Felsőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 13. - 1940. október 17.
Ülésnapok - 1939-29
Az országgyűlés felsőházának 29. illése 1940. évi október hó 5-én, szombaton. 407 pénzügyi bizottság együttes jelentése alapján »a íomán uralom alól iel z bodrit keltei i délyí országrésznek a Magyar Szent Koronához való visszacsatolásáról és az országgal egyesítéséről« szóló tö vény avaslat tárával -í. Kérem a jegyző urat, hogy a bizottság cgyüttas jelentését felolvasni szíveskedjék. Tarányi Ft re ne jegyző (felolvassa a bizottsági jelentést.) Einök: Ravasz László ő nagyméltóságát illeti a szó. Ravasz László: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! (hallii'k Hallivkt) ti ben az ünnepi pillanatban a törvényhozás maga is keresi a vallás áhítatos igéit, hogy felemelő érzéseit kifejezésre juttassa, háláját az isteni Gondviselés előtt elmondja. Mennyivel inkább tódul az ige az egyház emberének az ajakára, aki ebben a pillanatban a sokezeréves ujjongás! ismétli: »Mikor visszahozta az Ür a mi ioglyainknt, olyanok voltunk, mint az álmodók, akkor megtelt a szánk nevetéssel és a nyelvünk vigadozással. Hatalmasan cselekedett velünk a Ür, a<évt örvrwü' 1 '! v ni ;gyár törvényhozás áhitatos gondolattal reáborul e pillanatban arra a mindenható kézre, amely a nemzetek sorsát intézi s közöttük a mi árva magyar népünket is pásztorolja. Ezzel az érzéssel egy tőről fakad a törvényjavaslat bevezető részének másik vallástétele arról, hogy ez a döntés erv nén lelk°ben megerősítette az igazságba vetett hitet. (Éljenzés és taps.) Ez'btt s/éz c«; levdőv 1 h-<ng ott el egy nagy magyar költőpróféta ajkáról az a felejthetetlen és megrázó fellebbezés, amelyben a népek hazájához, a nagyvilághoz, a nemzetek sorsát intéző emberi hatalmakhoz kiáltott egy ezredévi szenvedés életért vagy halálért. A magyar vagy-vagy létpörének nagy el lenmondása még nem oldódott fel egészen, (Ügy van! Ügy van!), de hogy derültebb arccal nézünk a jövőbe és a tekintetünk bizakodóbb, azt lehet köszönni annak, hogy az Európa sorsát intéző két hatalmas nemzetnek két hatalmas államférfié Magyarország ügyében igazságot látott és igazságot tett. Ezért köszönetünk száll feléjük. Tudjuk nagyon jól, hogy ez a döntés egy időben adott sürgős kérdést oldott meg. Ezt a döntést tisztelettel fogadjuk és hozzá hűsége en és becsüleesen alkalmazkodunk. De látjuk világosan azt, hogy ez egy konkrét megoldás, amelyből meghatározott cselekvények sorozata következik, azonban nem ítélkezik a kérdés érdemében, abban az örök kérdésben, hogy a Kárpátok kávájában kinek szánta ezt a földet az a hatalom, amely a hegyeket teremti, a folyók útját szabja meg, népeket hív elő a semmiségből és teremti azokat a mi^y féifirk-t is. uk ket eszközül használva, idői feladattal bíz meg, hogy rövid, de dicsőséges s^flgalat után ÍIIJlcsségerel vissza térjenAk elé"5e aki a? idők u v a, a történelem felett áll s múló, emberi megoldások felett eleve elrendelése szent akaratát tartja. (Ügy van! Ügy van! — Hosszantartó taps.) Ebből a törvényjavaslatból egyre erősödő zenével harsog ki a magyar nemzet önérzete és önbizalmának a tudata. Sommiféle jóakarat, semmiféle külső S-etrítsésf n m tudta volna megoldani a kérdést sőt lel sem vetette volna a kérdést, ha esrv élni akaró és élni tudó nép a maira lelki, erkölcsi, politikai és katonai erejével elő nnm készíti ezt a kérdést (Ügy van! Űgjj van!) és a megoldás küszöbére ei nem hozza. Az, hogy két évtizeden keresztül ez a nemzet csak ezért a gondolatért élt és dobozott, (Ügy van! Ügy tan!) az, hegy a határon túl másfélmiilió magyar úgy tudott szenvedni. úgy tudott várni s olyan szent oktalansággal — bármily dőrének látszott — hinni tudott, az. ho.