Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-81
Az országgyűlés felsőházának 81. ülése ez & csodálatosan értékes része a jó rend és fegyelem iskolájába kerüljön, ott fejlődjék fiatalságából férfivá a magyar honvédség keretében és magával vigye egy egész életre annak a jó rendnek és fegyelemnek emlékét, a hős magyar katona pecsétjét, bizonyságát és fényét, amint vitte a háború előtti időkben hosszú évtizedeken keresztül. Amikor azonban ebben a vonatkozásban nagy örömmel üdvözlöm a törvényjavaslatot, méltóztassanak megengedni, hogy egy borongó érzésemet ne titkoljam el. Nekem a Mindenható Isten négy leánykát adott, de az mindegy a családi életben, hogy a gyermek fiú-e vagy leány. Meg tudom érteni, hogy fiainknak komoly büszkeséggel kell katonáknak lenniök, mint ahogy annakidején, körülbelül egy félesztendőn keresztül csaknem szégyenkeztem azon, míg katonai szolgálatra nem hívtak be, hogy fiatalon, lángoló, magyar érzésekkel otthon kell lennem. Meg tudom tehát érteni azt is, aimit Simpn Elemér tisztelt tagtársunk tegnap olyan részletesen, olyan nagy bölcsességgel és tapasztalattal fejtegetett, hogy a nők szolgálatát is igénybe kell venni ott, ahol a női lélek, a női élet a maga szolgálatával és áldozatosságával segítségére lehet szenvedő embertársainak. De bizonyos aggodalommal nézek a törvényjavaslatnak arra a részére, amely a családi életből ki akarja venni asszonyainkat és leánygyermekeinket, hogy hadi szolgáltatásaikat igénybevegye. Egy a reménységem és a bizodalmam: az, hogy a mindenkori kormány és a hadvezetőség mindig meg fogja találni azt az utat és módot, amely lehetővé teszi r azt, hogy asszonyainknak és leányainknak női élete, női életének szépsége és értéke, szeretete és szolgálata egyedül ott vétessék igénybe, ahol a krisztusi karitatív szeretet és könyörület ezt a szolgálatot csakugyan parancsoló szükségképpen megkívánja. (Helyeslés.) Mélyen t: Felsőház! Boldog örömmel üdvözlöm azonban, még pedig szinte mondhatatlan boldog örömmel a törvényjavaslatnak azt a részét, amely az eleddig ezirányú törvényjavaslatoktól eltérően jobban reáirányítja a figyelmet a lelki kérdésekre akkor, amikor minket, lelki ügyekkel foglalkozó embereket szorosabban kapcsol oda a honvédséghez és a katonasághoz. Boldog örömmel köszöntöm a javaslatnak ezt a részét azért, mert kétségbevonhatatlan, hogy az egyetemes keresztyén valláserkölcsi szolgálatokat kiépíteni ott, ahol erőket akarunk kifejteni, nélkülözhetetlen. Én, aki olyan helyen szolgálok, ahol katonaság van, örömmel látom esztendők óta azt is, hogy minket, úgynevezett civil lelkipásztorokat néhány év óta már beosztanak külön felkérés szerint arra, hogy a katonaságnak valláserkölcsi oktatást tartsunk hónapokon keresztül. Ha szabad kérnem valamire a miniszter urat, azt kérném, hogy méltóztassék elmélyíteni, kiszélesíteni és gazdagítani a törvényjavaslatnak ezt a részét a végrehajtási utasítás során. (Helyeslés.) Tegnap hallottuk itt, hogy a fegyver katona nélkül csak tehetetlen gépezet s hogy a katona fegyver nélkül éppen úgy el sem képzelhető, mint a hogy nincs hadsereg katona és fegyver nélkül. En tovább megyek és azt mondom, hogy fegyver és katona, az egész hadsereg erőtlen abban a pillanatban, amint egyszer a lelki motívumoktól nem tud fellángolni. (Taps.) Nem szóbeszéd az, hanem örök isteni igaz1939. évi február hó 4-én, szombaton. 75 ság, amit Urunk mondott, hogy: »Ha annyi hitetek volna, mint egy mustármag, azt mondanátok a hegyeknek: dőljetek a tenger közepébe — és azok is engednének néktek.« Olyan igazság ez, amely a történelem folyamán a mi magyar nemzeti életünkben is megbizonyosodott. Mi volt a magyar nemzet számban és felszerelésben akkor, amikor a tatár és tprök dúlásnak ellent tudott állani és egész Európát védelmezni tudta? Igazság ez, amely megbizonyosodott a nagy szabadságharcokban, a kuruc katonákban és a 48-as hős honvédekben. Igazság ez, amely megbizonyosodott magában a világháborúban is, ahol ennek a magyar nemzetnek fiai mindenütt az ország határain túl álltak, még pedig azért, mert a magyar nemzeti géniuszt a halál felett győzedelmes evangéliumi és krisztusi hit lobogtatta meg lelkükben! Mélyen t. Felsőház 1 ! A magam részéről nagy örömmel fogadom el a javaslatot azért, mert minden vonalában azt látom, hogy e törvényjavaslat ezeket az utakat keresi. Nagy örömmel fogadom el azért, mert hitem szérini ezt a célt fogja szolgálni és boldog örömttnel ajánlom fel a magunk hitbeli és lelkipásztori szolgálatát is a magyar nemzet oltárára azzal a reménységgel, hogy az ekképpen anyagiakban, lelkiekben, nemzeti és hitbeli érzésben felépített magyar honvédség velünk, a magyar nép egyetemével együtt cminél hamarabb az ezer^ éves határok között tudja majd megmutatni azt, hogy a magyar nemzetben »van hit, jog és erő«. Ezzel a törvényjavaslatot elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps. — A szónokot üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Józan Miklós ő méltósága! '•'•'• h Józan Miklós: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! Szememben örömkönnyek csillognak, szívemet átszellemült hazafiúi érzés hatja át, lelkemből hálaima zsong a magyarok Istenéhez, hogy végre egy olyan törvényjavaslat érkezett ide a Ház asztalára, amellyel mindannyian egyetértünk és ha volnának is itt-ott eltvétve egyes megjegyzések, amelyek korrektúrát emlegetnek, azt hiszem az a szellem, amely ezt a törvényjavaslatot sugalmazta, mindezeket kellő időiben és amaga helyén orvosolni tudja és fogja. Hol állunk most húsz esztendő multán attól az időtől, amikor a magyar nemzet törvényhozói bástyájának főbejáratánál egy úr, akinek a nevét meg sem említem, azt merte mondani, hogy nem akar katonát látni. A mi nagyméltóságú honvédelmi miniszter urunk igenis akár katonát látni, sőt azt akarja, hogy minden polgár katona legyen, hogy beteljesedjék a költő álma, hogy »most az egész Magyarország legyen egy nagv hadsereg«. Igaz, hogy ezt más körülmények között írta a költő, amikor az északi kolosszus tört reánk és támadta meg ezt az országot. De a mai állapotok sem valami rózsásak és a magyar nemzet ezeréves történelmének tanulsága arra int bennünket, hogy legyünk készen minden eshetőségre, mert amint az angol közmondás mondja: fel a fejjel öcsém, a rossz még csak ezután következik. Reméljük azonban, hogy az isteni Gondviselés is megelégelte már azt. a próbatételt, amelyet reánk mért, hiszen a múltért és jövőért való bűnhődés ebben a keserű jelenben bizony Kölcsey imádságát is valóra váltotta, mert mindannyiunknak szenvednünk kellett vagy testileg, 14*
