Felsőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 13. - 1940. október 17.

Ülésnapok - 1939-28

Az országgyűlés felsőházának 28. lult néprajzi, gazdasási, földrajzi, vallási stb. viszonyait, tisztában lehet és tisztában kell lennie azzal, hogy keresve is nehéz egy döntőbíróságnak — méltóztassék megengedni, hogy professzori szóval éljek — ilyen vizsgakérdést feltenni. összehasonlíthatatlanul nehezebb, mint az 1938. októberi kérdés volt. Gyermekjáték volt az egyes területrészek legnagyobb részénél ítéletet mondani, ott, ahol az egyszerű néprajzi elv princípiuma állott fenn. Erdélyben ez lehetetlen. En eleget törtem a fejem rajta; azt hiszem, eléggé ismerem ezt a kérdést és ba én azt mondom, hogy itt alig lehet kielégítő nie« oldást találni» aat hiszem, ennek a kijelentésnek van némi értéke és súlya, mert hiszen mesterségemhez tartozik és talán az az objektum, amelynél legtöbbet gyakoroltam mesterségemet és amellyel a legtöbbet foglalkoztam. A mai körülmények között és ezzel a bonyolult problémával szemben a döntőbírósági ítélet az objektivitásra törekvés leghatározottabb ismérveit bírja- Mindezekért köszönettel tartozunk, mert hiszen ez a probléma figyelmet, koncentrációt és nagyon sok kérdésben való elmélyülést igényelt és százszázalékos megoldást taíálni senki sem tud. Ha engem tettek volna oda, aki azt hiszem, eléggé jártas vagyok benne, a kérdésnek ilyetén feltevése mellett, én sem tudtam volna százszázalékos megoldást találni, %y jött létre a belvedere-i döntés és ígv jellemezhetem azt. Most ennek alapján holnap reggel hét órakor csapataink (Hosszantartó, élénk éljenzés és taps.) Szatmárnál, Máramarosszigetnél, Nagykárolynál átlépik ezeket a barriereket, amelyek határnak mondvacsináltak, de mint barrierek annál súlyos ab bak és áttörhetetlenebbek voltak. Most csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez nem került véráldozatba, ' de munkába került, Wyy van! Ügy van!) az egész nemzet munkájába. Mert a nemzet először is húsz esztendő alatt a legnyomorúságosabb állapotból mégis újra olyan "gazdasági erővé és olyan kuitúrtényezővé vált Európá'ban. amely erkölcsi súlyt jelent és amint lehetett, — csak a közelmúltban — felállított egy hadsereget, (Elénk éljenzés és- taps.) amely a diplomata szavának súlyt és több tekintélyt ad és amely a barátok szemében is mindenkor értéket képvisel. A hátunk mögött van tehát ez a munka, amelyért a nemzet minden fiának 20—22 évre visszamenőleg bálával tartozunk. A nemzetnek azonban ezt realizálni kell, és nem szabad azt, ami visszajött, nagyon könnyű úton viaszajöttnek tekintenie és értékelnie. (Ügy van!) Nemzetnevelési szempontból nehéz helyzetbe kerülünk, mert a három eseményből, amelyek területeket hoztak vissza, kettő vértelenül és minden külső erőfeszítés nélkül következett be, a harmadiknál volt erőfeszítés, de aránylag nem nagyon nagy. Nemzetnevelési szempontból tehát azt, amit egy erőfeszítés áldozata jelentett volna a nemzet nevelésében, más úton ki kell egyenlíteni. Ez a feladat áll előttünk, ez a fegyelmező és áldozatokra nevelő feladat. A nemzetnek azonban ezt realizálni kell, csak akkor fogja a gyümölcseit is élvezni annak, ami történt és annak, ami visszajött. En azt sezretném, hogy a nemzet azt az erőt, amelyet nem kellett hadi tényekben kifejtenünk, most belefektetné azokba az új feladatokba, amelyek előttünk állanak. (Elénk helyeslés.) Bele fogunk ebbe fektethetni