Felsőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 13. - 1940. október 17.

Ülésnapok - 1939-32

Az országgyűlés felsőházának 32. ülése 1940. évi október hó 16-án, szerdán. ti9 állapították meg. De ez az intézkedés nem úgy i történt, hogy az aránytalanságokat idézne elő, I amennyiben minden egyetemi tanár egyfor- I mán kapja meg a tandíjrészesedést, tekintet j nélkül arra, hogy milyen hallgatóságnak ad ' elő. Ez a pótlék tehát általában az egyetemi munkáért adott pótlék, amelynek a tandíjjal tulajdonképpen meglehetősen kevés összefüggése van. Ami a tandíjakat illeti, ezek emelkedtek a háború utáni időkben, de nem annyira maga a tandíj emelkedett, mint inkább a tandíjhoz csatolt mellékdíjak növekedtek. Ezek a mellékdíjak néhány pengőt tettek ki a háború előtti időben, ma kitesznek félévenként 69 pengő 10 fillért. Itt van tulajdonképpen az a tétel, amely a tandíjakat bizonyos fokig elviselhetetlenné tette. Ki kell azonban emelnem azt, hogy ezekből nem részesednek a tanárok és az egyetem is alig részesedik belőlük. Egy jelentékeny rész megy a diákszociálN Intézmények támogatására, egy másik rész sportcélokra s mindjárt a quaesturáiból kifizetik a kórházegyletnek, a menzának, az általános segítő egyesületnek, az atlétikai klubnak, a testnevelési alapnak. Ezenkívül csak az egyetemi könyvtár részére van egy tétel, amelyet egyenesen az egyetemi könyvtár kap. Az egyetem; intézetek részére pedig egy 8 pengő 50 filléres dotáció szolgál. Ebből tartatnak fenn ezek az intézmények, minthogy a húszas évek folyamán az egyetemi költségvetést annyira redukálták, hogy ezeknek a feladatoknak megoldására csak ilymódon sikerült fedezetet találni. Sőt maga az állam is az egyetem fenntartásának céljaira először egy 22 pengős fenntartási díjat, azután ehhez 20 pengős fenntartási pótdíjat vetett ki. A miniszter úr most éppen . ezeket a fenntartási költségeket, amelyek a hall- I gatóságra voltak áthárítva, kívánja megszün- I tetni és ezzel kapcsolatosan akarja rendezni az ' egyetemi tanároknak azt a tandíjjutalékát is, melynek — mondom — tulajdonképpen kevés | köze van a tandíjkérdéshez. Ez szociális szempontok szerint történnék bizonyos kategóriákban. Biztosította a miniszter úr az egyetemi tanárságot arról, hogy amikor pótdíjjá akarja átalakítani tandíjjutalékukat. akkor nem gondol arra. hogy az egyetemi tanárokat kisebb összeggel kárpótolja, mint amilyen jövedelmük eddig volt. Az egyetemi tanárságnak ebben a tekintetben még az a kérése, hogy ez az illetmény a nyugdíjba beszámító tétel leegyen, minthogy az egyetemi tanárok fizetése meglehetősen kicsiny. Ugyanis csak azt akarom megemlíteni, hogy Németországban, ahol az egyetemi tanárok igen nagy tandíj jutalékokat kapnak, sőt meghívások alkalmával bizonyos minimális ! tandíjjutalék-garanciát is biztosítanak nekik, a nyilvános rendkívüli tanár a működését azzal a fizetéssel kezdi, amellyel Magyarországon a nyilvános remues tanár legalább huszonkétévi működés után a legmagasabb fokozatot számítva, nyugalomba megy. Mélyen t. Felsőház! Ezekben ismertetve a javaslatot, kérem, méltóztassanak azt általánosságban és részleteiben a tárgyalás alapjául elfogadni. (Elénk helyeslés, éljenzés és tavs.) Elnök: Szólásra következik vitéz Meskó Zoltán ő méltósága. vitéz Meskó Zoltán: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! Isten különleges kegyelméből megértük azt is 22 év multán, hogy