Felsőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 13. - 1940. október 17.

Ülésnapok - 1939-32

452 Az országgyűlés felsőházának Sè. ülése 19

AÔ. évi október hó 16-án, szerdán. mára sem a gyakorlati, sem az elméleti téren. Mert az az egyetemi tanár, aki két stúdiumot kénytelen előadni, — a magáét és még egyet, vagy esetié«- még kettőt hozzá, — képtelen tudományosan dolgozni, képtelen a maga feladatának megfelelni, mert hiszen az egyetemi tanárnak kötelessége az oktatáson és vizsgáztatáson túl nevelni és a saját tudományai művelni s a tudomány művelésébe a tanítványok legkiválóbbjait bevezetni, — amelyik egyetemi tanár ezt nem teszi, az nem érdemes az egyetemi tanári méltóságra. (Üyy van!) Én ebben a törvényjavaslatban egy felhatalmazást kérek a tanárok nyugdíjazására. Bevallom, nem fogok élni ezzel a felhatalmazással, nem fogok élni, mert remélem, hogy az egyetemek rá fognak ébredni ai'ru, amit annyiszor szoktam hangsúlyozni, hogy az egyetemi önkormányzat legfőbb joga és legfőbb kötelessége, hogy ellenőrizz; a saját működését, a saját tanárainak működégét, és talán a karok vagy tanácsok részétől megindul a kezdeményezés. Legjobban szeretném azon ban. ha maguk az illető tanár urak — a magyar egyetemi tanári karnak mintegy 2%-a látnák be. hogy már nincsen katedrán a be lyiük. Az a tana'* ugyanis, aki 1920 és 1910 között mindössze egy-két emlékbeszédet tart itt. de a tudományát nem művelte és annak te rén valamit nem publikált, és az a tanár, aki nem tud szukrosz; onciát nevelni a ma--;i tudományában — mert. sajnets, némely 1ud'> mányszakunkbnn nincsenek megfelelő erők arra. hoi'v az egyetemeket megfelelő tanárokkal lássuk el — nem érdemli meg az egyetemi tanár nevét, nem érdemli meg az egyetemi tanári méltóságot, nt ilyen tanárnak az egyetenr'ől távoznia kell. Szeretném, ha ezt ők maguk belátnák, sze retném, ba az egyetemek maguk szorítanék rá ezek t a tanárokat. Mondom, nem kívánok a felhatalmazással élni, de talán más keretben, később, egy utódom az 1934 : T. te.-ben foglali 'felhatalmazás alapján élni fog ezzel, és talán másként, mint én eltérni volna. Szóval a fődolog a tanárok megfelelő* képessége, ahogyan azt a bizottságban tegnap, ha jól emlékszem, Balogh Jenő ő excellenciája, — az én kedves nem társam, de utólag véve mégis tanártársam, meri később én is az voltam, — kifejtette, ta fő laz ember az egyetemen, a fő a tanár, a tanszemélyzet. Ha megfelelő színvonalon álló tudósok, komoly tanárok vannak az egyet meri, ha. a meglévő karon mindazokat a stúdiumokat oktatják, előadják, am lyek annak a karnak tárgyköréből következnek' és hogy. ha megfelelő számú hallgató lesz, — itt utalok Fischer Béla t. barátom indítván vára is r~ amit azonban erőszakkal nem tudunk elérni, csak csábítással, vonzással, akkor lesznek teljes egyetemeink, ha hiányozni fog is a jogi kar. vagy a bölcsészeti kar, vagy a természettudományi kar. Az az egyetem, ahol teljes oktatás folyik, teljes egyetem lesz: ahol egész emberek lesznek a tanárok, oda a hallgatók tódulni fognak, mert egy-egy jó tanár kedvéért a hallgató elme.gy más egyetemire tanulni] (TJov vOnfÜgp re/»/), de nem megy arra az egyetemre a hallgató, még ha abban a városban, vagy a szomszédságban lakik is, ahol gyenge a tanár. En igenis foglalkozom a rayon irozás gondolatával, mint tegnap a bizottságban is megígértem, a legkomolyabban előveszem ezt a kérdést, hiszen