Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-41

176 Az országgyűlés felsőházának 41. ülése 1940. évi december hó 19-én, csütörtökön. kotmányosság útjáról le is csúsznak, azért van a kormány, hogy tegyen róla. De küzdelem mindig lesz. Ha az igen: t. felsőházi tag úr olvasott volna valamit például Pázmány Péterről, vagy mondjuk Teleki Mihályról, vagy akár Széchenyiről, Kossuthról, egyáltalán történelmünknek sok lapjáról a különböző korszakokban, ha gondolkodott, volna va/gy gondol' kodnék egy kicsit a háborúk jellegváltozásáról a történelem során és a jelen háborúnak, mint világháborúnak az összefüggéseiről, ha valamelyest foglalkozott volna, mondjuk, a politikai földrajzzal, ha realizálta volna, hogy én 1 nem vagyok sem természetem, sem életadta nevelésem szerint politikus, — ezt mindenbor hangoztattam, azt hiszem, látják is és látták éveken át — különösen pedig nem intrikus politikus, — ha rájött volna a t. Felsőházi tag úr arra, hogy ma évek, hónapok, hetek alatt változnak a helyzetek és hogy ennek következtében — különben is — minden részletcselekedetről nem lehet számot adni, ha megtanulta volna azt, hogy a nemzetnek való igazságszolgáltatás és ennek szolgálata fontosabb, mint az egyes embereknek való igazságszolgáltatás és ezen felülálló: akkor minden kérdésére és kritikájára megkapta volna önmagától a választ és nem lett volna szüksége arra, hogy szerintem ügyetlenül könnyítsen a lelkiismeretén. '.- Somssieh igen t. felsőház tag úr— és sokan mások is — beszéltek a bürokráciáról, a bürokrácia túltengéséről, az ügyek bonyolult elintézési módjáról, sokfelé tartozásáról, az írásos, aktás közlekedésről. Ezt mind tudjuk, világos, hogy azért kell egy átfogó közigazgatási reformot keresztülvinni, mert ezeket a bajokat incidentaliter, felületi kezeléssel vagy akár aszpirinos belső gyógyítással nem lehet meggyógyítani. Lehet javítani, lehet korrigálni a hibákat, de szervesen csak egy átfogó közigazgatási reform tud majd ezen segíteni. Ezj: — mint mondottam — nemcsak felismertük, hanem elő is készítjük. Ez a tárgyi vonatkozása a dolognak. < De van egy erkölcsi vonatkozása is: a felelősségvállalás hiánya, a fegyelem lazulása, (Ügy van!) a pártpolitikai beállítottságok, (Ügy van!) az egyik rezsimnek jobb szolgálata, mint a másiknak. (Ügy van! Ügy van!) Itt két dolog ütközik meg lelkemben: egyrészt a dolgok kötelességszerű, szabályozásának feladata, másrészt — mondjuk — a szabadságot magában immanensen érző magyar. Én szeretem megadni az embereknek a szabadságot, valahogyan ez az érzésem és lelkem Ibelső érzése sryakran erre visz rá. Talán ez az oka annak is, hogy azt a bizonyos 3400-as rendeletet, amelyet a felsőházi tag úr említett és amelynek megszűntetését hibáztatta, a velem hasonlóan gondolkodó belügyminiszter úrral megszűntettük es egy másik rendeletet hoztunk. Elismerem, hogy ez az intézkedés abban a pillanatban, amikor hoztuk, nem volt szerencsés, talán nem is volt tjó, azonban súlyosabh következményei nem voltak. Későlbhen valószínűleg tanulságul és tanításul fog ez szolgálni az embereknek arra, hogy ilyenek által ne befolyásoltassák magukat és ne igyekezzenek biztosítást és viszontbiztosítást szerezni, hanem maradjanak magyarok, (Helyeslés.) mert mégis csak ez a legjobb. (Egy hang: Titkos tagsági jegyek!) Azt hiszem, nem annyira én, mint inkább