Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-85
Az országgyűlés felsőházának 85. ülése tain alapuló és évszázadokon át bevált magyar alkotmánnyal és jogfejlődéssel. Hogy a törvényjavaslat tervezett intézkedései milyen veszélyt rejtenek magukban közgazdasági téren, arról nem akarok bővebben szólni. Kifejtették ezt már nálam sokkal illetékesebb szakemberek, közgazdasági politikusok, akiknek érvelését nem láttam sehol megcáfolva. Tény az, hogy a zsidókérdés ilyen megoldásával kapcsolatban máris igen erős hanyatlás tapasztalható gazdasági téren, (vitéz Meskó Zoltán: Bojkott!) az üzleti élet pang, a vállalkozási kedv megszűnik, a kivitel csökken, pénzünk értéke romlik, s a fizetési eszközöknek és értékeknek kicsempészése nagy mértékben fokozódik, amit a legszigorúbb eszközökkel sem lehet megakadályozni. Bizonyos, hogy a külföldi zsidóság óriási hatalmat, főleg pénzügyi hatalmat képvisel és ez természetesen segítségére siet magyarországi hitsorsósaink is, ez a segítség pedig nem válhatik ennek a kis tőkeszegény országnak hasznára, hanem csakis kárára- Nem szabad elfelejteni, hogy a Rajnán túl is van még Európa, amelynek érdeklődése és politikai rokonszenve a mi kis országunk iránt ránknézve egyáltalában nem lehet közömbös. Sajnos, ez az érdeklődés úgyis a minimumra csökken, mert a nyugati nagy és kis demokráciák máris úgy tekintenek minket, mint a tengelyhatalmak függvényét, amellyel nem érdemes behatóbban foglalkozni. Hogy ez a zsidótörvény nem fogja ezt a rokonszenvet újra felébreszteni, hanem inkább ellenszenvvé fogja átváltoztatni, az kétségtelen. Mélyen t. Felsőház! A törvényjavaslat nem elégszik meg azzal, hogy a zsidókat magánjogaikban korlátozza, a magánéletben és a gazdasági téren visszaszorítja, életlehetőségeit megszűkíti, hanem átviszi ezt a jogfosztást a közjog terére, a politikai jogok színvonalára isÉrdekes azonban, hogy a jogfosztással szemben a polgári kötelességeket teljes mértékben fenntartja, vagyis a zsidóknak ezentúl is kötelességük lesz adót fizetni és katonáskodni, szóval pénz- és véráldozatot hozni azzal az államtmal szemben, amely Őket másodosztályú állampolgároknak deklarálja. A törvényjavaslat szerint zsidó ezentúl nem lehet köztisztviselő, korlátozva lesz aktív és passzív válás ztójogámaik gyakorlásában. Ennek folyományaképpen a törvényjavaslat első fogalmazásában azt az igazán érthetetlen rendelkezést is tervezte, hogy a asidókat külön parlamenti képviselethez juttatja. A képviselőházban lett volna egy külön zsidócsoport, amelyet la zsidó választók maguk közül választanának. Hogy ez az elgondolás (nemcsak a legutóbbi 1938. évi választójogi törvénnyel áll ellentétben, azt nem kell bővebbem bizonyítani. Az, hogy a parlamentben, illetőleg annak kép visel Óhazában külön népcsoportok vagy .néprétegek szerint külön tagozatok létesülhetnek, könnyen precedensül fog szobraim arra, hogy más 'népcsoportok is hasonló követelménnyel lépjenek fel. Amit a zsidókra nézve miint büntetést, vagy mondjuk jogkorlátozást, állítunk fel, azt más fajok vagy népcsoportok mint kedvezményt, mint privilégiumot fogják igényelni s ha ezeknek az igényeknek is engedünk, akkor a magyar népképviseletnek, a magyar parlamentnek, mint a törvényhozás független szervének vége lesz. (Ügy van! Ügy van!) A törvényjavaslat 4. §-a azt az érdekei» FELSŐHÁZI NAPLÓ. IV. 1939. évi április hó 15-én, szombaton. 