Felsőházi napló, 1939. II. kötet • 1940. október 21. - 1942. február 24.

Ülésnapok - 1939-40

Az országgyűlés fehóházának W- Ütése sara sem elegendő. Ezért felvetem äat a kérdést, nem volna-e a honvédelmi érdekkel összeegyeztethető, hogy erre a nagy mérnökhiányra való tekintettel a tanulmányaikat végzett mérnökökre a kétéves katonai szolgálati idő átmenetileg megrövidíttessék? Ezzel, mélyen t. Felsőház, a tervezetnél talán kissé hosszabbra nyúlt felszólalásom végére értem. Most befejezésül egy, a lelkiemen átrezdülő óhajtásnak akarok még kifejezési adni. Most, a trianoni bilincs összeroppanás;i után és a mai világégés közepette vajha megszűnnék magyar és magyar között a politika i párttagozóttság, a merev elszigeteltség és alábbhagyna egyes nemzetiségeinknél a faji és uépi öntudatnak a kulturális szükségletekéin túlmenő izzítása, hogy színes pártpolitikai jelvények helyett inkább az egymás iránti szeretet, megbecsülés és a kölcsönös megértés talán színtelen, de annál melegebb és egybefogóbb lelkiségével munkálkodjunk együtt Szent István ezeréves országának szebb, boldogabb és biztosabb jövője érdekében. " A költségvetést általánosságban és részleteiben elfogadom. (Éljenzés és taps. — A szó nokot üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Szabó. János felsőházi tag úr. Szabó János: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! Engedtessék meg nekem, mint hazatért erdélyi munkásnak, aki a miniszterelnök úr ajánlására a Kormányzó Or kinevezése révén bekerültem az erdélyi munkások részéről felsőházi tagként a törvényhozó testületbe, (Éljenzés.) hogy a mai napon megtehessem itt megállapításaimat, észrevételeimet és bejelentéseimet. (Halljuk/ Halljuk!) Amikor Európaszorte háború dűl, meg kell állapítsuk, hogy minden országnak legdrágább kincse a hadserege. Nekünk is a legdrágább kincsünk most a honvédség. (Ügy van! Ügy van!) Különösen mi, fiatal erdélyi munkások csak szeptember 6-ától, a bécsi döntés utáni bevonulás napjától ismerjük a magyar honvédséget, akkor ismertük meg azt a szellemet, amelytől a honvédség át, van itatva, amely egységes és feltétlenül megkívántatik a nemzet minden rétegétől. Eszembe jut a nálunk most december 8-án, az országzászló felavatása alkalmával az illető parancsnok úr által mondott beszédnek egy rövid mondata, amelyben a parancsnok úr azt mondotta, hogy a honvéd eleshet, de a, zászló megmarad. Ebben a pár szóban teljesen kifejezésre juttatta azt a szellemet, amelytől át van itatva a honvédségünk és amelynél nagyobb kincsünk nincs éS nem is lehet, sem a honvédségnél, sem pedig azoknál a társadalmi rétegeknél, amelyeknek összefogására ma feltétlenül szükség van, ami kor nem emlegethetünk pártpolitikát, amikor mindegyikünknek felekezeti különbség nélkül egymásmellett van a helyünk. Gyülekezzék minden felekezet a saját templomában, s amikor a hálaadás megtörtént és onnan távozunk, ne felejtsük el, hogy utunk legelőször is a magyar élet terére vezet, amelyben vallásfelekezeti különbség nélkül egyformán mind ott kell. hogy gyülekezzünk és mindent elfelejtve, csak egy közös célunk lehet: az összetartás, a megértés, az összakovácsolódás, amelynek jegyében nemzetünk egységes lesz. Jól tudjuk, hogy ma a hadsereg minden országban a legfontosabb, mert az egyik hada kőzik, a másik lábhoz tett fegyverrel y ár ja az elkövetkezendő pillanatot. Mi nagyváradiak különösen láttuk, hogy teljesen tökéletes, volt a honvédségünk, megfelelt a való élet és a mai 19W. évi december hó 18~án, szerdáit. 