mások fogják majd ebből a tanulságokat levonni. Az e helyett a rendelet helyett hozott 6840-es rendeletben egyforma mértékkel akartunk mérni, szintén ebből a mindenkor méltányos magyar érzésbői kifolyólag. Ha valaki tud ezzel élni és tud magyar lenni, akkor rendben van, de ha nem, akkor majd teszünk róla. En úgy érzem, hogy ma politikai és sajtó-vonalon egyaránt igen nagy szabadság uralkodik. Természetes, hogy mindez tudatosan történik. Világosan látom a helyzetet és ne méltóztassék azt hinni, hogy ha bizonyos határig elmegyünk vagy elmegyek jómagam, akkor hanyat-homlok rohanok a veszedelmekbe és passzióból rohaitok nehéz helyzetekbe. Nem! Én szeretem azt, ha nem diktátumra, hanem a maguk józan eszéből jönnek rá az emberek azokra a hibákra, amelyeket elkövetnek. Waldbott igen t. felsőházi tag úr említette, hogy több állami üzemnél, több közüzemnél kell ilyen vonatkozásban rendet teremteni. Éppen "Waldbott felsőházi tag úr mondotta talán a legtalálóbbat és a leginkább gondolkozásom szerint valót mindezekre a problémákra, amikor azt mondotta, hogy a félrevezetett embereket lelkileg kell megnyerni. Ezt próbálom, ezt szolgálom. A lelki megnyerés talán a nehezebb lit, de erre több tehetséget érzek, magamban, mint az ostorozásra vagy még inkább — mondjuk — a ka lodába-csukásra, és azt hiszem, hogy ha egyszer ilyen úton sikerül a dolgokat orvosolni, ezek véglegesebbek és álllandóbb érvényűek lesznek. Könnyű azt mondani, hogy ki kell irtani a köztisztviselői karból, egyáltalán az állami szolgálatban állók köréből a politizálást. De könnyebb ezt abba belevinni, mint abból kiirtani. Ezek az emberek is a társadalomban élnek, véleményük van, és sokkal fontosabb ezeket a véleményeket meggyőződésszerüleg is megváltoztatni, azonkívül ráébreszteni őket tanítással arra, hogy kötelességeik teljesítése az 'Országgal és a nemzettel szemben nem az, hogy politizáljanak, hanem az, Ihogy kötelességeiket végezzék, mégpedig jól, mindenki a maga helyén. {Ügy van! Ügy van!) Nem áll az, amit szintén Szilágyi t. felsőházi tag űr említett, hogy a nyilasok r keresztény szempontokat hangoztatnak. (Szilágyi Lajos: Mondjuk úgy, hogy antiszemita szempontokat!) Válasszuk el a kérdéseket. Itt a zsidókérdésről is szó volt, nem tudom, ki említette a felsőházi tag urak közül. Ennek megoldása nem keresztény kérdés és nem keresztény Programm, hanem nemzeti kérdés és megoldása nemzeti szempontból programm, amint azt már magam számtalanszor kifejtettem, egy, tulaj donságainál^ fogva túlságosan domináns elemnek túlontúl nagy számra nőtt etnikumával szemben. Nem mondok sem vallást, sem fajt, inkábh etnikumról van szó, amellyel szemben ez a, probléma fennáll. Ez nem vallási kérdés, a kritériumai sem azok. Éppen így téves — mondjuk — a nyilasság elnevezésnek kiterjesztése az egész jobboldali vagy ilyen címen jellemzett keresztény társadalomra. Ne méltóztassék a jobboldali keresztény közvélemény széles rétegeit a nyilasnak nevezett mozgalommal összetéveszteni, egy kalap alá vonni és nyilasoknak nevezni azokat, akiket a felsőházi tag űr úgy jellemzett, hogy átkacsintanak a nyilas oldalra; csak azért,' mert a széles keresztény közvéleménynek a problémákkal szemben való felfogása talán más, mint a felsőházi tag úré és ezeken túl állnak a nyilasok, akik azonban módszereikben és sok tekintetben világnéze-