már két év óta foglalkozunk vele, de azt a merev szabályozást, amelyet Fischer Béla t. barátom kíván tőlem, hogy ezt én törvénybe foglaljam, vagy akár csak rendeletbe is, nem t. hetem meg (Helyeslés balfcíől.), mert amíg nincsenek egyenrangú egyetemi fakultások, nem kívánhatom egy tudományszomjas és magát művelni kívánó ifjútól, hogy ha mehet egy egyetemre, ahol a jogi karon előadják a nemzetközi jogot, amiben ő kiképezheti magát, vagy a jogbölc-észetel. amely ben ő ki akarja képezni magát, akkor egy olyan egyetemre menjen, ahol azt a stúdiumot egyáltalában nem adják elő, csak helyettesítéssel, egy más szak tanára. Ez csak egy példa, amelyet felhoztam, de számos ilyen péleia kínálkozik. Így tehát nagyon sok előfeltétel szükséges ahhoz, hogy ez a rayonírozás megfelelőképpen megtörténjék. A másik szempont, amely ellene szól ennek, a felsőházi tag úr által benyújtott javaslatnak, az, hogy a tudományban, az egyetemi tanulásban és tanításban valahogyan szükség van egy bizonyos szabadságra. Nem lehet valahogyan beskatulyázni, szabályok közé szorítani a felső oktatás kérdését. Kell egy kiszabadság! Az a hallgató, aki tan nini akar, tanárt keres, sokszor személyért, egyetlenegy személyért megy ejíy egyetemre, úgyhogy ez nehéz probléma, de én mindenesetre a legkomolyabban foglalkozom vele, sőt már eddig is tettem ebben a tekintetben rendelkezéseket, amennyiben a visszatért részek fiait csak Kolozsvárra vesszük fel, kivéve azokat, akiknek ott nincsen megfelelő tudománykaruk, például a műszaki karra beiratkozni kívánókat, a gyógyszeres/hallgatókat, ezidén ;iz állatorvoshallgatókat. Ezek Budapestre, vagy más egyetemre fognak menni. Szóval ezzel a gondolattal foglalkozom, de én ma ezen a téren nem tudok elképzelni , törvényes rendezést és mé<r egy rendeletet i sem tudok abban az értelemben kiadni, ahoI gyan Fischer Béla kedves barátom azt tőlem\ kívánná. Ellenben — mondom —> van egy szabály, amely ezt bizonyos fokig megközelíti. A létszámok korlátozva vannak az egyetemeken. Itt nem a zsidó numerus claususra gom'olok, \ hanem arra, hogy általában a felvehető hallgatók számát évről-évre a kultuszminiszter , állapítja meg a felmerülő szükséglethez képest és ez mindig aiányban van az illető igvej temek tanítási lehetőségeivel, vagyis a férőhe. i y ékkel, a tanszékekkel. Ez az intézkedés lenn I áll. Arról én nem tehetek, ha egyes karokon I nem érik el azt a létszámot, amelyet én kiiej löltem. A magyar ifjúság — elég megondolatlanul — tartózkodik bizonyos pályáktól. Például az orvosi pályára és a műegyetemen : az úgynevez tt mérnöki, vagyis a mélyépítési és a vizimérnöki pályára nincs elég jelent kezű. Nincs emberünk, szükség volna rámk, nem mennek, mort ezeket a pályákat nem látják eléggé gyümölcsözőnek, jövedelmezőnek ég az orvosi karon talán az is hozzájárul ehhez, ho-y ott túl soká tart a tanulmányi idfi. Ezzel szemben a jogi karokon és különösen a bölcsészeti karokon ma is a túltermelés ielenségeivel állunk szemben. Doraanovszky Sándor kedves barátom rektori beszédében rámutatott arra, hogy megfogyatkozott a bölcsészet kari és a jogi kari hallgatók száma. (Domanovszky Sándor: A jogi karon 15%-kai!) Ez természetes, mert még mindig elhelyezetlen tömegek vannak és az országgyarapodás ellenére is még elhelyezés nélkül van különösen a középiskolai tanároknál, egy nagyobb tömeg értelmiségi ifjúság. Helytelen azonban,