Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.
Ülésnapok - 1939-41
Az országgyűlés felsőházának 4L ülése 1940. évi december hó 19-én, csütörtökön. 173 Bálint felsőházi tag úrnak most elmondott beszédére célzok — kicsendült az, hogy az állani az emberi élet minden vonatkozásába, elsősorban pedig a gazdasági élet minden vonatkozásába beleavatkozik. Ezt különben is tudjuk. Az állam mindenbe beleavatkozik, az államnak feladiátokkal való telítettsége, a társadalom életkörülményeinek állami ellenőrzése az egész vonalon úgy meggazdagodott és megsokasodott, hogy nyilvánvaló: az állam és az ember viszonyában a múlthoz képest különbségek álltak elő. Ennek következtében eo ipso felmerül a kérdés, hogy az állami berendezkedések megfelelnek-e ennek a megváltozott viszonyoknak, igen vagy nem, és ha igen, akkor mennyiben? Harmadik ok: a mohácsi vésszel megkezdődött kor szók lezárult. Ügy értem ezt, hogy először is lezárult az a korszak, amelyben nem voltunk függetlenek. A függetlenségmindig relatív fogalom és mi forma szerint nem voltunk azok. De meg ez a mohácsi vészszel kezdődő korszak az, amely mint egy négy évszázadon át tartó folyamat, megváltoztatta Magyarország népi, — mondjuk úgy — nemzetiségi struktúráját. Ebből új helyzet következik és ebben ismét leg-alábbis kötelességünk az, hogy gondolkozzunk és rekonszideráljuk helyzetünket. Végül a negyedik az, hogy megváltozott Európa világ-hatalmi életformája. Mondjuk, az a demokratikus liberalizmus, amely főleg gazdasági téren megengedte Európának a laisser faire politikájának luxusát, — mert Európa a világ közepe volt, a világ közepe volt különösen gazdaságilag a XIX. század elejétől a századfordulóig és ennek az utórezgései még a világháborúig érvényesültek. JVIag'a a világháború pedig ennek részben a következménye, kihatása volt, mert nem volt más, mint ennek az uralmi rendszernek és uralmi versenynek, az imperializmusban megnyilatkozó küzdelemnek az egyik fázisa, a tulajdonképpeni kirobbanása. Ez a negyedik ok, amelyre hivatkoztam, i Ebben nincs semmi modern, pillanatnyi dolgok után való szaladgálás, hanem józan, nyu- | godt megfontolása annak, hogy ma különböző körülmények forognak fenn, amelyek következtében nekünk alkotmányos formában rekonszideráluunk kell, milyen formákban dolgozzunk tovább. A mi alkotmányunk sem maradt sem törekvéseiben, sem eszközeiben, sem pedig formáiban évszázadokon át tökéletesen azonos, sőt éppen az az előnye, hogy alkalmazkodóképes. Már most még egyet. 1848-tól vagy mondjuk 1867-től kezdve, vagy ha tetszik, akár 1825-től kezdve, a magyar országgyűlés funkciója — amint ez azokban az időkben természetes is volt — politikai kérdéseken nyugodott, főleg ezek voltak azok, amelyek fontosak voltak. Ha az akkori vitákat megnézzük, látjuk, hogy azok főleg a politika terén mozogtak — értve a politikát, mint tudományt és mint fogalmat is. Ma pedig az élet, az állami élet is, gazdasági kerülésekkel van telítve, .gazdasági tartalommal kell tehát .lobiban telíteni azt a testületet, az ország-gyűlést, amely a nemzetet kormányozza. Végül ia szociális kérdéseknek is sokkal nagyobb tér nyílik. Ottlik igen t. felsőházi tag úr felsorolta az 1913-as és a mostani költségvetés számadatait, különböző szociális, iskolai, nevelési stb. vonatkozásokban és azt hiszem, ezekből magukból kiviláglik a különbség az akkori és mai állami élet