az idegen impérium által bitorolt területek egy újabb része visszatért, visszatért KeletMagyarország egyrésze ós visszatért Erdélynek egy kisebb része. A visszatérés öröm és boldogság mindannyiunknak, akik itt vagyunk, de) boldogság mindazoknak is, akik még a határokon tú! vannak, mert reményt nyújt nekik arra, hogy az, amibe a magyar ember soha beié nem nyugodhatik, hogy a tőlünk elszakított bitorolt területek idegen impérium alatt maradjanak, örökké úgy nem maradhat és annak is vissza kell térnie. (Ügy van! Úgy tan! Taps.) Ezzel a területtel, amellyel szívünkből való szív és vérünkből való vér jutott hozzánk vissza, visszatért Kolozsvár városa is, az a város, amelyet kincses Kolozsvárnak szoktunk nevezni s amely nem a kincsek miatt kincses, hanem azok miatt a nagy értékek miatt, amelyek történelmi, lelki, faji és egyéb okoknál fogva, Kolozsvárt ennek az országrésznek. Er délynek központjává, fővárosává tették mindig. Ez a város, amely kincses város volt, kincses lesz most is. Habár megfosztották anyagi értékeitől, de lelki, erkölcsi, faji, nemzeti értékeitől nem foszthatta meg soha senki, legkevésbbé az az impérium, amely azt hitte, hogy úr marad örökre. Abban a hitben éabban a biztos tudatban éltünk, hogy ezek a területek örökre el nem veszhetnek és 22 év óla mindenki abban a gondolatban élt, hogy ezeknek a területeknek vissza kell térniük. S íme, az ideiglenes elvesztés után ez a terület visszatért, Kolozsvár újra a mienk. Az annakidején Kolozsvárról kiüldözött Ferenc József Tudományegyetem ideiglenesen Budapesten, majd Szegeden nyert elhelyezést. Szegednek régi vágya vált valóra akkor, amikor az egyetemnek otthont adhatott. Szeged városa évtizedeken keresztül kérte azt, — az áldozatokat is vállalva — hogy egyetemet kaphasson. Sajnos, erre nem került sor, mert politikai okokból Szegedet mindenkor mellőztek. Az összeomlásnak kellett jönnie, hogy egyetemet kaphasson és amint az 1921:XXV. te. megállapította, ideiglenes otthonává vált a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem nek. Ez a város, amelyet Uzdóczy-Zadraveez püspök úr, Szeged alsóváros ferencrendi atyja és plébánosa a tavalyi jubileum alkalmával úgy aposztrofált, hogy »Civitas solis et resurrect ionis«. megérdemelte, hogy támogatási nyerjen és ma még fokozottabban megérdemli, hogy támogatást kapjon. Ez a város a trianoni átkos béke következtében életterét teljesen el vesztette. Tanyavilága körülveszi, de sem ipara, sem kereskedelme nem fejlődött, sőt egyeuesen visszafejlődött Nem akarok itt rivális városokról beszélni, esak megemlítem a másik két egyetemi várost, Pécset és Debreeent, amelyek, hála Isten, abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy életterüket, mögöttes országterületeiket nagyjában megtarthatták és így nem szenvedtek olyan nagy mértékben, mint Szeged városa. Szeged városa örömmel fogadta ezt nz egyetemet, 21 évig adott ennek otthont, szívvel-lélekkel áldozott anyagiakban, jóval teljesítőképességén felül. Több mint 11 milliót áldozott Szeged beruházásra, mintegy újra megalkotta azt az egyetemet, ápolta, segítette, tudatában lévén annak, érezvén, hogy ez az egyetem majd visszatér, meri hiszen egy percig som hitt abban, hogy végérvényesem Szegeden marad. Vártuk ezt mindannyian mi. szegediek. Magamról is így kell már beszélnem, bár kolozsvári vagyok s így most kétszeresen is érintve érzem magam és mint ko73*