Felsőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 13. - 1940. október 17.

Ülésnapok - 1939-15

164 Az országgyűlés felsőházának 15. illése közvetlenül a földbirtokreformtörvény niegva- i lósítása után láttuk, hammi akkor láttuk, ami­kor bekövetkezett a gazdasági válság, mert az, hogy 400.000 embert kötöttünk hozzá a falusi J röghöz, lehetővé tette, hogy ezek a falun meg- j maradtak és a gazdasági válság bekövetkezé- i sekor nem tódultak be ;i városokba, nem sza­porították a városi munkanélküliek számát. Mélyen t. Felsőház! Természetes, hogy a két forradalmon átesett s bizonyos mérteikig még forradalmi lázban élő országban a föld­igénylőknek igen nagy számát volt kénytelen j a földbiríokrefonu kielégíteni, és akkor nem | lehetett meditáció tárgyává tenni azt, ho</y gazdasági szempontból kinek juttatható föld I és kinek nem. S e kérdés elbírálásánál azt is tekintetbe kell venni, hogy az államháztartás I zilált pénzügyi helyzete nem tette lehetővé, hogy azok, akik földet kapnak s akik, hogy J úgy mondjam, teljesen nincstelenek voltaik, j megfelelő pénzügyi alátámasztással, bizonyos- ! mértékű instrukciót is kapjanak. Ennek a hiánynak volt azután a következménye az, hogy akinek nem volt igája, mással szántatta meg a kapott földet és teendő jövedelmének te­temes részét t már a szántási költség fejében leadta. Természetesen ezt ina utólag könnyű kritizálni, de meg kell állapítani azt, hogy-ab­ban az időben ezt a kérdést másként megol­dani nem lehetett. A földbirtokreformot abban az időben meg kellett csinálni és senki sem merte Volna akkor vállalni azt a kockázatot, | amely az akkori szociális és felfűtött körül menyek között a földbirtokreform elodázásával járhatott volna. Amint mondottam, az 1920. évi földbirtok* reform sikertelenségének is tulajdonképpen a tőkehiány volt az oka; ez volt az oka annak, hogy nem valósultak meg teljes mértékben azok a nemes célkitűzések, amelyeket maga elé tűzött. Meg kell őszintén mondanom, hogy minden földbirtokreform sikertelenségének tu­lajdonképpen legtöbbször a tőkehiány az oka, (Ügy van! Ügy van!) mert megfelelő töke nél­kül helyes földbirtokreformot teljes mérték­ben megvalósítani nem lehet. Ezt nagyon jól tudom és tudja a kormány, éppen ezért most bizonyos átmeneti megoldást választottunk, amely lehetővé teszi, hogy amint az államház­tartás helyzete megjavul, ezen a téren is bizo­nyos megfelelő rendezés következhessek be. Igen t. Felsőház! Rá kell mutatnom az 1920. évi földbirtokreform következményeire is. Beszédem elején már említettem, hogy a tria­noni békeszerződés következtében Magyaror­szágon a nagybirtok arányszáma emelkedett. De rá kell arra is mutatnom, hogy az 1920. évi földbirtokreform következtében a másik szélsőség is nagy mértékben emelkedett, még­pedig az életképtelen törpebirtokok száma. Az életképtelen törpebirtokok Száma ugyanis mintegy 150.000-rel emelkedett a háborúelőtti számhoz képest. Mindnyájan, akik gazdák va- j gyunik, tudjuk, hogy éppen ez a törpebirtokos­társadalom termel a legkevesebbet és hogy en­nek a társadalomnak saját földje megmunká- , lásán felül bizonyos felesleges munkaerő áll ; rendelkezésére s ez a társadalmi osztály az- j után az, amely a munkapiacon is bizonyos mértékű elhelyezkedést keres, lerontja a mező­gazdasági munkásság kereseti lehetőségeit. A törpebirtokos megélhetése részben^ biztosítva lévén, olcsóbban vállal mezőgazdasági munkát, mint az, aki tisztán