í-y itt a magyar aktivitás, odaát a magyar passzivitás egyre nőtt, s a végén a nemzetnek ez a kettős megnyilvánulása egyszerre felkapta, mint a kuger a gályát hullámaira, vezérünket, Magyarország kormányzóját, (Hoizszantartó élénk éljentét a felsők í: mind n oldalán. A felsőház tápjai felállva tapsolnak.) aki személyében mindezt a maeryar életakaratot megtestesítette és in «testesítette az új honvédsereget. (Élénk éljenzés és hcsszaníart ) tans a /eVház minden oldalin.) aki így állott ott győzelmesen Kolczsvár niacán, mint a kor hőse. aki előtt nagy ígér -lek és nagy emlékek hadserege tiszte'rő lépésben vonult el, mondom, ez az erő tette kéréssé a miniszterinek urat és a ktilügyminisz'er urat, (Ho.zszantertó, élénk éljenzés és taps a felső áz miiaen oldaléin) hotry semmit se kockáztassanak, Eemrrit se mulasszanak el és a kellő idő1 en végrehajtsák pjry vérnélküli honfog^ilás nagy erkölcsi, politikai tényét. És ezt készítette e*ő államférfiaknak, nemzetve^eteknek sora, akik az összeomlástól kérdve, esrészen a legú"abb időkig. (Üa van! Ügy van!) erejük legjavát, egész lelkűkéi tették bel? e 1 be a munkába. A részearatás örömünneoén emlékezzünk meg az ő könnyes magvetésükről (Üqy van! Ügy ran! Ëljenz 's.) és magvetésüknek véres kezekkel való gyomlálííatásáról. Hoth'en István tízesztendős szolgálata, (Elé)Jz éljerz's és társ.) Károlyi GyulanaK nemes szclgá'ata. Gömbös Gyulának lánfro'ó lelke, (Naav ta> s.) Darán vi Kálmánnak világos bölcsasség-e, (Űny vent Üny van!) Imrédy Bélának szívós odaadása, kormányaikkal együtt, járult ahhoz, hoiry ezt az ünnepet, ennek az eredménynek bokvétaünnenét ma megtarthatjuk. De egy országban nemcsak olyan emberek vannak, akik naíry erkölcsi törvényeket tekintenek át és történeti szemlelettel tudnak körülnézni, milliószámra van sz^srény. egysz rű, rcryÜTyü ember, akik csak mérhetetlenül beletolok voltak, akik ^ megérezték a felszabadulásnak a 1 eteljeseilésnek olyan ölemét, anvt senki kibeszélni nem tud. A névte^n zokogásoknak keresztvizében lett ecreryé igazán ez a nemzet, könnynek és mocolvnak feredő^áből egys7crre támadt icrézetes lelki crysé^e mert az a magyar, s határon be 1 ^!. hnfárcn k'vül az magyar aki •ríbt'Ől a tényből, ebtől az alkalomból tudott velünk sírni és tudott velünk nevetni. A magyar a naey bána+a^k a néne. még vieadni is csak sírva tvd. Ilyen ölömet századok óta nem érzett. (Ügy van! Üay van!) Évszázadokkal kell visszamenni a magyar múlt rene-etegéh-". hogy ennek az örömnek mását találjuk meg. És lám, amikor ideiutottnnk, már megint felfakadnak titkos, m^lv sebek. Elem ti szívünket a bánat és a fájdakm. lelkünk könnyfátyclával betakn ,r a a visszamaradt rezek becr^eit és vnlsrvcit történelmi emlékeit és átkarolja az odaát síró magyarokat. (Ügy van! 0'gy van!) Megérünk azt az érzelemvihart, amely rn.ituk keresztülment, az öszs/eomlott reménységek, irtózatos csalódások viharát, hiszen másorlszor is elveszítették azt, ami az életüknél is drágább; m Q gévtiük a félelemnek, a megriadásnak a jeleit futó tarlótüzét a kétségbeesésnek és akiket id vág ez az 70*
