Felsőházi napló, 1935. IV. kötet • 1938. november 12. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-82

96 Az országgyűlés felsÖházűnak 82. ülése ban is mondja — a közhangulatnak engedett. (Üßy van!) Nem tudom, hogy mennyire méltóztatott itt a közhangulatot esetleg olyan jelszavakkal összetéveszteni, amelyek talán nem egészen a közhangulatot képviselik, (Ügy van! Ügy van!) hanem szintén a ma. divatos jelszavaknak egy részét képezik, .amelyéknek alapján törvényeket hozni nem tartanám éppen célszerűnek. (Helyeslés.) Nagyon sajnálom, hogy az igen t. kormány nem hozta ide ezzel a törvényjavaslattal egyidejűleg az Összeférhetlenségről szóló javaslatot, (Ügy van! Ügy van!) — amint taizt már az előttem szólott szónokok is mondották — mert hiszen éppen az összeiférhetlenségi javaslattal kapcsolatban azok, akiket az érintett volna, bizonyára objektívebben ítélhették volna meg ennek a javaslatnak a következményeit és tisztában lettek volna azokkal a nehézségekkel és sokszor igazságtalanságokkal, amelyeket ez a törvényjavaslat az életben elő fog idézni, (Ügy van!) En is csak ismételni tudom, hogy igazságtalannak tartom ezt a javaslatot azért, mert — hármiként méltóztatott ellene tiltakozni — tagadhatatlan, hogy ez szerzett jogokat érint, (Ügy van! Ügy van!) megfosztja az egyeseket a (munkához való joguktól és nem egyforma mértékkel mér. (Ügy van! Ügy van!) Hogy szerzett jogokat érint, az evidens dolog. Hogy nem egyforma mértékkel mér, ezzel kapcsolatban legyen sz.ubad reámutatnom a törvényjavaslat általános indokolásának arra a, mondatára, amely azt mondja, hogy (olvassa): »A jelen törvényjavaslat szerint az ellátás korlátozása szempontjából hármilyen személyes tevékenységből, bármilyen szolgálati vagy munkabérviszonyból eredő kereset kihatással lesz az ellátás korlátozására kivéve a vagyonból eredő keresetet és az olyan tudományos, irodalmi és művészeti tevékenységből eredő keresetet, amely nem szerződésen, megállapodáson vagy munkaviszonyon alapul«. Méltóztassék most nekem megmagyarázni a következőt: Ha például valaki egy újság vállalattal szerződött és bizonyos cikkekért minden héten bizonyos ellenértéket kap, akkor az illető a törvényjavaslat intézkedései alá esik, mert munkaszerződésen alapuló keresethez jut. Ha azonban az illető nem szerződés alapján, hanem csak esetről-esetre küldi be a cikkeit és lehet, hogy ezen a réven többet keres, többet kap, nem- esik majd ennek a törvénynek rendelkezései alá. (Ügy van!) Méltóztatnak látni, hogy már itt is óriási különbségek, igazságtalanságok és olyan lehetőségek vannak, amelyek alkalmasak lesznek majd ennek a törvénynek a kijátszására (Ügy van!) és tulajdonképpen bizonyos fokig felszólítást foglalnak magukban arra, hogy erkölcstelenséggel, a törvény kikerülésével vagy megsértésével igyekezzenek az emberek olyan jövedelemre szert tenni, amelyhez rendes úton a törvény rendelkezései miatt nem • juthatnak hozzá. Nem hiszem, hogy ez talán a törvényjavaslat intenciója lenne, de viszont nagyon szomorú, hogy ezt a lehetőséget ez a törvényjavaslat megadja. Azt hiszem, hogy a törvényjavaslat első fejezete egyáltalában nem hoz megoldást, nem hozza semmiesetre sem azt a megoldást, amely a nagyközönség körében elterjedt, hogy tudniillik ez a törvényjavaslat nagyon sok anomáliát meg fog szüntetni. Különösen figyelemmel kell lennünk