Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-83

Az országgyűlés felsőházának 83. ülés» 1939. évi február hó 23-án, csütörtökön. 113 Ián veszedelmünk is volt ez, már tudniillik Európa veszedelme. Én ebben a képben látom a mai fejlődést is és Európa fejlődése, különösen Európa nagy államainak fejlődése hatással van Európa többi államára. Viszont ez a fejlődés — akármennyire menjünk vissza az elmúlt századokba — mindenkor olyan, volt, hogy amennyire az európai öncélúság gazdasági téren veszedelmévé lett Európának azáltal, hogy európaiasitotta a világot, éppúgy a szellemi téren előnye volt Európának Európa sokfélesége, vagyis az, hogy valamennyi szellemi kincsét — gazdasági kincseit is, de elsősorban minden egyes eszméjét és szellemi kincsét — minden nemzet a maga módján tette magáévá és a maga módján formálta tovább, a maga jellegét és jellemét vitte bele és ezzel viszont visszagazdagította Európát. Ezt foglaltam bele abba a mondatba, hogy a feladatunk ma is magyarnak maradni Európában. (Helyeslés és taps a Ház minden oldalán.) Ez nemcsak magyar feladat, ez európai feladat is, Reánknézve áll, azóta, amióta mi Szent István által és óta az európai életközösségnek részévé lettünk. És hogyha ezt a feladatot mi teljesíteni tudjuk és fogjuk, ezért Európának késő nemzedékei is hálásak lesznek nekünk. Ebben a képben látom én a mai helyzetet is. Az organizatorikus cselekvés próbálkozva, vitatkozva, néha ingadozva követheti és követi az organikus fejlődést; a lényeg az, hogy a fejet, amely tévedhet, a szív, a belső érzés tartsa féken és az iránynak a lényegét vörös fonálként tartsa meg. (Ügy van! Ügy van!) Egyes intézkedéseinkben természetesen tévedhetünk és nincs is ember, aki ne tévedhetne. Ne méltóztassék tiszteletlenségnek venni, ha tréfára fordítom itt a dolgot, egy történetet mondva el. Amikor Irakban jártam, mint nemzetközi kiküldött, Arbille városában attól a férfiútól, akit mind az angol, mind az arab, mind a török kormány legtekintélyesebb embereként jelöltek meg e városban, azt kérdeztem, mit akar: a török kormányt kívánja-e újra, vagy az arab kormány maradjon-e meg. Szóval azt akartam megtudni, hogy ehhez vagy ahhoz az országhoz kívánnak-e tartozni*? Válaszul azt kaptam: a világon minden kormány jó, de ezt száz százalékig egvről sem lehet elmondani — meg is magyarázta válaszát, de hosszas volna azt itt megismételni — és a világon minden kormánv rossz, de száz százalékig ezt sem lehet egyikről sem elmondani. Ezt is megmagyarázta. A válasz tulajdonképpen egyebet is jelentett, tudniillik azt, hogy ő imég engem nem ismert és azért nem válaszolt egyenesen, de talán válaszának filozofikus tartalmában is volt valami, ami megszívlelendő. Tévedni talán lehet eerves dolgokban, de túlságosan nehéz időket élünk, semhogv egymás tévedései miatt éles harcokba szálljunk. (Ügy van! Ügy van!) túlságosan nehéz időket arra, hogy ne abban a reményben nézzük esetleg a tévedéseket is, hogv a nemzet örök életereje azokat lassankint és folytatólagosan kiegyenlíti. Ilyen időidben súlyos feladat egy országnak az élén állani és az ország első munkásának szerepét nehéz lélekkel, nagyon komoly megfontolás után vállaltam, átérezve a feladat egész felelősségét, mindenesetre azzal az eltökélt szándékkal, hogy ha már átvettem, akkor igyekezni fogok teljesíteni is. De amint megmondottam már az országgyűlés másik Házában: nevelői mivoltomat nem fogom levetni és azt, amit az ifjúságnál igyekeztem gyakorolni, igyekszem gyakorolni az ország egészénél is. Nem hivalkodásból teszem ezt, hanem ^ az ország első munkásának tiszténél fogva és amint én tudtam engedelmeskedni s magamat alávetni mint állampolgár és különböző hivatalokban, úgy meg kell kívánnom azt, hogy most én legyek a vezető és utánam jöjjenek. (Ügy van! Ügy van! — Helyeslés.) Ha elmegyek, fogok tudni engedelmeskedni újra. Azért is szükségesnek gondoltam a nevelői tiszt vállalását, mert azt tapasztaltam az utóbbi időben, hogy az emberek akár gyűléseken, akár másutt is túlságosan tapsolnak a negatívumoknak. (Ügy van! a középen.) Tapsolnak negatívumoknak, ha mástól állást vagy egyebet lehet elvenni és azt be lehet tölteni. (Igaz! Ügy van! a középen.) Ismétlem, nem azért mondom, .mintha nem érteném ezt meg emberileg sok embernél, különösen az időknek mai nehéz járásában, de azért kell megmondanom s ezt nem is annyira e Háznak mondom, nem is mintegy az országgyűlés másik Házának, hanem; onnan is, inmenis kifelé, mert ez a csak negatívumoknak tapsolás elhomályosítja kötelességeinknek és munkánknak igazi értelmét. (Ügy van! Ügy vem!) Működtem én mint vezető is és mint egyszerű, egy nívón lévő társ is különböző egyesületekben és mozgalmakban. Működtem a cserkészmozgalmon kezdve mindenféle más közösségben is. Olyanokban is, amelyek a politikára készülő ifjúságnak szervezetei, egyletéi vagy mozgalmai voltak. Nem vagyok újonc ezekben s ha én ezeknek munkásságát istápolni, továbbfejleszteni fogom, tudom, hogy mi bennük az érték és kérek mindenkit, főleg az öregebbeket közülünk, ne lássanak ezekben veszedelmeket, mert elvégre mi is voltunk fiatalok valamikor. Az imént Irakról beszéltem. Amikor onnan visszajöttem, egész irodalmat vásároltam össze ezekről a vidékekről. Volt közte egy könyv, amelyet két ember írt. Az egyik Wigham tábornok, a másik Reverend Wigham, egy misszionárius. Két testvér. A címe »Cradle of Mankind«, az emberiség bölcsője és arról a területről szól, amely a Van-tó és az Urmia-tó között van. Az előszóban az áll: Azért írtnk e könyvet együtt, mert egyikünk 30 esztendőt töltött e területen és magával hozza egy ilyen •hosszú élet minden tapasztalatát; a másik eljött meglátogatni hat hétre és magával hozza az első szemlélet spontán megnyilvánulását. Ez a legjobb könyvek egyike, amelyet e területről olvastam S valahogy így kell ennék lennie a magyar társadalom életében is. Ha n.z ifjúság spontaneitását az öregkor megértig és t'% öregkor tapasztalatát az ifiúsá? megérti, ez ft legerősebb záloga annak, hogy egy nemzet kontinuitásban és mégis a kornak megfelelőleg, kellő lendülettel továbbfejlődhetik. {Élénk heh/eslés és taps.) Ilyen értelemben látom a mai kort, a mai helyzetet és ilyen értelemben szegődtem munkatársául annak az iránynak, amelyet szolgálok, amelyet nyílt sisakkal szolgáltam 20 esztendő óta és a. sisakrostélyt most sem • eresztem le. Ilyen értelemben tettem magamévá azt a programmot, amely elődömnek a pro-