135 rendelkezést foglalja anagában, hogy »zsidó nem lehet a felsőház választott tagja. Ez a korlátozás az országgyűlés másik Házára nem vonatkozik. Nem 1 tudom, hogy a törvényjavaslat szerkesztői minket féltettek-e a zsidó befolyástól, vagy a zsidó szellem túltengésétől ezzel a rendelkezéssel, vagy pedig nem tartották a zisidóságot érdemesnek arra, hogy ennek az illusztris testületnek választás útján zsidó tagja lehessem. Mindenesetre nagyon feltűnő, hogy ugyanez az aggály a képviselőházzal, az országgyűlés másik faktorával szemben nemi áll fenn, ami legalább is nagyon 'különös diszparitást állapít meg az országgyűlés két Háza között; ez eddig nem volt szokásban. Ugyancsak ebben, a 4. §-ban a zsidók aktív választójogát elismerik ugyan, de ez olyan rettenetes nehézségekkel van körülbástyázva, majdnem lehetetlen feltételekhez kötve, hogy ez a gyakorlatban majdnem egyet jeleint azzal, hogy a zsidók aktív választójoga itt megszűnik. Nézetem szerint sokkal becsületesebb és logikusabb lett volna a törvényjavaslatban kimondani azt, hogy a zsidóknak országí gyűlési aktív választójoguk egyáltalában ninI csen. (Báró Prónay György: Tiszta intézkedés lett volna.) Mélyen t. Felsőház! Már említettem, hogy szlerény véleményem szerint ezt a kegyetlen törvényjavaslatot a korszellem» inspirált a (korszellem, amely egy idő óta szélsőséges, úgynevezett jobboldali irányt követ, amely jogot, igazságot, méltányosságot félretéve, ^ egy hamis kereszténység jelszavával, valójában pedig modern, újpogány példák után indulva akarja megoldani ennek az országnak legsúlyosabb problémáit. A korszellemi azonban inegváltozhatik, én remélem is, hogy meg fog változni. El fog jönni az idő, — én már nem fogam megérni — amikor ismét egy másik korszellem lesz uralkodóvá, olyan korszellem, amely isimét visszatér az igazi kereszténység, a humanizmus, a jog, törvény és igazság örökérvényű és elpusztíthatatlan alapjára és amely nem fogja megérteni, moigyan lehetett valamikor egy ilyen jogifosztó, igazságtalan és inhumánus törvényt meghozni (Egy hang jobbfelől: önvédelmi törvény!) és beiktatni a magyar Corpus Jurisba, amelynek lapjai egészen más szellemet lehelnek. A törvényjavaslatot még általánosságban sem fogadhatom el; ha azonban a felsőház többsége opportun!tási, vaigy politikai okok! ból jónak látná a törvényjavaslatot általánosj ságban megszavazni, erre az esetre kijeleiniteim, hogy a részleteiknél a 'kisebb rossz választásánaik elvénél* fogva az együttes bizottság módosításait fogadom el. (Elénk taps és éljenzés.) Elnök: Szólásra 'következik Serédi - Juszti| nián hercegprímás ő eminenciája. Serrai Jusztin ián bíboros-hercegprímás: ! Nagyméltóságú Elnök Ur! T. Felsőház! Az előttünk fekvő törvényjavaslatnaik — indokolása szerint — kettős célja van: az egyiik az, hogy a belföldi zsidóságot az élet bizonyos terein országos arányánaik megfelelő mérteikben visszaszorítsa, a másik pedig az, hogy a külföldi zsidóságnak hazánkba való beözönlését, illetőleg beszivárgását megakadályozza. Ha a törvényjavaslat csupán a zsidók nniaeyar állampolgárságának tartama és egyé 1 ' életének bizonyos igazságos mérlegelése alapján tervezné ezt a visszaszorítást, alkkor — mint felsőházi tag — esaík jogi szempontból szólottam volna hozzá. Minthogy azonban a 24