137 kor kívánalmainak, de az is való, hogy még kell hogy fejlesszük és a legtöbbet kell, hogy áldozzunk rá. Nagyon kérek minden egyes felsőházi tag urat, hogy a honvédelmi tárcának minél nagyobb Összeget szavazzunk meg es mindannyian egyformán járuljunk hozzá, hogy a honvédség a legtökéletesebb legyen, bármikor, bármilyen pillanat jön és ne legyen semmiféle akadály, amelyet ne tudna leküzdeni. Mondanivalóim második része a munkaügyi, kereskedelmi és ipari rész. Általánosság ban ki kell térnem a munkáskamarák felállítására. Tudom, mert már az iparügyi miniszter úr ist és az államtitkár úr is bejelentette, hogy a munkáskamarák felállítása Erdély területén már most, valószínűleg karácsony előtt megtörténik és az anyaországban is folyamatban van. A munkáskamarák Erdély területén nagyszerűen betöltötték a hivatásukat, román szemszögből nézve, mert a' magyarokra, a magyar munkásokra nézve csupán sóhivatalok voltak. A számarányt a legrövidebb időn belül el tudta érni a mindenkori agyafúrt román politika, úgyhogy ezen a réven a mi szakképzett ipari munkásainkat rövid időn belül sikerült kirekesztenie azokból az üzemekből, ahol igenis helyűik kellett volna, hogy legyen és ahol igenis, nagy szerepet töltöttek be tudásuknál fogva. Ha nekik ez jó volt, akkor nekünk is jó lesz, ha igazság-osan működnek azok *á szervek, amelyeket létrehoznak a magyar munkáskamara alakjában, de jó lesz minden fajtabélinek, aki ittmaradt és becsületes állampolgára akar lenni a szentistváni Magyarországnak. .Már több értekezleten felhoztam, mini a magyar nemzeti munkások szervezője, hogy mi erdélyiek elfelejtettük a 22 éves kövezést és nem kívánjuk megkövezni azokat, akik bennünket köveztek. De a visszatérés után mi) magyar munkások már most is kérjük kormányunktól, a magyar kormánytól, hogy elfoglalhassuk ott az első helyet és második kérésünk az, hogy ha a magyar munkások elfoglalták az őket megillető első helyet, akkor minden ittmaradt és becsületes, dolgozni akaró keresztény eniber — nemzetiségre való tekintet: nélkül — találja meg itt a kenyerét, mert csak úgy tud becsületes polgárává váhii ennek a hazának. Különös gondol kell fordítanunk értelmiségi munkásainkra. Értelmiségi munkásaink különösen az erdélyi városokhan 22 éven keresztül az utcasarkokat rótták: szüleik meghozták az áldozatot, a képesítés a zsebükben és ők nem tehettek egyebet nagyon hosszú időn keresztül, mint éheztek és lerongyolódtak. Ha a munkaalkalmak eddig még nem is tudtak úgy kialakulni, mint ahogyan megkívánta volna a munkanélküliek nagy tömege, mindenesetre tudtuk és tudjuk, hogy egyezerre nem lehet mindent megoldani, de lépésenként meg fog történni minden. Nagyon kérem magát a munkaügyekkel foglalkozó miniszter urat, hogy fordítson nagy gondot, ezekre a szellemi munkásokra és ellentétben azzal, amit velünk tettek, fokozatosan, kellő számarányban minél hamarább helyezzék be őket a kereskedelmi vállalatokba, hogy apadjon le már egyszer az utcák sarkairól Erdélyben ez a nagy létszám, amellyel rendelkeztünk és kapjanak becsületes darab kenyeret azok az értelmiségi munkások, akik hosszú éveken keresztül szerezték meg a képesítést. A munkáskamarák felállítása Magyarországon álta-