között. Tehát az a különbség is deriFELSŐHÁZI NAPLÖ II. valódik ebből, hogy hogyan, hol ás miként kell megkeresnünk — és kell hogy keresse a nemzet forma szerint is — azokat az embereket, akik e kérdések intézésére, az ezekben, való vezetésre a legalkalmasabbak. Ha szabad felfogásomat a dologról itt még egyszer lefektetni, talán más szavakkal, mint másutt, de lényegében ugyanazt: a magyar nemzet alkotmánya nem törvények foglalata, nem egy adott keret, nem egy Charta, hanem azoknak a törvényeknek a foglalata, amelyek a nemzet vérébe mentek át. Már most mindenkor és nagy fordulópontoknál különösen az a kérdés: mit őriz meg és mit módosít a nemzet érzése? Ezért elsősorban a nemzethez, a nemzet legjobb fejeihez kell fordulni abban a kérdésben, hogy a közfelfogás hogyan alakul és a magyar közfelfogás hogyan vélekedik a világnak ezen átalakulási folyamatairól? Először az a kérdés: akarja-e a nemzet az alkotmány m ód o r sítást vagy reformot — nevezzük akárhogyan — igen vagy nem? De ehhez először is i'el kell tenni a kérdést és erre választ kell kapni. Másodszor: ha akarja, nyilván át is kell a nemzetnek gondolnia és valakinek kezdeményeznie kell ibenne. Kezdeményezhet esetleg egy egyetemi tanár a katedráról, kezdeményezhet egy könyv, kezdeményezhet egy politikus. En politikai síkon kezdeményeztem úgy, ahogy egy egyetemi tanár a katedráról felveti a problémát és ezzel minden munkának első fázisát, a probléma felállítását elvégzi, mondván, méltóztassanak gondolkozni rajta és a választ rá megadná. A válaszok nemcsak feleletek, t. Felsőház, hanem töprengések, gondolatok, vajúdások, érzések, vélemények formába öntése. En ilyeneket kiértem, vártam és kaptam. Hallom ós olvasom őket. Nem számolom, hanem ponderálom őket ősrégi magyar szokás szerint, mert mi nem mechanikus, hanem organikus ország vagyunk. Mondom, nem számolom, hanem értékelem őket, mint a magyar lélek minden megnyilatkozását. T. Ház! Ennél a kérdésnél — és mondjuk, majdan törvényjavaslatnál — nem a nemzet sáfárjának és adminisztrátorának érzem magamat a miniszteri állás közönséges értelmében, hanem — nem magamra, de az ügyre vonatkoztatva ezt, amelyről szó van — a nemzet papjának. Annak kell, hogy érezzem magam annál a tiszteletnél fogva, amelyet alkotmány : jogi kérdésekben minden magyarnak, mini örök értékek őrzőjének éreznie kell akkor, amikor az állásából folyó' kötelességéből a kérdéseket megpendíti. A politikusokhoz pedig — akik a parlamenten belül, vagy a parlamenten kívül vannak — az a szavam volna, hogy abból a tiszteletből kifolyólag, amelyet ez ügyben éreznünk kell, ebben a kérdésben ne a fórumon érezzék magukat, hanem a nemzet templomában. Mert nem a pártélet alakulásai szerint hányódó valamit faragunk, hanem a nemzet életének egy, a többinek folyamatában lepergő óráját, évszázadát éljük és ezt alakítjuk. Az 'alkotmányreform vagy alkotmányfejlesztés nem a pillanat, nem is a történelmi i pillanat hatásának posztul átuma, sem belsőleg, ! sem külsőleg. A történelmi pillanat, az erős kéz szükségessége az alkotmányfejlesztés átgondo; lásától egészen függetlenül hozhat szükséges ! intézkedéseket, akár az alkotmány gyakorlata nak vonalán, akár bizonyos tartalmi vonalakon, d e időlegesen, mert időleges okok csak időleges intézkedéseket involválnak, vonnak maguk után. Én beszédeimben ezeket is világosan lefektettem és azt mondottam, — mond26^