anyagi erőket is, azokat az anyagi erőket, amelyeket megtakarítottunk azzal, hogy békésen tudtuk ülése 19U0 szeptember U-én, szerdán. Í03 i • ezt a kérdést a tengelyhatalmak támogatásával megoldani. Természetes, hogy ennek az anyagi erőnek nagy részét most is a hadsereg továbbfejlesztésére kell fordítani, (Elénk helyeslés.) nyilvánvalólag arra fog fordíttatni, mert méltóztatnak látni, hogy a pénzügyminiszter úr mosolyog. (Derültség.) Nekünk tehát a hadsereget tovább kell fejlesztenünk, (Ügy van! Ügy van!) mert Európának azon a helyén, ahol mi állunk, erre szükség van ós szükséges, hogy katonailag felkészülve, mint erősek álljunk itt. Gazdaságilag is, katonailag is és kulturálisan is felkészülve, azzal a kultúrával, amely egyetemes és minden oldalú kultúra: az embernek tökéletes fegyelmét és önfegyelmét jelenti. (Helyeslés-) Ha ezt megértjük, akkor úgy fogunk állani a tengelyhatalmak mellett, hogy bár még mindig nem vagyunk olyan nagyon számosak, tudjuk képviselni azt az értéket, amelyet bennünk ke résnek. Uj feladatok előtt állunk, sokasodó és igazán azt mondhatjuk, gyorsan ránk zúduló újabb és újabb feladatok olőtt, inert hiszen még a Felvidék berendezését sem fejeztük be. szinte még csak az elején vagyunk. Kárpátalján is még a problémák tömkelege előtt állunk, alig fogtunk hozzá és immár a kettőnél kétszerte nagyobb és a kettőnél együttvéve sokkal nagyobb lakosságú és nagyrészében ismét nemzetiségi lakosságú terület — több mint egymillió román jött vissza az ország kebelébe. Az ország már elhatározta ezeknek a feladatoknak vállalását akkor, amikfor a trianoni katasztrófa bekövetkezett. A ;>Nem! Nem! Sóba! nemcsak azt jelentette, hogy vissza akarunk menni a Kárpátok báróéira, hanem azt is, hogy azt a feladatot sem akarjuk feladni, amely a Duna-medencében a mi hivatásunk, s ezt a hivatást továbbra is magunkénak valljuk. (Élénk helyeslés és taps.) Ezt a hivatást magunkénak vallottuk kicsinységünkben is, ha nem is készült erre mindenki mindig úgy, ahogy kellett volna, — és ezt a magyar hivatalos apparátus élén most én érzem legjobban. Remélem, hogy onnan, ahonnan ma területet és népességet kaptunk vissza, uemesak ezeket kapjuk, hanem találunk embereket is, akik a mi kétszázéves külön történetünk idején s szűkebb honfitársaim húszesztendős szenvedéseinek ideje alatt tanultak a nemzetiségekkel bánni, hiszen a kétsznzeszlendös erdélyi önállóság idején három nemzet, négy nemzetiség és öt vallás élt békében együtt. Remélem azt is, hogy akiknek nem volt módjukban, úgy mint nekünk, nemzetiségi proble mákkal közelről foglalkozni és megérteni azokat, nemcsak papíron, vagy rendeletekben, vagy hasonló élettelen formában, hanem az élet valóság szerint is. azok is tanítómestereket fognak találni arra, hogy azokat a nagy feladatokat, amelyek többnyelvű ország vezetéséből származnak, és amelyeket «ok száz éven keresztül vállaltunk, modern formájukban továbbra is alkalmazni és átélni tudjuk. Ez az, ami előtt állunk. Nem akarok to váhbi részletekbe menni ebben a tekintetben, elég, ha az elvet lefektetem és elég, ha a felsőház konszenzusával kinyilvánítja az akaratot, hogy ebben az irányban haladjunk. (Helyeslés,) Mert az országgyűlés akarata önmagában már igéiét, de mégis nem, az Ígéret teszi igazán, hanem annak komoly, konzekvens végrehajtása minden vonatkozásban. Mélyen t. Felsőház! Itt nagy szigorra, a magyar közigazgatásnak — természetesen a/. r,o*