arra, hogy itt nagyon 1939. évi február hó 7-én, kedden. sok olyan nyugdíjasról is van szó, aki nem — mint méltóztatott említeni — negyven évig szolgált és azután már nincs kedve semmiféle közgazdasági tevékenységre, hanem a trianoni békeszerződés folytán még nem szolgálta ki a negyven évet és mégsem lehet tőle azt kívánni, hogy ezentúl semmiféle mellékkeresethez ne juthasson, vagy nem olyan mértékben, ahogyan a köz elbírálja az ő tevékenységét. Mint méltóztatnak látni, vitára adhat alkalmat az, hogy mennyi az a kereset, amelyhez szerződéses viszonyból, és mennyi az a kereset, amelyhez másképpen jut az illető és ezért is szükség van arra, hogy az illető férjnek meg legyen a lehetősége a fellebbezésre, mégpedig a közigazgatása bírósághoz való fellebbezésre. A második fejezetre való áttérésinél iméltóztassamak megengedni, hogy felolvassaim az indokolásaoiak egy mondatát, amely azt mondja, hogy (olvassa): »Az^ állásnélküli ifjúság könynyelbib elhelyezhetősége indokolja a javaslatnalk azt a, további rendelkezését, amely szerint el Lelhet, illetőleg el kell bocsátani a szolgálathói azokat a férjes alkalmazottakat, akiknek férje bármilyen fortrásíból olyain keresettel bír, aime'lylből a család megélhetése biztosítva van.« Nagyon sajnálom, hogy az állásnélküli ifjúság elhelyezésié tekintetéiben a miniszter úr ő nagyiméltósága meni szolgált nekünk

1 adatokkal, meni mondta meg, hogy (mennyi lehet körülbelül az az állás, iamely így felszabadul és mennyi fiatalembert tudnánk elhelyezni, mert az csak általános szólam, hogy az ifjúságot el tudjuk helyezni, de semmiféle konkrétum nem fekszik 'előttünk aibiban a tekintetben, hogy mekkora, töimiegről vian itt szó, amelyet el kell helyezni. Meg vagyok róla 'győződve, hogy ha itt arról volna szó, hogy igazán nagytömegű ifjúságot tudunk Így ellhelyezni, akkor egyikünk sem szólna, ellene. Adós maradt az igen t. pénzügyminiszter úr ő nagyméltósága azzal is, hogy mekkora összeget tud az állam ezzel az intézkedéssel megtakarítani, mert hiszen arról van szó, hogy ezzel a közületek és az állam is bizonyos összeget megtakarít. Ezenkívül azzal is adós maradt nekünk, hogy mekkora összeget tesznek majd ki azok a végkielégítések, amelyeket az elbocsátások következtében az államnak ki kell majd fizetnie. Azt hiszem, hogy ez az összeg nagyobb lesz, mint amennyit az állam a másik oldalon megtakarít, s nem hiszem, hogy az egyes családok által hozott áldozat, amelyet ennek a törvénynek a második fejezete tőlük megkíván, arányban állana az elérendő eredménnyel. Az azonban kétségtelen, hogy igen sok családi tragédiának lesz az okozója. (Ügy van! Ügy van!) Nem lehet az a cél, hogy az, aki pénzét nem anyagi, hanem szellemi tőkébe fektette he, ennek gyümölcsét öregkorára ne élvezhesse teljes niérben, (Ügy van! Ügy van!), vagy hogy éppen akkor, amikor a szülőnek felnőtt gyermekei elhelyezéséről kell gondoskodnia, amikor leányát kell kiházasítania, vagy esetleg egy fiatal katonatiszt fia van, akinek bizony jólesnék még egy kis pótlék a fizetéséhez, éppen akkor korlátozzák annak a családnak a jövedelmét, vagy éppen akkor, amikor az öreg szülők eltartásáról van szó, vagy arról, hogy amikor valaki 15—20 éven át már megszokott bizonyos életszínvonalat, azt öregkorára restringálja. Ezt a lehetőséget nem iszaibad megadni. (Egy hang jobbfelől: Hát amikor betegségről van