Felsőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 13. - 1940. október 17.

Ülésnapok - 1939-13

86 Az országgyűlés felsőházának 13, ülése (Az elnöki széket báró Radvánszky Albert foglalja el.) Minthogy a szicíliaiak nem szokták meg: a tanyai életet és nem akartak vállalkozni az ónálló gazdálkodásra, a korporációk nagysza­bású szervező és oktató munkát indítottak meg. Addig is, amíg a korporációk ezen mun­kájának a gyümölcsei megteremnek, a korpo­rációk által ismert és kioktatott északolasz­országi családokat kívánnak odatelepíteni és ezért olvassuk az olasz sajtóban olyan gyak­ran a »kolonizáció« kifejezést. A tulajdonos a korporációk által ismert és ellenőrzött családdal köti meg a részes műve­lési szerződést. Meg van állapítva, hogy hek­táronkint mennyi munkaerőt kell igazolni. A Ifi éven aluli gyermekeket nem számítják munkaerőnek, a nőket félmunkaerőnek számít­ják. Meg van határozva, hogy hektáronkint 7P.eunyi élőállatsúlyt kell a telepesnek magá­val hoznia. Sziciliában a szervezés a kezdetek kezde­tén van és így értasülésem szerint csak a kö­zeli napokban fognak dönteni arról, hogy mi­lyen részesművelési szerződéseket fognak be­vezetni. Valószínű, hogy az Észak-Olaszország­ban évszázados múlttal bíró niezzandria feles­művelés mellett egy, inkább a mi harmados művelésünkre emlékeztető szerződéstípust is be fognak vezetni. Nem akarok tovább időzni ennél a kérdés­nél. Az elmondottakból is méltóztatnak látni, hogy mennyire hamis színben tüntette fel az említett propaganda ezt a kérdést. A magam részéről a legnagyobb különbséget abban lá­tom, boey mío: az olaszok a rendelkezésükre álló tőkét a lehető leggazdaságosabban igye­keznek a termelés fokozására felhasználni, mi a reménybeli tőkéket a termelés csökkentésére kívánjuk fordítani. Érdekes volna a többi országokban is vizs­gálni a föld kérdéseit, de ez túlmessze vezetne. A miénkhez hasonlót nem igen találnánk, ha­csak nem Spanyolországban, de ezzel nem szí; vesén foglalkozom, mert informátorom, aki 1934-ben tanulmányozta az ottani földreformot, azt mondotta, hogy véleménye szerint, az ott megindult földosztásnak és be nem váltható ígérgetésnek nagyon nagy része volt a bekö­vetkezett felfordulás előidézésében. T. Felsőház! Talán érdekes még visszapil­lantást vetni a nálunk lezajlott földreformra. Vagyonváltságban átlagban 20%-ot adtunk le. A veszteség a valóságban a birtokososztályra annál nagyobb volt, mert mindenütt a közel­fekvő területeket kívánták, úgyhogy sok major maradt föld nélkül, ezenkívül még hozzászámí­tandó volna ehhez az a tekintélyes összeg, amelybe a folytonos tárgyalások kerültek és amelyek ügyvédi költségek formájában merül­tek fel. Elvettek 414 ezer holdat körülbelül 250 mil­lió értékben. A költségvetésből megállapítot­tam, hogy ebből befolyik mintegy hárommillió pengő. Ebből láthatni, hogy mennyivel na­gyobb áldozatot hozott a birtokososztály, mint. amennyi haszna van ebből az államnak. A földreform kapcsán megváltott terüle­tekből még mindig nincsen kifizetve mintegy 300.000 hold, annak ellenére, hogy ezeknek a földeknek árából mintegy 120 millió pengőt en­gedett el az állam. Itt évente körülbelül két­millió pengő folyik be. Ennél a kérdésnél is nagyon különös álláspontot foglal el a kor­1939. évi december hó 12-én, kedden. mány a volt tulajdonosokkal