mezőgazdasági munkából él s ennek következtében természetesen általa- . nos csökkenés áll be a mezőgazdasági munka- ' 1039. évi december hó 14-én, csütörtökön. bérek terén. Ezt az állításomat az a körülmény sem dönti meg, hogy a folyó évben a mezőgaz­dasági napszámbérek olyan hihetetlen mérték ben emelkedtek, mert ennek az az oka, hogy^ a múlt évben már a gazdasági viszonyok is vál­toztak, a mezőgazdasági termelés rentabili­tása már bizonyos mértékig fokozódott és bizo­nyos létszámú mezőgazdasági munkás Német­országba ment ki nyári munkára. Mélyen t. Felsőház! Az 1920. évi földbirtoik­reformtörvény után alkotta meg boldogemlékű Darányi Kálmán a telepítési törvényt, célul tűzvén ki a törpebirtokoknak egészséges kis­oirtokokká való kiegészítését és azt, amit a föld'birtokreformtörvény nem tudott megol­dani, hogy a lakosság arányos elosztását eb­ben az országban valamilyen xUon-módon új községek alapításával biztosítsa. Ha Magyar­ország térképét nézzük, láthatunk a térképen olyan területeket, ahol igen kevés a lakosság és viszont olyan területeket is, — és itt hivat­kozom Csanád megyére, az ország keleti ré­szére, Szatmár megyére — ahol négyzetkilo­méterenként jóval százon felül van a lakosság népsűrűsége. Ezt a sűrűn lakott vidéket kell bizonyos mértékig áttelepíteni olyan terüle­tekre, — mivel itt az emberek számára nem lehet sem megfelelő munkaalkalmat, sem föl­det találni — ahol megfelelő munkaalkalom kínálkozik számukra. Ezt a célkitűzést kívánta a teleipítési tör­vény megvalósítani. Sajnos, azonban, ennek kerete szűknek bizonyult és — hogy úgy mond­jam — túlhosszú idő alatt kívánta a kérdést megoldani. 25 év alatt, évente körülbelül 18.000 katasztrális hold került volna földbirtokpoli­tikai célokra. Rá kell mutatnom azonban arra, hogy a földmívelésügyi minisztérium te­lepítési osztálya nagy szorgalommal már eddig is sokkal nagyobb mértékben tudta ezeket a célkitűzéseket megvalósítani, mert három év alatt több mint százezer katasztrális holdat tudott a telepítési törvény értelmében, részint kis haszonbérletül, részint tulajdonul kisembe­rek részére biztosítani, és ami igen fontos, az elővásárlás gyakorlásával az elárverezett kis­embereik jórészét viszahelyezte régi családi bir­tokába. Meg kell azonban állapítanom azt, hogy a két törvény eddigi végrehajtása nem eredmé­nyezett mást, mint hogy most, a két törvény végrehajtása után az ország birtokállománya tulajdonképpen ugyanolyan arányú, mint a háború előtt volt, tehát a nagybirtok aránya a kisbirtokhoz képest még mindig igen nagy, ezzel szemben viszont — amint az előbb is em­lítettem — a mezőgazdasági munkásság lét­száma a lakosság létszámának kétötödére emel­kedett. Ha a mezőgazdasági munkásság lét­számához hozzáveszem a törpebirtokosok lét­számát, akik a saját földjük hozamából nem tudnak megélni és akiknek létszámát 150.000 emberrel emelte az 1920-as földoirtokreform, akkor a mezőgazdasági nincstelenek vagy — hogy úgy mondjam — a mezőgarsdusági bér­munkára szorulók létszáma a mezőgazdasági lakosság kétharmadára emelkedett. Ezt az elproletarializálódási folyamatot természetesen nem lehet tovább nézni, hanem gondoskodni, igyekezni kell, — lehetőleg a ma­gántulajdon elvének és a magán tulajdon szent ségének szem előtt tartásával — önálló exisz­tenciákat teremteni, hogy minél több önálló magyar exisztencia, minél több önálló magyar vár keletkezzék mindenütt. Itt hivatkozni ki-

Next

/
Oldalképek
Tartalom