Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-81

Az országgyűlés felsőházának 81, ülése Elnök: Szólásra következik Fischer Béla ő méltósága. Fischer Béla: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! Az egyik országgyűlési képviselő a képviselőházban a tárgyalás alatt álló törvényavaslatot a magyar Maginotvonalnak nevezte. Én a megalkotandó törvényt többre értékelem ennél a hasonlatnál, amenynyiben állítom, hogy ez a nagyszerűen megszerkesztett törvény, keményen és következetesen, nem csupán kötelességtudással, hanem odaadó lelkesedéssel is végrehajtva, Európa egykori nagy katonanemzetének feltámasztója és régi határainknak visszaszerzője lesz, de csak abban az esetben, ha a szociális kérdések megoldása mellett ennek a törvénynek a végrehajtása kapcsán a kormány mindent el fog követni, hogy a magyar közszellemet átgyúrja, olyanná formálja, hogy a nemzetnek minden egyes tagja a honvédelmi törvényből ráháruló munkát és kötelességet ne csupán parancs szerinti kényszerű kötelemnek, hanem a legtermészetesebb és legszentebb kötelességnek is tartsa, A közszellem átgyúrását a szociális kérdések megoldása mellett egyik legfontosabb és legsürgősebb teendőnknek tartom, azért, mert ebben a szerencsétleü orszában részben évszázados mulasztások folytán, részben pedig az évtizedek alatt állandóan, észrevétlenül magunkba szívott idegen áfium kihatásaként a gondolkozás teljesen megromlott, alantassá, anyagiassá és nemzetietlenné vált. Ez a mi egyik legnagyobb szerencsétlenségünk, majdnem olyan nagy, mint a megcsonkítottságunk. És ez a közszellem nem csupán az intelligens társadalmi osztályoknál jelentkezik, amelyek teljesen át vannak itatva a dekadens világnézettel, gyűlölködéssel, irígykedéssel, mások lehúzásával, hanem a parasztságnál, a földmíves osztálynál is nagyon szomorú képet mutat. Ebben látom én az országra nézve a legnagyobb veszedelmet, mert az ország lakosságának legnagyobb tömege a parasztság, amely még ma is a nemzet kifogyhatatlan gazdagenergiaforrása. Ha pedig a parasztság lelkisége lezüllik, akkor vele fog veszni az egész nemzet. A magyar paraszt, Európának ez a legkitűnőbb katonája, nagy munkabírása, szívóssága és intelligenciája folytán Európa legelső mezőgazdasági munkása. Konzervatív volta, óvatos hevülékenysége folytán a legértékesebb államfenntartó elem. Eszessége, fantáziájának gazdagsága, gondolkozásának egyenessége és józansága folytán az értelmiségi osztály korbadó részeinek pótlására a legértékesebb anyag. Olyan ez a parasztság, mint a gyümölcsösökben az anyafák, amelyeknek hajtásait a fajtisz<taságukban megromlott öregedő fák ifjítására használjuk fel. E ragyogó tulajdonai mellett a parasztság lelkivilága nagyon szomorú képet mutat. Lelkisége anyagias, a földhöz tapadt s onnan nehezen tud felemelekedni. Olyan, mint augusztusban a fogoly madár, melynek az Üristen szárnyat adott, de a földről csak végső szorultságában tud felrepülni, hogy a következő percben ismét visszazuhanjon a földre. Nincs semmi érzéke mások szenvedéseivel, szegénységével és nyomorúságával szemben és ha alamizsnát nyújt is, ha a házról-házra soros szefények ebédet ad is, úgy adja neki, mint minen emberi közösségből kirekesztett páriának. Nem ismeri a sorsközösséget és az abból folyó FELSŐHÁZI NAPLÓ. IV. 1939. évi február hó U-én, szombaton. TÓ kötelmeket, képtelen a magasabb nemzeti célok felismerésére, értük áldozatok hozatalára. Látásának horizontja csak házának és telkének széléig, legfeljebb falujának határáig terjed. Csodálható-e, ha ilyen körülmények közt a parasztság legkedvesebb játékszere a demagógiának? Mindez pedig azért van így, mert a néppel sohasem foglalkoztunk. Több mint száz esztendeje annak, hogy gróf Széchenyi István »Világ« című munkájában felemelte figyelmeztető szavát a nemzet vezetőihez. »A közintelligeneia« — mondotta a legnagyobb magyar — »az egyedüli erő; ennél nagyobb hatalom nincsen. A lakosság több vagy kevesebb értelmi súlya határozza meg a nemzet erejét. A közintelligenciát tehát a lehető legnagyobb fokra fejleszteni, a legszentebb és legsürgősebb hazafiúi kötelesség.« És mégis egy világégés, az ország teljes tönkretétele kellett ahhoz, hogy erre a Széchenyimondásra felfigyeljünk, hogy rájöjjünk arra, hogy a nemzetek és népek csak akkor lesznek erősek és nagyok, ha összeségükkel egyaránt foglalkozunk és ha a tudás kincséből nem csupán egy kiváltságos osztály, hanem a nemzet egész egyeteme egyaránt részesedik. A forradalom után, 1921-ben jelent meg az első' kormányrendelet az iskolánkívüli népművelésről, olyan rendelkezésekkel, amelyek nyomában az egész országban a legkisebb községre is kiterjedő eredményes népművelési munkának kellett volna megindulnia, abban az esetben, ha ez a rendelet gondoskodott volna arról, hogy a szerfelett kényes népművelési munka ellátására egy alkalmas, erre nevelt gárda álljon rendelkezésre, hogy a népművelést egységesen és megfelelően irányítsák és ellenőrizzék. Természetesen egyik sem történt meg és így esett meg, — mint ahogyan ehhez nálunk igen sok dologban hozzászoktunk — hogy a nagy lelkesedéssel, nagy hanggal beharangozott népművelési munka szánalmasan döcögő, sikertelen, eredménytelen kísérletnek bizonyult s az erre költött minden garast kidobott pénznek lehet tekinteni. Most az előttünk fekvő honvédelmi törvényjavaslat egyes rendelkezéseiből és főleg indokolásából a legnagyobb örömmel látom, hogy a kormány végre komolyan kíván foglalkozni a népművelés kérdésével, amikor az ifjúsági népművelést a leventeképzés körébe utalja s amikor erre a nyilvános iskolák tanszemélyzetét is^ igénybe veszi és különösen, amikor ezt a népművelést mind az iskolánkívüli, mind pedig az iskolába járó fiatalságra nézve kötelezővé teszi. A népművelés kérdésének egyetlen megoldása az, ha kötelezővé tétetik. Rá kell szorítani az embereket arra, hogy tanuljanak és művelődjenek. 1933-ban Hóman kultuszminiszter úr kívánságára egy memorandumban számoltam be a népművelésnek és a testnevelésnek Baranyában folyó működéséről. Mint alispán, egy évtizeden át szeretettel foglalkoztam ezekkel a kérdésekkel, így tehát ezen a téren bőséges tapasztalatokat gyűjtöttem. Ezek alapján azt javasoltam a miniszter úrnak, hogy a leventekiképzés és az ifjúsági népművelés kapcsoltassék egybe és helyeztessék egy kézbe. Azért tartottam ezt szükségesnek, mert nézetem szerint csak katonai fegyelmezéssel szorítható rá az ifjúság a népművelésben való részvételre és mert úgy véltem, hogy az a falusi tanító, aki a gyakorlótéren nemcsak katonai _ kiképzője a fiatalságnak, hanem lelki nevelője is, legyen egyben annak a fiatalságnak katonai parancs14