szemben. Ezek követelésének kielégítésére felvett 165 millió pengőt, de ezt csak részben adta oda a tulaj­donosoknak, amikor a hiteltnyujtók kínálták a hitelt, negyedrészért a kötvényeket nem vette meg és most több milliót fizet évente kamatra, a volt tulajdonosoknak pedig már évek óta semmit sem fizet. Ezekkel az intézkedésekkel sem segítette elő a földbirtok mobilitását és ha ezekhez még hozzávesszük az egyszerű beruházási hozzájá­rulást, a központi értékesítéssel járó kisgazda­pártolást és lefölözéseket, továbbá a legutóbbi ármaximálásokat, akkor, igazán nem lehet jó­hiszeműnek mondani azt, aki szemrehányást tesz a földbirtokososztálynak, hogy miért nem vett részt a földbirtokososztály más osztályok, más termelési ágak tőkeszükségletének kielé­gítésében Î Ezekből az adatokból is láthatjuk, hogy milyen nagy áldozatokat hozott a földbirtok és milyen kevés haszna van ebből az államkincs­tárnak, milyen hamis úton járnak azok, akik a magánvagyon igénybevételével akarnak az államkincstár helyzetén javítani. Ez az út nem vezet az általános boldogsághoz, (Űpy van! Ügy van!) nem vezet a mindnyájunk által any­nyira óhajtott egységes, erős Magyarország­hoz, én tehát ezen az úton nem tudom követni a kormányt. (Helyeslés és taps.) Elnök: Szólásra következik Láng-Miticzky Ernő ő nagyméltósága. Láng-Miticzky Ernő: Nagyméltóságú Elnök Űr! Mélyen t. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Ennek az ülésteremnek első padsorában mindig öt ítélőbíró foglal helyet, akik viselt hivata­luknál foerva tagjai az országgyűlés felsőházi­nak. Ritkán hiányoznak az ülésekről, de még ritkábban szólalnak fel. Figyelik a tárgyalás menetét, tájékozódnak és azután lelkiismere­tükhöz és meggyőződésűkliöz híven adják le szavazatukat. A vitától való tartózkodásuknak alapja az, hogy bírói tisztüknél fogva távol­ál Iának a politika éles kérdéseitől, már pedig a szőnyegen lévő javaslatok rendszerint ezek megoldását sürgetik. Hogy én ma egészen kivételesen mégis fel­szólalok, annak két oka van. (Halljuk! Hall­iukfj. Az egyik ok az. hogy a földbirtok meg­oszlásának szabályozását az ellenkező beállí­tásokkal szemben minden pártpolitikán felül­álló és a nemzet egyetemes érdekét szolgáló elsőrendű feladatnak tartom, felszólalásom másik oka pedig az, hogy ez a javaslat erősen érinti a szerzett tulajdont, jogi vonatkozása tehát kétségtelen. Mélyen t. Felsőház! A magyar jogfejlődést mindig az ősi intézmények tiszteletbentartása és a magyar géniuszhoz szervesen hozzátartozó abbeli képesség jellemezte, hogy ezeket az ősi intézmény eket korszerű tartalommal tudta megtölteni. A köztudatban ez inkább csak ezer­éves ősi alkotmányunkra és általában kö'iogi berendezkedésünkre nézve él, pedig magánjo­gunk fejlődésének is nem kevésbbé jellemző vo­nása. Állításom igazolására csupán az 1920. évi XXXVI. tc.-re hivatkozom, amely a vitézi rend és a vitézi telek intézményének létesítésével ősi adományrendszerünknek azt a jellegzetesen magyar alapgondolatát költette új életre, hogy ;i haza szolgálatában szerzett honfiúi érdemek jutalmazása a megvédett és megtartott hazai földből történiék. Ha tehát a javaslatban fog­laltakról tárgyilagos magánjogi bírálatot aka­rok mondani, úgy elsősorban azt kell vizsgálat tárgyává ion nem, vájjon a tulajdonjog terve-

Next

/
Oldalképek
Tartalom