer féle van, így tehát sokkal nehezebb itt a kérdés, mint a mezőgazdaságban. Ennek következtében elgondolásunk az, hogy az árkormánybiztos munkáját — aki a közelmúlt másfél-két év alatt rengeteg egyéni ármegállapítással volt kénytelen foglalkozni, és az ezrek hihetetlen tömegében vizsgálódást folytatni és ennek következtében a nagy problémákkal való foglalkozásában néha akadályoztatott — úgy szándékozunk átépíteni, hogy a különböző szakmai érdekeltségek bevonásával — amint az különben Németországban már 8 év óta történik — iparkodjunk arz árakat kialakítani, illetve megadni az utasításokat arra, hogy az árak miként képeztessenek ki. Az árkormánybiztos munkássága tehát jórészt más síkba lendül át, abba a síkba, amelyet úgy nevezhetnénk, hogy az árkormánybiztos felügyelni fogja azokat az árakat, amelyeket a szakmai érdekeltség megállapít és ennek folytán éppen í!zta inunkat fogja teljesíteni, amelyet kevésbbé volt módja évek óta kézbevenni és rengeteg, sokszor jogos panasznak tudja majd elejét venni. Az a meggyőződéseni, hogy akár az úgynevezett felár-rendszernek az alapos megvizsgálásával, akár a már eddig is jól bevált bruttóhaszonkulcs-rendszernek szélesebb kiépítésével, akár egy fix haszonösszegnek a megállapításával fog ez a munka történni, minden esetben az lesz az eredmény, hogy az elkövetkező hoszszabb időben, talán egy esztendőben, a mezőgazdasági árak mellett az ipari árak vonalán is megnyugvást tudunk teremteni és ennek következtében ezt a sokszor egymással nem egészen helyes alapon szembeállított fontos két termelési ágat egymás mellett való menetelésre tudjuk majd rávezetni. Az egész árprobléma szempontjából roppant nagy jelentősége van annak, hogy a keiTskedelmi forgalomban kialakuló árak kezelése milyen, ki az a hatóság, amely ezeket az árakat is kézbentartja, ezeket az árakat is figyeli és ébren őrködik azon, hogy ezen az úton valahogy ne lehessen hátba, oldalba támadni, különöskép pénzünk értékállandóságát. Ennek a törekvésnek az én ügykörömön belül kétféle útja van. Az egyiket már az imént voltam bátor érinteni, azt tudniillik, hogy a kereskedői bruttó haszonkulcsok megállapításával stb. tereljük egészséges mederbe a kereskedelemnek a haszonra irányuló törekvéseit, a másik pedig az a rendszer, amely a kereskedői munkába bekapcsolódott, sokszor egészségtelenül nagyszámú kereskedői rétegnek megrostálására irányul. Ebben a munkában ma már a kormány igen jelentős eredményekre tud hivatkozni. De mert a kereskedői vonalon érinttetett, a Hombárnak, valamint a Futurának munkássága — Jókay-Ihász Miklós o méltósága részéről — ezt a kérdést röviden szintén érinteni kívánom és elmondom errevonatkozólag felfogásomat, annál is inkább, mert ilyen módon tudom tulajdonképpen az egész gabonaforgalom és lisztforgalom kérdését szintén belevonni beszédem további folyamába. Az idén eltelt hat hónap során — itt is őszintén és becsületesen bevallom — a kormány és személy szerint én, sokszor nagyon nehéz körülmények között folytattunk erőfeszítéseket avégből, hogy a multesztendei katasztrofálisan rossz termésből sokkal több embernek ellátását tudjuk biztosítani, mint amennyi ember ellátására a múltévi terméseredmény megállapításakor, a múlt év júliusában, kellett volna számítanunk. Nem volt könnyű munka. Sokszor bizony azt hitte az ember, hogy meginog* a talaj a lába alatt, de — Istennek hála — azt hiszem, most már a veszélyes szakaszon till vagyunk, és amint a legutóbbi hetekben több alkalommal vidéken járva tapasztaltam, megvan mindem reménységünk arra, hogy az idei termésből, megfelelő beosztással, adagolással mindenkinek szánwa tudjuk azt bist»-